Amikor megismertem azt a rajzfilmsorozatot, amiről írni fogok (Az Avatar: Aang legendája, Az Avatar: Korra legendája), biztos voltam benne: ha egyszer gyerekem születik és nagyobbacska korában (természetesen csak akkor, ha már eléri a megfelelő korhatárt, tehát legelőbb hatéves korában) mesét kíván majd nézni, neki is meg fogom mutatni. Különösen azért, mert a számos bugyuta, erőszakos és/vagy igénytelen sorozat után ez volt az első olyan rajzfilm, aminek az értékrendszere nagyjából tükrözi mindazt, amit közvetíteni kívánok felé. Lélekben fiatal „The Legend of Korra” és „The Legend of Aang” -nézők, előre szólok, SPOILER következik.
Amellett, hogy mind a sorozat zenéje, mind a képi megvalósítása igényes, olyan alapvető erkölcsi témákat is feldolgoz, mint például a nők szerepe, az irigység, a szeretet, a béke, a gyász, a bátorság, a féltékenység, a szabadság, a megbocsátás, a csoportba tartozás, önismeret, stb. Teszi ezt annak ellenére, hogy alaptémája egy harc: a főhősnek békét és harmóniát kell teremtenie 100 éve hadban álló világában azáltal, hogy elsajátít négyféle harcművészeti ágat (a mesében: a víz, a levegő, a föld és a tűz „hajlítását”) és megküzd a hataloméhes főellenséggel, aki a többi nép fölötti hatalmat kívánja megszerezni. Ennek alapján válhatott volna akár szokásos csihipuhis, üssedvágjad típusú szemétté is, de nem így lett: a főhősnek például a végső harc előtt az a legfőbb problémája, hogyan győzhetné le ellenfelét anélkül, hogy kioltsa az életét. Főhősei közül az egyik leányzó vak (de akár hegyeket is megmozgat, akkora ereje van), egy másik pedig semmiféle különleges erővel nem bír, ám találékony, kiváló stratégiai érzékkel bír és a humora sem utolsó (egyik kedvenc jelenetemben egy hölgyek számára megrendezett költészeti estre téved be, ahol tök kezdőként haikukat improvizál, de egyszer elrontja, s így végül mégiscsak kihajítják a teremből).
A sorozat három évadának sikerére való tekintettel elkészült a négyévados folytatása is, mely 50 évvel az előző széria befejezése után játszódik. Mivel az Aang-széria rajongói tábora is idősebb lett, a folytatás – a Korra-széria – célcsoportja talán már inkább a tinik vagy a fiatal felnőttek köre. Új hősünk ezúttal egy tinédzser lány, Korra, akinek a személyisége tulajdonképpen az előző főhősével ellentétes: fizikai ereje nagy, ám lobbanékony, makacs és inkább spirituális téren kell fejlődnie. És itt érkeztem el tulajdonképpeni mondanivalómhoz.
Irományom mottója (vagy mentsége…?!) lehetne egy meleg srác alábbi mondata:
„Aki túlzottan gyűlöli a melegeket, vagy túlzottan szereti őket, az nem lehet valódi heteroszexuális; aki középen van; na, az az igazi heteró…”
Ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy hetero vagyok, a fenti idézet alapján épp most igazolódott be, hogy így van, s erre (mármint az esetleges homofóbiámra) nem vagyok büszke… Történt ugyanis, hogy a kedvenc mesefigurámról (!) a sorozat utolsó évadának utolsó pár percében kiderült, hogy biszexuális. Mielőtt bárki kiakadna, hogy mégis ez hogy fordulhat elő egy mesefilmben, mindenkit megnyugtatok: konkrétan csak annyi látszik, hogy a főhős megfogja egy másik fontosabb mellékszereplő leányzó kezét, szerelmetesen egymásra néznek, majd eltűnnek a szemünk elől. Akár baráti gesztusnak is tekinthető (anyuci a kérdezősködő gyerkőcnek nyugodtan mondhatja, hogy csak kirándulni mennek és kész – bár a széria alapvetően tiniknek és fiatal felnőtteknek készült), ám a sorozat készítői – úgy tudom – megerősítették: a karakterek innentől kezdve valóban egy párt alkotnak.
Amikor néztem a kérdéses jelenetet, iszonyúan csalódott lettem. Mivel alapvetően elfogadó embernek szeretem hinni magam, alaposan végigrágtam magamban az egész témát: miért érezhetek így? Megfogalmaztam néhány pontot, hogy kiderüljön, mi lehet csalódottságom oka.
1. Egy mesében a királylány egy királyfihoz mehet csak hozzá, nem annak excsajához.
A főhős korábban nagyon, de nagyon szerelmes volt az egyik hímnemű karakterbe, egy ideig együtt is jártak, ám végül a fiú munkamániája és a még kiforratlan személyiségű, fiatal és lobbanékony főhősnő enyhe egoizmusa miatt szakítottak. Hősnőnk leendő párja pedig ennek a fiúnak az exbarátnője, akivel kapcsolatuk szünetében újra összejön. Ebből következik, hogy azért vagyok-e csalódott, mert az ember lánya – részint saját tapasztalatok miatt – nem kedveli különösebben a pasija exét, annak leendő barátnőjét meg végképp nem. Nos, ez egy lehetséges válaszként értékelem csalódottságom miértjére.
2. Akkor is kiakadnék, ha nem animációs sorozatról lenne szó, hanem valódi szereplős filmről?
Ez esetben talán megvalósítható lett volna, hogy előzetesen olyan mélyen megalapozzák a végkifejletet (pirulós/romantikus/féltékenykedős vagy akármilyen jelenetekkel), hogy az előjeleket még én is észrevegyem (a sorozat rajongóinak egy részét ugyanis valamiért nem lepte meg a dolog).
3. Végig az eredeti pasijának drukkoltam.
Hát igen, lebuktam. Tudom, hogy túl nyálas és kiszámítható lett volna a végkifejlet, ha a részletesen és nagyon finoman kirajzolódó jellemfejlődés eredményeként a két karakter valahogy mégiscsak képessé vált volna arra, hogy békében és boldogan s legfőképp együtt éljék le az életüket, felneveljenek 1-2-3-13 darab gyereket és végül kézenfogva térjenek meg teremtőjükhöz, de neeeem.
4. A főhős nem elég, hogy nem heteroszexuális, ráadásul még csak nem is homo- hanem biszexuális.
Na, itt még nekem is utána kellett néznem a dolgoknak, eddig ugyanis csak a „két véglethez” volt szerencsém. Sokan fogják ugyan alant a felmenőimet szidni, de felvállalom: ha a gyerekemről kiderülne, hogy meleg, nem szégyenkeznék miatta, maximum aggódnék, hogy a) hogy lesz nekem így unokám?! b) nőként sem egyszerű normális /ill. hozzánk illően nem normális pasit találni, meleg pasiból meg ugye még kevesebb van, így kisebb a merítés. Na, de a biszexuálisokról még nem gondolkodtam el igazán. Kiderült számomra, hogy ők még több előítéletnek vannak kitéve, talán mivel sokan úgy gondolják, félnek bevallani, hogy melegek, vagy mert elvileg bármelyik nemmel megcsalhatják a párjukat. Ezt a gondolatmenetet itt be is fejezném, mivel nem értek a dologhoz.
5. Felmerült bennem, hogy a készítők nem tudták mivel überelni magukat, ezért hozták szóba – Szokatlan módon? Elsőként? – egy animációs sorozatban a szexualitást.
Hogy elsők lehessenek. Na, ezt sem én fogom eldönteni…ki tudja?
Mindenesetre annyi biztos, hogy a fenti pontok véggiggondolása után is bátran ajánlom ismerőseimnek (persze a korhatárt figyelembe véve) az Avatár sorozatot. Nektek mi a véleményetek?
Avatar: Aang legendája
Az Avatar: Az utolsó légidomár, más néven Avatar: Aang legendája egy Emmy-díjas rajzfilmsorozat. A történet a legújabb avatar, Aang és barátainak útját követi végig, akiknek az a küldetése, hogy megmentsék a világot a kegyetlen tűz népétől. A sorozat úgy kerül bemutatásra, mint egy könyvsorozat, az évadok jelentik a könyveket, az egyes epizódok pedig a fejezeteket.
Avatar: Korra legendája
Az Avatar: Korra legendája az Avatar: Az utolsó levegőidomár világában játszódik, annak cselekménye után 70 évvel. Ebben a világban az emberiség négy népbe van osztva: a Víz Törzsei, a Föld Királysága, a Tűz Népe, és a Levegő Nomádjai. Minden népben vannak különleges emberek, az idomárok, akik képesek a népre jellemző elem idomítására. A világon egyetlen ember van, aki képes mind a négy elem irányítására, az avatár. Ő folyamatosan újjászületik a négy nép tagjaként. Az előző avatár Aang volt, egy levegőidomár. Halála után született meg a Déli Víz Törzsében az utódja Korra. A sorozat az ő kalandjairól szól.
(Wikipedia)
Rozi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
