„Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
…”
Igen.
Amikor hónap elején murrog a telefon, tudom, hogy rendben lesz a villanyszámla, a tankolás, lesz mustáros tarja, fidget spinner és túró rudi, tükörfény sampon és kinőtt fehér ing helyett másik, meg muskátli az ablakba. Azt a szandált is megvehetem. Persze aztán nem veszem meg úgyse, de ha nagyon akartam volna…
Amikor a helyet, ahova bemegyek reggelente, azt szeretem. Erő, tudás, hatalom, jó célok.
Amikor az a kis csapat legalább összetart. Ha bőgök a mosdóban, valaki utánam jön. Ha valaki bőg a mosdóban, utánamegyek. Értjük egymást.
Amikor megvan a tudás. Mióta itt vagyok, olyan sokat tanultam, hogy nem is tudok olyan munkát elképzelni a szektorban, ami ezek után meglepne.
Amikor jön az elismerés. Amikor a köztudottan maximalista főnök valamire azt mondja, hogy Jolánka, ez szép munka volt.
Nem.
Amikor vasárnap este egy zsák cement kerül a vállamra, és péntek délután kerül le. Amikor valami ül a mellkasomon. Amikor a gyomromból lufikutyát hajtogat egy kéz. Amikor ráz a hideg, pedig meleg van, és nem vagyok lázas. Amikor hajnal négytől ötig nézem a plafont, úgyis mindjárt kelek. Amikor nézem az embereket, akik munkából hazafelé vidáman beszélgetnek.
Amikor fásult vagyok. Levágott lábak, infarktus, daganat. Szegénység, kilakoltatás, gyerekek. Nemtörődömség, butaság, rosszindulat. Düh. Megaláztatás. Tehetetlenség, frusztrációk. Becsődölt életek, kilátástalanság. Bosszúvágy. Acsarkodás. Másra mutogatás. Feszültség, indulatok.
Amikor nem marad idő. Gyere korábban. Maradj későbbre. Nézd át hétvégén. Vagy éjjel. Évek óta egy könyvet a kezembe nem vettem úgy, hogy ne lett volna belül egy szorító rossz érzés. Ez luxus, susogja az ész. Most ezt meg azt kéne elolvasnom, megtanulnom, felkészülnöm. Soha nincs vége. Soha. De én most csigaházat szedek a kölykökkel, palacsintát sütök, zöld gyíkot veszek el a macskától, gazolom a paradicsomot és vízipisztolyozunk. Dögöljön meg az összes hajcsár. A hétvége az enyém. A családomé. És az esték is. Nem adom nektek.
„Anya, ha végtelen kívánságom lenne..” - kezdi néha a Nagy. Ha nekem végtelen kívánságom lenne, azt kérném, hogy legyen égből jövő tehetségem. Bármi jó, lehetnék asztalos is. De legjobban írónő lennék. Mint Janikovszky Éva, Szabó Magda, J.K. Rowling, Vavyan Fable. Tulajdonképpen mindegy lenne a stílus, lényeg, hogy az a boldogító áramlat vinne, sodorna. Tudom, hogy van ilyen, mert éreztem már.
Most az a kérdés, hogy meddig bírom. Illetve még bírom, de akarom-e bírni? Beszariság vagy felelős gondolkodás? Döntésképtelenség vagy átgondoltság? Határozatlanság vagy makacs céltudatosság? Végül is még nem döntöttem el.
„Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.”
macskaszem
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
