Azt mondják, hogy a nők, amikor megérzik, hogy valaki valamelyest illik hozzájuk, hogy ha nehezen is, de el tudnák mellette képzelni az életüket, akkor rászánják magukat, hogy összekössék az életüket az illető férfival. A férfiak meg amikor 28-67 között valamikor beérnek egy bizonyos felnőttebb (?) vagy nem is felnőttebb, inkább "letelepedek-fészket rakok" lelkiállapotba, akkor kb. 2 hónapon belül hirtelen megházasodnak, és elveszik azt, aki éppen mellettük van.
Ez cinikus dumának tűnik, de a valóság ennél még sokkal prózaibb. A férfiak nagy részének semmikor se lesz kedve házasodni, de a nők addig hisztiznek, míg végül a férfinak már nincs pofája nemet mondani, eljegyzi és elveszi a csajt, mert úgy érzi, hogy szereti, és ezért a nőért még ezt a rettenetes áldozatot is hajlandó meghozni. Hogy általánosítok vagy viccelek? Túrót. Csak a kőbányaiak általánosítanak. Viccelni pedig nem szokásom.
A nő rendszerint abban reménykedik, hogy a házasság valahogy megfontoltabbá, bölcsebbé, megbízhatóbbá, erősebbé teszi a férjét. A férfi abban reménykedik, hogy kicsit könnyebb lesz az élet, és rendszeres, kellemes szexualitás társul hozzá. Mindkét fél rettenetes nagyot szokott csalódni. De amilyen szörnyű illúziócsomagot hurcolnak magukkal az ifjú házasok, szinte meg is érdemlik. Szinte drukkol az ember titokban, miközben szeretettel rájuk mosolyog. Hát persze. Ugorjatok, ifjú bolondok. Szívjátok meg ti is.
És aztán megszívják. Mint a mozsárágyú. Sokszor és sokféleképpen. És legjobban azok a férfiak szívják meg, akikbe túlzottan belesulykolták, hogy a nőkre más szabályok érvényesek, mert azok valami más létsíkon mozgó tündérkék. Akik nem finganak, nem kicsinyesek, és nem állnak bosszút. Akik képtelenek barátnak is érezni a feleségüket, akik éveken át elképzelnek egy nőalakot a valódi ember helyén. Döbbenet, milyen sok efféle férfi van.
A házasság hosszú, gyönyörű és kíméletlen sivatagi utazás. Próbára teszi és felfedi a jellemet. Ami lustaság, gyávaság és önzés csak belétek szorult, azt mind megmutatjátok majd egymásnak.
A fiatalok azt hiszik, a házasság egy film, amiben egy napsütötte réten, rusztikus kis farmházban két mosolygós fiatal szerelmes lakik, szőke, kócos gyerekekkel, akiknek átsüt a haján a napfény, kézműves tárgyakkal, sok-sok ölelkezéssel. Beleautózás a naplementébe, tengerparti nyaralás. És hogy a szexualitás valamiképpen éveken át központi szerepet játszik. Ugyanezek a fiatalok kinevetnének, ha azt mondanám: felszállok egy transzkontinentális repülőjáratra, mert ott jó filmeket vetítenek. Persze, néha előfordulhat, hogy jó filmeket vetítenek, csak épp nem egészen ez a lényege a dolognak, mondanák figyelmeztetően. Felháborodva tiltakoznának, ha rámutatnék: 10-20-30 év után inkább olyan lesz köztetek a kapcsolat – jó esetben –, mint két középkorú, kiégett, cinikus zsaru között, akik évtizedek óta ugyanabban a járőrkocsiban ücsörögnek, fánkosdobozok és kávéspoharak között, ugyanazokat a bűnözőket üldözik, és sokszor hányniuk kell egymástól, de valahogy mégis jó csapatot alkotnak. Talán még szexelnek is.
„Az évek hullámverése hasonlóvá koptat majd benneteket” – ezt kéne mondania az anyakönyvvezetőnek. „Minden hülyeségeteket beleoltjátok a gyerekeitekbe, és halálosan megsértődtök, ha valaha is szóvá teszi ezt. Megereszkedtek, ugyanakkor megkeményedtek, elhalmozzátok egymást sérelmekkel, bántjátok és figyelmen kívül hagyjátok a másikat – és meghalnátok egymásért, és képtelenek lesztek hosszú időt egymás nélkül tölteni. Ami valaha az erkölcsötök volt, meglazul, sok mocskos dolgot megengedtek majd magatoknak – és közben, ahogy telnek az évek, kialakul bennetek egy sokkal magasztosabb becsület, a bajtársaké. És mindez a csúcs, amit elérhettek. Sokkal valószínűbb, hogy rútul félbehagyjátok valahol az egészet, vagy hogy rutinból vegetáló automatákká alacsonyítjátok egymást. Mégis meg kell próbálnotok. Mindenkinek meg kell próbálnia. Aki még nem harcolt csapatban, az még nem ismeri igazán az életet. És az ég szerelmére, idealista kis majmok, beszéljetek egymáshoz! Poénkodjatok, poanaszkodjatok, veszekedjetek, töprengjetek hangosan. Tegye fel a kezét, aki nem szokott vitatkozni a párjával! Oké, nektek lőttek, ti már feladtátok.”
A házasság olyan, mint a régi, feketelőporos, elöltöltős fegyverek: egy nagyszerű találmány, ami hatalmas energiát képes nagy precizitással, akár évtizedeken át kifejteni – ugyanakkor állandó körültekintő gondoskodást igényel, mert a fekete lőporos töltet már 1-2 nap után elkezdi korrodálni a csövet, ha benne felejted. Úgyhogy a feketelőporos régi fegyverek tulajdonosainak csak az a kis százaléka használhatta nagyszerű eszközét évtizedekig, aki mindennap kurva sokat pepecselt vele.
És mégis, a házasság fasza dolog, én nagy híve vagyok, és mindenkinek ki kellene próbálni. Ahogy a Szaharán való átkelést is. Persze, rettenetesen nehéz, és sokan belehalnak. De micsoda kaland!
Őrjöngő Farkas
