Szia, Anyu. Ez már a harmadik karácsony nélküled. Azt hittem, idővel könnyebb lesz. Hát nem. Egyre többször jutnak eszembe régi beszélgetések, történetek, kiborulások, veszekedések, utazások, segítség és jótanácsok. Egyre gyakrabban hívnálak fel és kérdezném meg, hogy te hogy látod az adott történetet, és szeretnék régmúlt dolgokat felidézni, amiket már elmeséltél valaha, de nem emlékszem rá.
Álmaimban gyakran megjelensz, és ijesztő módon néha választ adsz a kérdéseimre... A múltkor például elmondtad, hogy a halálos ágyadnál pontosan tudtad, hogy ott vagyok, és mindenre emlékszel, amit mondtam. Hát nem mondom, hogy utána nem verejtékezve ébredtem.
Legközelebb, ha álmomban találkozunk, elmesélem majd, mik történtek velem, velünk. Hogy a nagylány most végez az egyetemen, és megy tovább, meg sem áll a doktori címig. Hogy a középső ebben az évben felvételizik az orvosira, és hogy a legkisebb továbbra is nehéz eset – pont olyan lázadó, mint én voltam... (Már sok mindent értek, hogy mit miért tettél. Most mindent visszakapok...)
Mesélek majd az új páromról is, aki nem is olyan új már, több mint egy éve van mellettem jóban-rosszban, és bár sok mindenben nem értenétek egyet, de biztosan jókat vitáznátok mindenféle témában. Azt hiszem, emberedre akadtál volna benne – a dr. a neve előtt nem véletlen, eléggé beleásta magát a történelembe. Képzeld, újra élek mellette! Biztos vagyok benne, hogy ha látnád, mennyire boldog vagyok, hogy a gyerekeim is imádják, hogy odafigyel rám, és akár pocsolyában ugráló fruska is lehetek mellette, és hogy a 80+ kilómmal is odáig van értem, nem lenne neked sem kétséged.
Majd arról is beszélek, akiben hatalmasat csalódtam, és most, hogy kiderült, milyen ember is ő valójában, már mindent értek, amiket korábban mondtál, csak valahogy nem akartam elhinni. De hagyjuk is, már nem része az életünknek. Már csak egy nagyink és egy dédink van. És a keresztanyám, akinek nagyon sokat köszönhetek.
Hja, az egészségem? Köszönöm, minden rendben van. Kivéve a pajzsmirigy-problémát, a még mindig kezdődő fázisban lévő klimaxot, és (főképp) ezek eredményeképp a túlsúlyt. De az onkológiai eredményeim továbbra is negatívak, egyelőre nem adom be a kulcsot.
Itt a karácsony. Emlékszel, megígértem, hogy elviszlek még egyszer a kedvenc helyedre, Livignóba? Hát most megteszem. Jössz velem, és láthatod a havas hegycsúcsokat a szemeimen keresztül, a hópelyheket a bőrömön, a Bombardino édes ízét a számban, a friss hó illatát az orromon át, és szállhatsz a jeges széllel. Emlékezni fogok rád ott, a te helyeden, és mindenhol máshol. Amíg a világ világ. Nagyon szeretlek.
Boldog karácsonyt!
Tünde
