„A kakaborjúnak a faszát.” Hát így beszélt négyévesen. Felháborodást színlelek, de nagyon viccesnek tartom.
„Apa, én sose akarok meghalni. És ugye ti anyával sose haltok meg?”
Nem a faszt. Kőkeményen meghalunk, öcsibogyó.
A halálban sok minden zavar. De leginkább az, hogy veszítek. Évtizedeket eltölthetsz céljaid elérésével, élmények gyűjtésével, álmaid beteljesítésével, dolgok felépítésével, önmagad kiművelésével és csiszolásával – a végén mégis ugyanaz lesz az eredmény. Mennyit, mennyit harcolok és küszködöm azért, hogy ne legyek lúzer, ne belém törölje más a lábát, ne én legyek, aki lehajtott fejjel tűr, és ne én legyek a rosszul öltözött gyalogos, akit beterít az elsuhanó SUV által felfreccsentett sár… De bármire is jutok a harcban, végül mégis én leszek a lúzer. Jön a halál, mint egy kedves, de ellentmondást nem tűrő anyuka, és lefogja a szemed. Jól, van, Farkaska, de most már alvás, eleget játszottál ma. És ez dühítő!
Jó lenne, izé, antropomorfizálni a halált, mert akkor lenne valaki, akit utálhatnánk. Felküldenének az amerikaiak egy kommandót, és azok a meleg szart is kivernék őkelméből. Szaladna a fekete köpenyében a helikopterek elől, de természetfeletti képességek ide vagy oda, a percenként hatezer 7,65-ös lövedék lassan kikezdené az isteni anyagot, a foszforgránátok felgyújtanák a gonosz csonttestet.
De jó lenne, ha el tudnánk pusztítani, amitől félünk!
Persze nem így kéne ehhez viszonyulni. Bölcs derűvel, narancsszín lepelben üldögélni a Himaláján, és átadni magunkat neki, amikor jön. Elégedetten. De az még arrébb van, hogy ilyen impotens vén fasz legyek. Rohadjon meg a halál, csókolja meg a seggemet!
Sajnos azonban az a gáz, hogy ez a nézőpont így teljesen téves. A halál nem egy ellenség, hanem egy időpont. Ennyi erővel a születésnapomat is utálhatnám hevesen. Szóval a halál nem tehet róla. Ő a szülő, aki a házibuli végeztével kötelességtudóan várja a kocsiban a gyerekét. Nem jókedvéből jön, hanem mert ez a feladata. És igazából nem is rá kéne koncentrálni, és talán ez a lényeg.
Hanem a házibulira. Arra kéne odafigyelni. Ott vannak a csajok, a zene, a pia meg a barátok, szóval ne csak üljetek a sarokban, hanem tündököljetek és smároljatok, mielőtt hazavisz az autó.
„Apa, én sose akarok meghalni. És ugye ti anyával sose haltok meg?” Hogyan készítsem fel mindarra, amire én sem tudok felkészülni? Á, inkább elviszem moziba. Majd felkészítem holnap.
Hőség volt, kerestem valami légkondicionált üzletközpontot, és megnéztük ketten az Így neveld a sárkányodat című filmet. Óriási volt Hablaty története, nagyon tetszett nekem is. De legjobban az tetszett, ahogy a kadét nézte. Az én hősöm. Mennyit figyelem a kis harcait, a töprengéseit meg a felfedezéseit. Rengetegszer fogok vele moziba járni. Utána a kusza folyosókon mászkáltunk, néztük a kirakatokat és fagyit ettünk. Kit izgat a halál! Most buli van, ő meg bekaphatja a kakaborjúnak a faszát.
Őrjöngő Farkas
