Amikor még világmegváltó kamasz voltam – gondolom, mindenki ismeri az érzést –, álmodoztam egy házról. Ez az álomház hasonlított anyai nagyszüleim házához. Egy kis, kétszobás, L alakú vályogházról van szó. A konyhában beépített kemencével. Bármikor mentünk, ott jó volt: télen kellemes meleg, nyáron kellemesen hűvös. Csak sötét volt. Apró ablakok a nagyon-nagyon széles falban. Mint egy lőrés a várakban. Aztán ezt a házat lebontották, amikor 11-12 éves voltam. Sajnáltam nagyon. A helyére építettek egy akkor modernnek számító téglaházat. Hatalmas épület lett. És hideg, barátságtalan.

Az élet úgy hozta, hogy sokáig nem gondolhatok álomházra, örüljek, ha valami akad. Végül 2012 tavaszán keresnünk kellett egy házat magunknak. Akkor a férjemmel együtt határozottan vályogházra vadásztunk. Ennek nagyon sok oka volt. Egyrészt az én oldalamról ott volt ez az álom, másrészt az ő oldaláról ott volt az irtózás a hideg és nedves családi házuktól – amiben felnőtt -, ami téglaház volt. Valamint ott volt mindkettőnk részéről az, hogy valami környezetbarát megoldást szeretnénk.

Ha visszatekintek világmegváltó éveimre, hogy akkor mit hittem én környezetbarátnak, igencsak téves elképzeléseim voltak a dologról. Ahogy beszélgetek hozzám közelebb, vagy épp távolabb álló emberekkel, rá kell jönnöm, hogy a környezetbarát, mint fogalom, nem egészen tiszta.

Még bonyolultnak is tűnhet, ha sorra veszem, hogy mitől is lesz környezetbarát egy épület:

  1. Kevés energiát fogyaszt. Nem ez lenne az első, de mindenki ebben gondolkodik elsősorban. Mégpedig a megújuló energia felhasználásán. Az már nem nagyon szokott felötleni, hogy azt sem érdemes pazarolni, tehát egy rossz technológiával felépített, nem szigetelt, vagy rosszul szigetelt házra hiába rakunk napkollektort, nem lesz környezetbarát.
  1. A felhasznált építőanyag sem gyártás, sem felhasználás alatt nem terheli a környezetet. Ez már keményebb dió, mert mindjárt csak két alternatíva marad. (vályog és szalma)
  1. A gyártás és felhasználás során felhasznált energia belátható időn belül megtérül (ez általában 10-15 év).
  1. Az építőanyag szállítása a lehető legrövidebb úton, a legkevesebb környezetterheléssel járjon (legjobb, ha helyben készül).

A vályog mellett döntöttünk. Annyit tudtunk, hogy építeni ilyesmit nem tudunk. Mert míg hajdanán az egyik legolcsóbb építőanyag volt, mára luxus lett. Nem az anyagköltség miatt, inkább az engedélyezési eljárások miatt. Ugyanis építeni csak olyan anyagból lehet, ami rendelkezik megfelelőségi tanúsítvánnyal. Ezt alapesetben a gyártó állítja ki. Ha vályogot termelünk ki a kertünkben – lehetne –, akkor mi lennénk a gyártók, és nekünk kellene intézkednünk, hogy egy „független tanúsító szerv” kiállítsa nekünk ezt a nyilatkozatot. Ami ugye nem kis pénz. Ezek után még mindig kérdéses lenne, hogy használatbavételi engedélyt kapnánk-e rá minden szó nélkül. Így maradtunk a kész ház megvételénél. Ezzel meg az baj, hogy hitelt vályogházra nem adnak. Legalább is ahol érdeklődtünk, ott nem (több bank, nem egy). Pedig volt önerőnk, több mint 80 százalék. Úgy sem. Maradt a hitel nélküli vásárlás. Ez viszont azt jelentette, hogy nem marad pénz az azonnali felújításra.

Amit tanultunk az alatt az idő alatt, míg bele nem vágtunk a felújításba: ha környezetbarát módon szeretnénk bármit csinálni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, vagy „illegálisan” megoldani apróságokat. Például ha egy ajtónyílást befalazunk, és egy másikat nyitunk, akkor nem használhatjuk fel a kibontott vályogtéglát a nyílás befalazásához, mert nincs megfelelőségi tanúsítványa. Persze szerezhetnénk, hiszen keresünk egy független szakértőt, aki megállapítja, hogy hibátlan a vályogtéglánk, megfelel az előírásoknak, és máris be lehet építeni. De kérdés, hogy megéri-e egy 100x210 cm-es nyílás befalazásához ez a cécó. Még csak nem is teherhordó szerkezetről van szó, hiszen az ajtó sem az. Pedig a vályog újrahasznosítható, a gyártása nem terheli a környezetet, és szállítani sem kell, hiszen helyben előállítható az ország legnagyobb területén. Ettől nem csak, hogy környezetbarát, de még olcsó is. Lenne. Mert ott vannak ezek a fránya törvények. És a kör azt hiszem, itt bezárul. De ez vonatkozik az összes bontott anyagra: téglára, tetőcserépre, fagerendára, bármire.

A dombházakat most hagyjuk ki, mert az már tényleg a nagyon gazdagoknak való. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor rá kell jönni, hogy nem is olyan régen még voltak dombházak ebben az országban: putrinak hívták. Nem a mai szóhasználat szerinti putri, hanem építészeti. A lényege, hogy ástak egy gödröt, az volt a ház „fala”. Erre a gödörre építettek ágakból sátortetőt, agyaggal borították, vagy csak földdel, amit benőtt idővel a fű.  Egyik oldalán betapasztották agyaggal, másik oldalán volt a bejárat. Szinte fűtés nélkül is működött. Általában volt egy nyitott fűtés: egy kövekkel elkerített terület, ahol tüzet raktak, fölötte nyílással a füstnek, vagy még az sem. Persze a most épülő dombházak már mindenféle modern vívmánnyal felszereltek: van bennük víz, áram, internet, stb. Az elv viszont ugyanaz. Vagy gondoljunk csak a pincékre, amiket nem a házak alá építettek, hanem az udvarokba, kertekbe, és ugyanilyen elven működtek. Nagyszüleimnél is ilyen volt: a tetején málnával.

Vagy ott vannak a Szigetköz fantasztikus házai. A falai vesszőfonatból készültek. Erre került egy tapasztás. Tudták ugyanis, hogy jön az árvíz, nincs mese. Olyankor felpakolták az ingóságokat oda, ahol víz nem érhette el. Az agyagtapasztást ugyan lemosta az ár, de a vesszőfonat kitartott. Az ár elvonulása után pár nap alatt újratapasztották, kimeszelték, és kész. Praktikus megoldás. Igaz, többszáz négyzetméteres alapterületű házat így építeni megint nem túl jó megoldás. Viszont egy ártérben lévő nyaralónak kiváló megoldás lehet(ne).

Amire nem tértem ki, az a gerendaház. Mégpedig azért nem, mert a közhiedelemmel ellentétben nem környezetbarát. Ugyanis nem lehet telepített erdőkből kitermelni hozzá a fát, mert az nem megfelelő vastagságú/minőségű hozzá. Az alapanyaga nem található meg hazánkban, így a szállítás is növeli a környezeti terhelés mértékét. Amellett olyan anyagokkal (tűzgátló, rovarölő, gombaölő, UV védő) kell kezelni, hogy használható – hosszú távon használható – legyen, amiatt már nem lesz újrahasznosítható. Egyetlen környezetbarátnak mondható tulajdonsága az energiahatékonysága.

Szintén nem írtam a passzívházról. A passzívház ugyanis nem környezetbarát, hanem energiahatékony. És ez nem mindig fedi egymást. A passzívház olyan anyagokból épül, illetve olyan anyagokkal szigetelik, amiknek a gyártása környezetterhelő, az alapanyagok helyszínre szállítása szintén hozzáad valamennyit a környezetterhelés mértékéhez. A működéséhez felhasznált energia valóban kevesebb – jóval kevesebb, közelít a nullához – mint bármelyik másik háztípusnak, de sajnos az így megspórolt energia nagyon kis része térül meg belátható időn belül a gyártás/építés során felhasználthoz képest.

Szerencsére nincs hiány régi, vagy épp kicsit újabb építésű vályogházakban. Bár nagyrészüket tönkretette a 60-as, 70-es években dúló betonozási hullám, de lehet találni jó állapotúakat is. Kis ráfordítással nagyon kellemes otthont lehet varázsolni belőle annak, akinek fontos, hogy milyen anyagból épült házban él. Sajnos ma már a szakképzésben nem szerepel tananyagként a vályog, ezért akármilyen jól képzett, ügyes, szakmáját értő kőművessel/festővel hozza össze a sors az embert, nem biztos, hogy tudja kezelni a helyzetet. Szerencsére elég sok anyagot lehet találni interneten. Vannak direkt ezzel foglalkozó szakemberek, akik még esetleg a felmerülő kérdésekre is tudnak választ adni. Sokat én sem tudok erről a témáról, annak jártunk utána, ami minket érintett.

Ha valakit riasztana a vályog – mert szó mi szó, sokat kell „pátyolgatni” – annak is jó megoldás lehet egy régi házat felújítani. Egyszer egy energetikai szakértőtől hallottam, hogy a magyarországi meglévő ingatlanállomány elég lenne a lakosságnak, csak fel kellene újítani, és energetikailag modernebbé tenni őket. Olcsóbb megoldás, mint új házakat építeni. Ráadásul környezetvédelmi szempontból is jobb: nem kell új anyagok gyártásával terhelni a környezetet, nem kell szállítani, nincs annyi építési törmelék, mint egy építkezésnél. És nem kell elsősorban az elnéptelenedő falvakra gondolni. Minden városban, még Budapesten is sok olyan ingatlan van, ami egy kis környezettudatos gondolkodással, kis szakértői segítséggel igazi otthonná válhat.

A következő posztban a sokat vitatott ivóvízről szeretnék írni. De ha van kérés, szívesen teljesítem, csak jelezzétek.

Keszzsu

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?