Maholnap ötvenéves, három gyermekét lassan nyolc éve egyedül nevelő anyuka vagyok. Nagyfiam huszonegy éves, az ikerfiaim 17 évesek.
Édesanyának lenni, jól csinálni nagyon nehéz, és csak a végén derül ki, hogy jól végeztük-e a dolgunkat. Mi anyukák természetesen mindig a legjobbakat szeretnénk a gyerekeinknek. Sok-sok akadályon kell keresztülmennünk nekünk is, és nekik is. Nekem most épp a nem is tudom hányadik elengedésem...
Ugye volt az óvoda, annak minden apró bajával. Jött az iskola, majd a középiskola. Ballagások, boldog sírások, nagy büszkeségek. De persze akárhogy is volt, esténként mindig otthon tudtam magam mellett mindegyiket. Nagyfiam már másfél éve dolgozik, sokszor késő estébe nyúlva. Ha véletlenül nem hallottam hazajönni, amikor felébredtem, kimentem, megkerestem a cipőjét, hogy itthon van-e.
Aztán eljött a pillanat, amikor azt mondta:
„Anya, én elköltözök.”
Akkor nagy büszkeséggel töltött el, hogy saját lábára akar állni. Segítsek neki, vagy hagyjam? Ha nagyon aktív vagyok, akkor nehogy azt érezze, ki akarom rakni. Ha meg nem segítek, akkor meg az is milyen... Itt is nehéz volt megtalálni azt a vékony kis középutat. Pont olyan volt, mint mikor azt próbálom becélozni, hogy a barátja legyek és elmondjon mindent, de mellette tiszteljen és ne csak a haverjának tekintsen. Nagyon vékony a középút.
Aztán eljött az a bizonyos pontos dátum, és elkezdett/kezdtünk csomagolni, dobozolni... Előjöttek az emlékek, képek, írások. Ő válogatott. Ezt viszem, ezt nem… Na, itt már éreztem, hogy nem lesz ez olyan könnyű nekem. A könnyeimmel küzdve segítettem. Csak néztem őt. A szemem előtt cseperedett, fejlődött érett férfivá. Akire nagyon büszke vagyok, és aki annyi mindent tanított meg nekem.
Szabadidőmben festeni szoktam, és ebben az állapotomban is festettem egy képet. Ő van rajta. Veszi a kabátját és elköltözik. Kilép a nagyvilágba. Zöld szín van benne, ami fejlődést, harmóniát, nyugalmat is jelent. A zebrán is a zöld lámpa jelzi, hogy átkelhet a gyalogos. A fiam is átkelhet az úton biztonsággal, az új élete felé. Az ernyő pedig, amit fölé festettem, szimbolizálja a védelmet a betegségektől, szenvedéstől, minden rossztól. Elengedem útjára, úgy, hogy tudja, hogy én leszek az az esernyő felette…
Odaadtam neki. Nagyon örült, vitte magával. Nekem ő mindig az a kicsi kincsem lesz, akire rettentő büszke vagyok. Biztosítottam róla, hogy hozzám mindig van visszaút, bárhogy is alakul az életünk.
Folyt. köv.
A.
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
