Volt egyszer egy sárga óvoda, kocka alakú, kerek ablakú. Ha elment mellette az ember, csak úgy zsongott, mint egy méhkas. Majd kirepedt az oldala a kiabálástól, nevetéstől, lábdobogástól, rikoltozástól. Sok ovis volt odabent, ők csinálták azt a nagy zajt. Az egyikük egy kislány volt, a haja koromsötét, a szeme csillogó, az álla kerek, a pocakja domború, épp, mint a tied itt a pizsi alatt. Ennek a kislánynak, akit Vicának hívtak, az anyukája nagyon furcsa anyuka volt. Nem olyan normális, mint a többi anyukák, kopogós cipőben, rövid szoknyában, egyik kezükben az autó kormánya, másikban a mobiltelefon, harmadikban a határidőnapló, negyedikben a számítógép billentyűzete.
Nem, ő hosszú szoknyában járt, fakószőke haja búzakalász-fonatokban a feje búbján. Még csak mobiltelefonja sem volt. El tudod ezt képzelni? Mindig álmatagon révedezett – vagyis a messzeségbe nézett a kék szemeivel. Ki tudja, mit látott ott? Meg aztán mindenfélét gyűjtögetett. Ha Vicával sétálni indultak, gesztenyét és falevelet, dóhéjat, patkószeget. A nagymama komódjából gombokat, szalvétákat, fecniket, vickeket, vackokat. Az építkezés melletti rétről vadvirágot, gyógyfüveket. Jó lesz az még valamire, mondogatta. Mindet berakta a nagy, kopott, piros táskájába a varázsfüvek meg hasonló furcsaságok mellé. Amilyen álmodozó volt, nem is csoda, hogy akkora bajt kevert! Mindjárt elmesélem, hogyan történt.
Farsang volt az óvodában. Az épület még hangosabban zsongott-bongott mint máskor. A Süni csoportban már gyülekeztek a jelmezbe öltözött gyerekek. Volt három fehér ruhás és egy kék ruhás hercegnő, egy aranykoronás királylány, három egyforma pókember, egy boszorkány, egy tűzoltó, két tündér szárnyakkal és varázspálcával, hopsz, ott ül még két királylány a sarokban, majdnem kimaradtak (meg is sértődnének!), volt még egy nyúl és egy spenót tükörtojással. Hogy az hogy nézett ki? Zöld ruhában volt, tetején fehér karimás, sárga kalap. A kalap közepe a tükörtojás sárgája, a széle pedig a fehérje. Vica öltözött ilyen furcsa jelmezbe. Az óvó nénik is beöltöztek. Celofánból fejdíszt viseltek, ruhájuk csillogó. A szülők hozták az enni- és innivalót. Zoé anyukája málnás trüffelt, Noé apukája lime-os ribizliszörpöt, Vica anyukája levendulás sütit. Csakhogy, amikor a sütit készítette, Vica anyukája nagy bajt csinált! Ugyanis szokás szerint addig álmodozott meg révedezett, míg a levendulás sütibe levendula helyett varázsport szórt. Vágyálom-valóraváltó varázsport. Ha ebből valaki eszik, valóra válik, amit éppen szeretne. Ezt persze a gyerekek nem tudták. Mind befalták a sütit. Még az óvónénik is ettek belőle.
Hát mi történt? Hirtelen mindenki azzá változott, aminek beöltözött. A tündérek suhintottak egyet a varázspálcájukkal és hupsz! Felemekedtek, egészen a plafonig. Ott visongattak és nevetgéltek, szárnyukat rezegtették. A pókemberek hirtelen a falon találták magukat. Fel-le mászkáltak rajta. A királylányok is igaziak lettek, de ez nem nagyon látszott: ugyanúgy üldögéltek tovább, fensőbbségesen, mint addig. A nyúlnak öltözött kislány hipsz-hopsz ugrándozni kezdett és gyorsan bebújt egy szék alá. És az óvó nénik a celofán-fejdísszel? Ők bizony csak pislogtak, nem változtak át semmivé. Tán még ők sem tudták, minek öltöztek, vagy pedig nem is vágytak rá olyan nagyon, hogy átváltozzanak. Ki érti ezeket a felnőtteket? Vica pedig az asztalon találta magát egy tányérban. Csak úgy rezgett félelmében, mint a kocsonya, nehogy valaki meg találja enni. Még szerencse, hogy a Süni csoportban senki sem szerette a spenótot tükörtojással. (Én bizony megettem volna, mert a spenót az egyik kedvencem, igaz, hogy bundáskenyérrel a legfinomabb. De engem nem hívtak meg a farsangra, Vica szerencséjére.)
Vica anyukája rémülten nézett körül. Most kivételesen nem álmodozott, hanem gyorsan cselekedett. Kutatni kezdett a nagy, piros táskájában.
- Jaj, ez sem az, az sem ez – és sorra kihajigált belőle két tucat fenyőtobozt, egy gesztenyét, három madárfiókát fészekben, egy aranyhalat befőttesüvegben, egy szelet gyümölcskenyeret, egy nagy, kockás zsebkendőt, húsz deka hungarocell-golyót, egy kéve búzakalászt, végül egy kis fiolát, benne csillogó porral. - Ez az! - kiáltott fel megkönnyebbülten. Zsupsz, beleöntötte a kancsó limonádéba, műanyag poharakba töltötte, tálcára rakta és körbekínálta. A királykisasszonyok orrukat huzigálták, fintorokat vágtak, aztán végül nagy kényesen, kisujjukat eltartva a pohártól, megitták. A pókembereket egyesével kellett begyűjteni, mert szanaszét szaladtak. A tündérek kitikkadtak a nagy röpködésben, hálásan fogadták a hűs nedűt. A nyulat csak egy répával lehetett előcsalogatni a szék alól és tálkából szürcsölte ki a limonádét. No de mi legyen a tányér spenóttal tükörtojással? Vica anyukája habozott egy csöppet, aztán loccs! Rálöttyintett egy keveset. Hurrá! A tányér kibillent, a spenót kifolyt és megint kislány volt. Vica maga.
Így történt, hogy a Süni csoport egy délutánra átváltozott aztán meg vissza. Vica este, az ágyban jóízűt szusszantott és azt mondta az anyukájának:
- Néha jól meg kell gondolni, mire vágyik az ember, ugye, anyu?
- Igen, azt hiszem – révedezett a messzeségbe az anyukája és megsimogatta Vica fejét. - Mert valóra válik.
kertedi
