Előzmények: Apának hólyagrákja van…
Apa túl van a műtéten, méghozzá teljesen egyedül csinálta végig! Nagyon büszkék vagyunk rá!
Hétfőn felhívtam a kórház urológiai osztályát, hogy hová is menjen Apa a műtét előtti vizsgálatokra. Ugyanis eddigre már igen aggasztó hírek érkeztek a világból. Ráadásul a kórház honlapján megjelent, a látogatási tilalom illetve az ambulancia áthelyezése a kerületi szakrendelő épületébe. Nem volt könnyű nap ez a „szép”’ hétfő, hiszen a suliban nagyértekezletet tartottunk egész nap a digitális átállással kapcsolatban. Ebédszünetben sikerült utolérni az osztályt a kórházban, ahol megerősítettek, hogy még végeznek műtéteket, de tízpercenként változik minden. Mindenképpen menjen el, végeztesse el a vizsgálatokat, ha csütörtökig nem kap ellentétes utasítást telefonon, feküdjön be és meglesz a műtét.
Ok. Para indul, de most más okok miatt. Vajon elhalasztják (megint) vagy sem a műtétet a járvány miatt? Nyilván nem lehettem mellette, így e téren is izgultunk kicsit. Mindeközben a munkahelyemen a digitális átállással együtt járó rengeteg munka, plusz a két fiú otthon maradása/tanulása csak tetézte a feladataimat.
Azt biztosan tudtam, ha elvégzik a műtétet, nem lesz a házból senkinek ki-be járkálás. Tehát a háztartást is fel kellett töltenem, amennyire ez lehetséges volt. Gyakorlatilag önkéntes karantén, nem is tudom, meddig. A háztartásunk alap esetben is úgy van berendezve, hogy egy-két hétig kibírjuk vásárlás nélkül, de ez nyilván most más helyzet lesz. Így hát vásároltam, már amit kaptam. Számomra a koronavírus helyzet ezen a ponton vált „kézzel foghatóvá”. Az iskola bezár, azonnal haza kell menni. Az áruházakban közelharcot vívtak az emberek az alapvető élelmiszerekért is. Így hát kihátráltam az üzletből és bementem a sarki kisboltba, ahol mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Míg Apa elintézte a vizsgálatokat, mi próbáltunk berendezkedni a 9. osztályos szakközépiskolás és a 2. osztályos autista gyerekekkel az otthoni sulira és munkára, illetve a kórházi benttartózkodásra, miközben csupán a hab volt a tortán Anyu, aki 76 éves, és a belvárosban él egyedül, és nem akart se hozzám, sem pedig a tesómhoz költözni. Kedden, szerdán teljesen kimerültem. És jött a csütörtök…
Mivel telefon nem érkezett, bevittem Apát a kórházba. Csak néztem utána, ahogy a kaput becsukták mögötte. Nem volt jó érzés. Szabi a hátsó ülésen hazáig sírt.
Pénteken reggelre volt betervezve a műtét. Egész éjjel nem tudtam aludni. Hajnalban hívott Apa, bekötötték az infúziót, ő lesz az első. Elmondtam, mennyire büszkék vagyunk rá, és minden rendben lesz. Mást nagyon nem tehettünk.
9 órakor rekedten hívott:
„Siker! Most alszom kicsit.”
Óriási kő esett le a szívemről! Ugyanakkor rettenetesen aggódtam, lassan teltek az órák.
Közben érkeztek az első feladatok a gyerekeknek. Úristen! Pedig van laptop, toronygép, okos telefon. Itt a hang nem működött, ott a kamera nem volt jó, amott a nyomtatás nem ment, ja, szkennelni is kell… és közben home office… éhesek, főzni kell, de sokat. Szétestünk! Kész, nem a koronavírus fog velünk végezni, hanem a kimerültség!!!
Este volt, mire Apa is felébredt és én is le tudtam ülni. Így jött a beszámoló:
Minden simán ment addig, míg az altatóorvos nem közölte (a műtőben!), hogy ez most halasztható műtét. Amúgy sem altatná, csak kábítaná és spinális. Apa teljesen kiborult, közölte:
„Tolják ki, hazamegy.”
Erre a jelenetre érkezett meg az orvos. Közölte az anesztessel, hogy már háromszor volt halasztva a műtét, ez most már nem halasztható. Altassa el! Ennyire emlékszik Apa…
Minimális fájdalommal, infúzióval, katéterrel, többszöri átöblítéssel, 12 óra fekvéssel telt az első időszak. Nagyon dicsérte a nővéreket, akik abszolút segítőkészek, és ahogy ő mondta, empatikusak voltak. A szomszéd ágyon fekvő bácsit még meg is borotválta a nővérke. Mesélte Apa.
A tumor 14 grammos volt, a szövettan eredménye két hét. Ettől függ az utókezelés. A lábadozás gyorsan és simán ment, olyannyira, hogy vasárnap reggel haza is hozhattam. A saját lábán a táskával a kezében jött le a hetedik emeletről! Jaj, de nagyon büszke vagyok rá! Szabika sírva ölelte Apát.
Most itthon vagyunk mindannyian. Lassan sikerül átállnunk az itthon tanulásra és az itthon dolgozásra is. Remélem, nem megyünk egymás idegeire…
Kontroll két hét múlva, hogy a kórházban vagy a szakrendelőben, azt még nem tudjuk.
Vigyázzatok magatokra!
Pörgő
Apának hólyagrákja van...
Gyakorlatilag egy felfázás gyanúval ment orvoshoz és hólyagrák diagnózissal jött haza. Sokkot kaptunk. 43 éves.
Tovább>>>
