A kórház neve: Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ - Hódmezővásárhely

A szülés időpontja: 2018 június

A kórház állapota: szülőszoba, gyermekágyas szoba két éve lett felújítva, állapotuk kiváló. A lépcsőház nem került felújításra, az kissé elhanyagolt/romos.

A mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Naponta többször takarították, de amúgy jó kialakításuk volt, kicsit rossz volt a zuhanyfej. Vécépapírt/szappant magunknak kellett vinni.

A szülészet/szülőszoba korszerűsége: csak a hagyományos, háton történő szülés engedélyezett. Az eszközök is kb. két éve lehettek lecserélve, minden nagyon modern volt. Bár a fogamzásgátló reklámos óra a falon kicsit abszurd volt.

Az orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Mivel akkor egyedül voltam a szülőszobán, így minden szem rám szegeződött. 14,5 órát vajúdtam, úgyhogy két szülésznőt is felemésztettem. Mindkettő nagyon kedves és figyelmes volt (nem volt választott szülésznő, mert kicsi szülészet és nincs rá lehetőség). Az orvosom választott orvosunk volt, pont akkor ügyelt is. Szinte végig ott volt ő is, a jelenléte nagyon megnyugtatott. Maximálisan elégedett voltam velük. A csecsemős nővérek tünemények voltak egy kivétellel, de az az egy is inkább hangulatembernek mondható.

Szülésvezetés: Gátmetszés szinte kötelező, bár ha vittünk volna szülést segítő gélt, akkor azt bevetette volna elsőbb az orvos. Én fájásgyenge lettem, emiatt kb. 10 óra vajúdást követően adtak oxitocint. Ezen kívül nem siettették máshogy a szülést.

Császármetszés (bent lehet-e apuka): nem.

Llátogatási rend: hétfő-szombat 16:45-17:00 között, vasárnap 10:45-től 11-ig volt bababemutatás üvegen keresztül (még nem működik rooming-in rendszer, de a tárgyalások folynak már ezzel kapcsolatban). A kismamák bármikor kimehettek szopiidőn kívül az osztályról, ha látogatójuk érkezett. Apuka nem mehet be a kórterembe. A babákat 6:45-től háromóránként hozták, az utolsó a 21:45-ös szoptatás volt. A babák kb. egy órát voltak kint velünk. Akinek már volt teje, annak hajnalban is kihozták a babáját szopizni.

Mit kell vinni a baba ellátásához? Semmit, csak a hazajövetelhez a ruhát, egy pelust, hordozót.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? kb. 5-6

Van-e VIP szoba? Nem tudok róla.

Koszt mennyisége, minősége: az ebéd megfelelő mennyiségű, a reggeli/vacsora kevés. Az ebéd az hétvégén nagyon jó volt, a hétköznapokon gyatra.

Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után): a vajúdás közben minden szükséges információt elmondtak kérdezés nélkül. A szülést követően a babáról azonban csak másnap/harmadnap mondtak információkat, addig nem is tudtam, hogy egészséges-e, milyen Apgarral született, stb.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Az orvosom kb. 20-30 percben minden szükséges és fontos információról tájékoztatott a hazamenetelhez szükséges vizsgálatot követően.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Mivel ez egy kis szülészet (évente 4-500 baba születik), így kb. 6-10 baba volt az osztályon. Nekem tetszett, hogy szinte családias volt a hangulat, a kismamák gyorsan egymásra találtak, beszélgettek, a többes szülők tanácsokkal látták el a friss anyákat. A csecsemősök így gyorsan megtanulták az anyukák/babák nevét. Tudták egy idő után jellemezni is a babát, hogy pl. xy-n babát nem szabad felébreszteni, mert akkor nagyon sokáig sír. Én 8 napot töltöttem bent (mert besárgult a baba), de a legjobb kórházi élményem. Összességében rosszabbra számítottam, pozitívan csalódtam.  

A szülészet állapota: 10

A kórtermek állapota: 9

A szülőszoba korszerűsége: 10

Felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 9

Orvosok segítőkészsége: 10

Szülésznők segítőkészsége: 10

Csecsemős nővérek segítőkészsége: 9

Kommunikáció, tájékoztatás: 7

Tisztaság: 9

Ellátás minősége: 9

Személyes élmények: 9

Lívia

Más kórházakról ezekben a posztokban olvashatsz: 

Veszprém: Bár minden szülészet ilyen lenne!

Székesfehérváron minden adott egy csodálatos szüléshez

A folyosón vajúdnak a kismamák Kaposváron

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?