Nyár elején kezdtem a történetünket, megírom a folytatását is.

Július elején indult a harmadik lombikunk. Férjem nem jöhetett be a koronavírus miatt egyszer sem. A bejárati ajtónál minden alkalommal hőmérsékletmérés és kézfertőtlenítés volt. A honlapon az a tájékoztatás állt, hogy 37,5 fok felett nem lehet belépni, hanem háziorvoshoz irányítanak. Egyik alkalommal 37,3 fok voltam, és alig akartak beengedni. Persze ez nyáron érdekes, amikor nem lehet bemenni, hanem az ajtónál kell sorban állni. Ráadásul menstruációnál mindig 37 fok körül vagyok, na meg persze semmi betegség tünetem nem volt.

Elindult a stimuláció, mivel nincs peteérésem. Mivel voltak még fagyasztott embriók, így ismét ezt választottuk. A beültetés napján szépen felébredtek, szép szabályosak. A doktornő a zárójelentésnél próbált biztatni a legutóbbi vetélés miatt, hogy pozitívan álljak hozzá. Nagyon sok pozitív történetet olvastam ezalatt a pár hónap alatt. Ezekből merítettem erőt, és úgy álltam hozzá, hogy most sikerülni fog és nem lesz semmi baj. Búcsúzásnál mondtam a dokinak is, hogy sikerülni fog, és minden rendben lesz. Ő annyit jegyzett meg, hogy ha mégsem, azért ne legyen majd világvége.

Elindult a két hét várakozás. Na, ez az, ami sose könnyű. Beültetés után 14 nappal kell a tesztet csinálni, de férjem szerette volna, hogy már a 9. napon megnézzük. Nagyon halványan látott rajta két csíkot, én nem igazán. Meg is kérdeztem tőle, hogy nem csak odaképzeli, hogy nagyon szeretnénk már? Másnap elkezdtem barnázni. Gondoltam itt sok mindenre: nem sikerült biztosan, hematóma megint. Férjem biztatott, hogy hátha a beágyazódás. Na, jó, legyünk pozitívak. A 14. napon jött az igazi tesztnap. Halványan látszódott a két csík. Örültem is meg féltem is. Férjem azt mondta, hogy ő már csak akkor fog örülni, ha majd egészségesen megszületik. Kicsit rosszulesett, de megértem. A vérvételen megállapították, hogy sikerült. Mondtam is a doktornőnek, hogy na, látja, doktornő, én megmondtam, hogy sikerülni fog.

Négy nap múlva erősen barnázni kezdtem, írtam a dokinak egy emailt, hogy lenne-e bármi más teendő. Szedjem a gyógyszereket, két hét múlva ultrahang majd. Szörnyű volt ez az időszak. Valamikor erős barnázás, de valamikor vérzés is volt. Az ultrahang napján 6 hét 3 napos volt. Nézte sokáig a doktornő, éreztem, hogy baj van. Két petezsák ismét, de egyik felszívódóban, lehet, attól van a vérzés. A másik petezsák szabályos, de üresnek látja. Véleménye szerint sajnos már nincs remény. Öt nap múlva újra megnézzük.

A férjem kint, az ajtónál várt. Elmondtam, mi volt bent, majd zokogtam. A doktornő teljesen biztos volt benne, de ezalatt az öt nap alatt én még drukkoltam az embriónknak. Majd jött a végítélet: üres még mindig, szikhólyag sincs. Gyógyszereket abbahagyhatom, és várjunk, hogy magától kitisztuljon. Azt mondta, nem kell kontroll, de ezt nem értettem, hogy akkor honnan tudjuk meg, hogy kiürült-e. Jön majd ismét pár vizsgálat, hátha abból majd kiderül valami.

Jött még négy hét kínlódás ezek után. Három napig görcsöltem, de a gyógyszer se segített. Vérzés nagyon enyhe volt, pedig azt olvastam, hogy erős lesz majd. Folyamatosan barnáztam, hányingerem volt, és hetente néztem, hogy pozitív még mindig a teszt. Három hétre rá telefonáltam az intézetbe, hogy ez mennyire normális. Menjek helyben a saját dokimhoz volt a megoldás. Négy napra rá kaptam időpontot, megállapította: üres a petezsák, de már szabálytalan. Három napra rá jött a műtét, és végre így vége lett. Testileg legalább már rendben vagyok, de lelkileg a padlón vagyok...

S.M.Anikó

ELŐZMÉNYEK:

Nem maradt életben a várva várt lombikbabánk
Tisztában vagyok, hogy sajnos gyakori a vetélés, de erre nem lehet felkészülni. Most szedem össze a széttört lelkem darabjait...
Tovább>>>