Amikor megtudtam, hogy én lettem az első a Bezzeganya és a Sziget közös pályázatán, örömömben ugráltam és sikoltoztam, hogy nyertünk, nyertünk, mi vagyunk a szerencsés kiválasztottak, mehetünk a Szigetre! Ezt mind a budaörsi Ikea kellős közepén, a hálószoba osztályon. A körülöttem lévő vásárlók reakciójáról sajnos nem tudok beszámolni, épp magamon kívül voltam. Természetesen nem a lakberendezési áruházban, hanem valahol nagyon messze onnan térben és időben egyaránt. Láttam a fiatal énemet, szinte még gyerekként kint a fesztiválon. Akkor még nem sejtettem, hogy cirka tizenkét év múlva újra élem minden pillanatát anyaként, a tízéves gyerkőcömmel. Olyan intenzív lett minden emlék, cikáztak a fejemben a gondolatok. Alig vártam, hogy elújságoljam otthon is, milyen szerencsések vagyunk.

Az én kis törpém is ugrálva fogadta az örömhírt. Rögvest felkereste a fesztivál honlapját, és el is kezdte gyártani a programokat. Anya, akkor erre a koncertre mindenképp menjünk el, őket ki ne hagyjuk. Gyere, hallgasd meg ezt a számot, nagyon szeretem. Ismerd meg őket is, kint lesznek a Szigeten. (Igen! A tízéves gyerkőcömtől kaptam egy gyorstalpaló tanfolyamot az éppen aktuális zenei palettáról itthon és külföldön). Olyan sok program volt, és minden nap akadt valami, ami miatt mindenképpen érdemes lett volna kimenni. Végül egy csodálatos hétvégét töltöttünk szigetlakóként, aminek az emléke úgy érzem, nem csak az én életemben vált egy újabb mérföldkővé, hanem a kislányoméban is.

Minden nap visszaszámoltunk, édes bizsergés volt újabb és újabb reggelekre ébredni. Mind közelebb hozta a várva várt fesztivált. Szerettem volna, ha még egy kislány velünk jöhet, de sajnos az utolsó pillanatban máshogy alakultak a dolgok. Jövőre talán összejön. Mert mindenképp szeretnénk eljutni a Szabadság Szigetére.

Arra a Szigetre, ahol bizony nagy figyelmet fordítanak a családokra. A számunkra kijelölt kempingben kedves, fiatal lányok vigyáznak a nyugalmunkra. Nekünk nem volt szükségünk animátorokra, de minden lehetőség adott arra, hogy lekössék a gyerkőcöket – aprókat és nagyobbacskákat egyaránt –, amíg mi öregek kicsit felnőttként szeretnénk mulatni. Saját játszótér, kreatív sátor. Mindez őrzött formában, teljesen biztonságosan, szeparálva a többi szigetlakótól. Külön fürdő és illemhely, folyamatosan (éjjel és nappal) takarítva. Márkás szappan, vécépapír, ivóvíz tartályban – teljesen kulturált körülmények. Nem volt túlzsúfolt vagy kényelmetlen. Amikor elfáradt a gyerkőcöm, nem kellett azon aggódnom, hogy az én szórakozásomnak is lőttek. Egyszerűen elaltattam. Megbeszéltük, hogy nem mehet ki a kemping területéről. Én kétóránkét visszanéztem, és láttam, hogy édesdeden pihen. Nem zavarta, hogy nagy a zene, nem félt, hogy nem vagyok ott. Tudta, hogy vigyáznak rá és én úgyis visszajövök, mint a bumeráng.

Többször is megbeszéltük, hogy látott-e olyat, amit esetleg nem ért, vagy nem tetszik neki. Nem volt ilyen. Ha valaki attól fél, hogy talán „sérül” a gyerkőce valamilyen formában, annak azt kell mondanom, hogy akkor a lakásból se engedje ki. Mi is láttunk különféle alakokat padon aludni, vagy egyszerűen a földön. Mindig jót mosolyogtunk, megbeszéltük, hogy nagyon elfáradhattak az előző esti bulizás közben. Azt kell mondanom, hogy mindenki tekintettel van a kis törpéinkre. Sőt! Külön öröm az embereknek, ha ilyen korú fesztiválozóval is találkoznak. Ujjongva fogadják, előre engedik, mosolyognak, beszélgetnek, fotózkodnak vele. Mindezt kulturált formában teszik. Persze lehet, hogy kék a hajuk, vagy épp lilára vannak festve. Az érzés, ami magával ragad mindenkit, leírhatatlan. Mindegy, hogy fiatal vagy öreg, alacsony vagy magas, nő vagy férfi, látó vagy vak, két lábon vagy kerekesszékben, mindenki egyformán boldog és odafigyel a másikra.

Ajánlom-e a családi Szigetelést? A legnagyobb lelkesedéssel egyértelműen IGEN a válasz. Lehet arra gondolni, hogy nekem könnyű volt, mert az én gyerkőcöm már viszonylag nagy, el tudom neki magyarázni a dolgokat. De nagyon sok család volt még rajtunk kívül. Totyogós, pelenkás babákkal, és a nem sokkal idősebb testvéreikkel. Lehet, hogy egy picit nagyobb merészség kell ahhoz, hogy az ember felpakolja a családot, sátrat és részt vegyen egy ilyen eseményen. Sokkal egyszerűbbnek és kényelmesebbnek tűnik leruccani a Balatonra, vagy elmenni valamelyik közeli tengerpartra „lábat lógatni” egy hétig. De ha bevállalunk egy ilyen eseményt, olyan élményekkel gazdagodunk, amilyeneket máshol keresve sem találnánk.

Köszönjük a lehetőséget!

(Folyt. köv.)

Erika

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?