A csavargőzös és a tó tündére - vár a Balaton idén is!

A legtöbb ember szívében fontos helyet foglal el szülőfaluja – városa. Még akkor is, ha egyébként semmi érdekes vagy semmi turistacsalogató dolog nincs a közelében. Az én szülőfalum – és jelenlegi lakhelyem – igazán figyelemre méltó hely. Bár télen az utcán emberrel nem találkozni, nyáron benépesülnek a nyaralók, az utcák, kinyitnak az éttermek, a strand. A strand, minden alfája és omegája. Igen, ez a Balaton.

Ezer szállal kötődöm a tóhoz. Itt töltöttem gyermekkoromat, itt játszottam, itt csónakáztam, itt fiúztam először, itt csíptek össze százszor a szúnyogok. Apunak hála gyermekkoromban májustól szeptemberig halat ettünk. Pontyot, harcsát, keszeget, angolnát, sütve, rántva, levesnek, sorolhatnám. Néha már a könyökünkön jött ki. Van hegy és erdő, van víz, van nyüzsgés és van téli nyugalom. Ilyenkor, mikor a régi utcánkban összeborul a hársfák koronája, mikor a kilátóról lenézek a bazalthegyekkel övezett kék vízre, tudom, otthon vagyok.

Az, hogy mekkora a területe, vagy milyen állatok – növények élnek benn, köztudott, de nem túl érdekes információk. A balatoni mondák, legendák viszont annál érdekesebbek. Rengeteg van belőlük, a szájhagyomány, vagy könyvek örökítették meg őket. A leghíresebb talán a tihanyi visszhangról szóló, de ismert lehet még Helka és Kelén legendája is. A két nevet a Balaton két legöregebb hajója viseli. A két gőzös 1891 –ben épült a Balatonfüredi Hajógyárban, és máig – szinte teljesen megőrizve eredeti formájukat – szállítják a sétahajózni vágyókat a Balatonon.

Helka és Kelén legendája Tihanyhoz kötődik, ami szintén – mint szülőhelyem – az északi parton fekszik. Réges – régen csodaszép kastély állt a félsziget csücskén. Rohan, a vak herceg élt itt, két szépséges leányával, Horkával és Helkával. Horka, bár gyönyörű volt, velejéig romlott, hangja új csattogott, mint a repedt fazék. Helka viszont nem csak szép, hanem jóságos hercegkisasszony volt. Bár a palota tele volt kincsekkel és a lányokkal búsás hozomány járt, egy herceg vagy vitéz sem akadt, aki a rikácsoló Horka kezét kérte volna. Horka egyre féltékenyebb lett húgára, s apjától kért segítséget: adja oda kincsei felét annak az ifjúnak, aki szörnyű hangjától megszabadítja. Sok csaló és szerencselovag jött a kastélyba, de mind dolga végezetlenül távozott. Thuz herceg – aki az Alföldről érkezett – kitartóbb volt mindnyájuknál. A herceg foga nagyon fájt a sok kincsre. Ahogy a Balaton partján üldögélt, szakadatlanul törte a fejét, mit tehetne Horka csúf hangjával. Mivel semmi sem jutott eszébe, dühében felkiáltott:

- Ég és föld szellemei, istenek vagy ördögök, segítsetek!

Ekkor a szél felkorbácsolta az ezüshidat, amit a telihold vont a tóra. Susogni kezdett a nád, és egy ködbe burkolózott nőalak emelkedett ki a tóból. Kezében aranybuzogányos nádat tartott. Sió volt, a Balaton tündére. Szép is lehetett volna, de haj helyett rút kígyók tekergőztek arca körül. Átok ült rajt, s csak egy igaz szerelmes őszinte ajándéka törhette meg a varázslatot. Sió azt hitte, Thuz szerelme tiszta, így elmondta neki, hogyan gyógyíthatja meg Horkát. A tündér azt gondolta, alkut köthet az ifjúval, s végre megszabadul kígyó – koronájától. Elmondta Thuznak, mit kell tennie. A tihanyi vár lábánál van egy sír, ott él egy barlangban egy öreg remete, s az ő sárgaköves gyűrűjét kell Horkának hét nap hét éjjel a nyelve alatt tartania, hogy angyali hangja legyen. Cserébe Sió Helka aranyszőrű gödölyéjének első nyírás szőrét kérte. Thuz mindent megígért, s már rohant is a palotába. Bár a tó tündére bosszút ígért, ha a herceg nem teljesíti a szavát, Thuz ezzel mit sem törődött.

Sió valaha gyönyörű, aranyhajú tündér volt, rabul ejtette minden férfi szívét. De nem kellett neki egy sem, csak játszott velük, majd elhajította őket. Akkoriban még a Bakony erdeje a Balatonig ért. Az erdőben élt Kamor, a varázsló és fia, akit szintén Kamornak hívtak. Szerelmes lett ő is a szépséges Sióba. A tündér hársfavirágvízért küldte a Bakonyba, s mikor visszaért a tóhoz, hallotta, hogy Sió szerelmesen suttog a parton egy másik ifjúval. Meghasadt a szegény fiú szíve, s nemsokára Tihany szikláiról a mélybe vetette magát. Apja a sziklák alá temette, sírján gyönyörű virágok nőttek. Egy öreg remete telepedett le a sír melletti barlangban, s gondozta az ismeretlen sírt. Kamor bosszút állt fia hiábavaló haláláért. Egy este öreg pásztor képében látogatta meg Siót. Azt mondta neki, fiatal ura küldte, hársfavirágvizet hozott. De amint kinyitotta az edényt, kígyók lepték el a fejét.

-          A Bakony kígyóit hordod majd fejeden, míg az igaz szerelem – melyet te nem ismersz – önként fel nem oldoz. –mondta a közben visszaváltozott Kamor.  A bakonyi szél azon az éjjelen fenékig felkorbácsolta a Balaton vizét.

Mikor Sió találkozott Thuz herceggel, reménykedni kezdett, talán végre feloldja valaki a varázslatot. De Thuznak esze ágában sem volt visszatérni a tündérhez. Elkérte a sárgaköves gyűrűt a remetétől, Horka a nyelve alá tette, hét nap, hét éjszaka. S valóban, mikor letelt az idő, gyönyörű, csengő hangja lett. Egybekeltek, a gyűrűt pedig megtartották emléknek. Sió követet küldött Thuzhoz, de a herceg kinevette, nem teljesítette adott ígéretét. Nemsokára az öreg remete nagyon beteg lett, s fiát, Kelént küldte a gyűrűért. A fiú hiába könyörgött Horkának és Thuznak, hogy apja csak a gyűrű erejétől gyógyulhat meg. Nem adták vissza neki. A magába roskadt fiút gyönyörű lány szólította meg a palota folyosóján. Helka volt, s kárpótlásul nővére gonoszságáért Kelénnel tartott, segített ápolni idős apját. A remete a gondos ápolásnak köszönhetően meggyógyult, a két fiatal pedig egymásba szeretett az együtt töltött idő alatt. Szerelmüket titkolni kényszerültek, mert Kelén szegény ember fia volt, s Rohan herceg nem tartotta volna méltónak lánya kezére.

Eközben Horka és Thuz ahelyett, hogy boldogan éltek volna, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szerezzék meg Rohan herceg többi kincsét is. A jóságos Helka útjában állt gonosz tervüknek, ezért először őt akarták eltávolítani apjuk közeléből. A hegy alatt élt egy cigányasszony, aki boszorkány hírében állt. Hozzá fordultak segítségért. Tudták, hogy Helka mindent megtenne apjáért, Rohan hercegért. Gonosz tervet eszeltek ki. Élt a Balaton közepén egy varázserejű hal, Sió kedvenc halacskája. Horka azt mondta Helkának, ha megszerzi az aranyhalat, és apja eszik húsából, megjön szeme világa. Tudta Horka, hogy Sió nem fogja hagyni elvészni a halat, így húga nem tér vissza veszélyes küldetéséből. Helka azonnal útnak indult, Kelén elkísérte útján. Mikor Sió rájött, hogy a pár aprócska csónakján kedvenc halacskáját akarja megszerezni, éktelen haragra gerjedt. Hatalmas, sötét hullámokat kavart a tó szelíd vizén, a kis lélekvesztő szinte eltűnt közöttük. Sió el akarta pusztítani őket, de látta halált megvető bátorságukat és igaz szerelmüket, és reménykedni kezdett: talán ők képesek lennének feloldani az őt sújtó átkot. Alkut ajánlott nekik. A halacskáért cserébe kérte a gödölye arany szőrét. A szerelmesek megesküdtek, hogy teljesítik ígéretüket, Sió pedig odaadta a halat.

Horka nagyon csodálkozott, mikor húgát viszont látta. Arra gondolt, nem baj, kitalálnak majd egy másik tervet elpusztítására. Elkérte Helkától a halat, hogy apjának finom vacsorát főzzön belőle. De nem így tett, maga falta fel a halacskát, Rohan hercegnek egy közönséges halból készített vacsorát. Így a herceg továbbra is vak maradt.

Horka és Thuz újra felkereste a cigányasszonyt. Úgy gondolták, az is elég, ha Kelént elpusztítják, hiszen szerelme úgyis utána hal. Állt a Bakony közepén egy hatalmas cserfa, melynek tetején lakatlan hollófészek árválkodik. A fészekben összegyűlt harmatvíz varázserővel bír, azt kell megszereznie Kelénnek, hogy az öreg Rohan visszanyerje szeme világát. A fát azonban hatalmas vadkan őrzi, meg kell küzdenie vele annak, aki a fa kincsére áhítozik. Kelén azonnal útnak indult, hiszen látta, hogy Helka milyen bánatos. Hét nap hét éjjel bolyongott a Bakonyban, de nem találta meg a fát. A bakonyi szél megsajnálta a fiút és elvezette Kamorhoz. A varázsló ismerte őt. Kelén elmesélte történetét. Kamor rögtön átlátott Horka és Thuz gonosz tervén, s megígérte, hogy segít a fiúnak. Elvezette a cserfához, maga végzett a vadkannal, segített feljutni Kelénnek a fa csúcsára a harmatvízért. Mikor végeztek, elkísérte a fiút a Bakony széléig.

-Tudd meg, hogy a sírban, melyet apáddal gondoztok, a fiam nyugszik. Bármikor bajba kerülsz, mondd ki nevem háromszor a sír mellett, s én ott termek a bakonyi szél szárnyán.

Mikor Kelén hazatért, Horka nagyon elcsodálkozott, de továbbra sem tett le tervéről. A vadkan nyelvéből férjének reggelit készített, ő maga pedig tükre elé ült, és arcára locsolta a harmatvizet. A varázslat azonban máshogy hatott a két gonosz lélekre. Thuz csúf vadkanná változott, Horka pedig – miután magára locsolta a harmatvizet – egy fekete holló alakját öltötte magára. A két riadt állat elmenekült a palotából, mielőtt bárki észrevette volna őket.

Helka – miután köszöntötte szerelmesét – sietett Horkához a varázsszerért. De csak az elfogyasztott vadkannyelv maradványait és az üres kulacsot találta. Bánatában Kelénhez sietett a remetelakba. A két fiatal leült egy padra a sír mellé, s ott búslakodott.

-Hej, Kamor, Kamor, hiába volt minden segítséged! Ha Kamor itt lenne, biztosan tudná a megoldást bajainkra! –sóhajtott Kelén.

Ekkor szél támadt, s hamarosan ott termett a varázsló a fiatalok előtt.

-Kimondtad háromszor a nevem, hát itt vagyok! –mondta.

Szép sorban elmondták a történteket a varázslónak. Kamor sejtette, hogy mi történt Horkával és Thuzzal. Segített a két fiatalnak.

-Minden nap gyűjtsd össze a sír virágainak harmatcseppjeit – mondta a varázsló – de csak Helkának add oda, senki másnak! Azzal locsolja meg Rohan herceg szemét, s visszatér a látása! – ezzel elbúcsúzott a fiataloktól, s a szél hátán visszatért a Bakonyba.

Három nap múlva az öreg herceg újból láthatta a napvilágot. Nagy örömében azt sem bánta, hogy Helka kezét egy szegény ifjú kéri tőle. Horkát és Thuzt senki sem kereste. Pár nap múlva dühös vadkan rontott a remete életére, feje felett holló keringett. De Kelén a közelben volt, s íjával leterítette a két undok állatot, így a remetének nem esett bántódása. A holló és a vadkan teste lezuhant a sziklákon.

Helka és Kelén egybekeltek, hatalmas lakodalmat csaptak. De véget sem ért a mulatság, a két fiatal csónakba szállt. Vitték magukkal az aranyszörű gödölyét és egy arany ollót is. Mikor beértek a tó közepére, Siót szólították. A tündér kiemelkedett a vízből, Helka pedig odaadta neki a gödölye szőrét. Sió fejéről lehullottak a csúf kígyók, gyönyörű aranyfürtjei ragyogtak a napfényben. A fiatalokat Füreden sodorta partra a víz. Kamor várta ott őket. Megáldotta hűséges szerelmüket. Cserfa varázsbotját a földre dobta, Sió pedig aranybuzogányos nádját, s így szóltak:

- Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői! – kiáltotta Kamor.

- És vizeimnek legjótékonyabb forrásai –mondta Sió.

Azon a helyen gyógyító forrás fakadt. A két fiatal boldogan élt, emléküket már csak az öreg balatoni emberek és néhány szépséges hajó őrzi.

Tihany történetét számos monda színesíti. A vízbe veszett kecskenyáj történetére a híres kecskeköröm kagylók emlékeztetnek. A visszhang már csak néha hallható, viszont gyönyörködhetünk a levendulamezőkben és a barokk apátságban, ahol I. András sírja található. Már az őskorban is lakott volt, talán a félszigeten álló kastély nem is olyan bizarr ötlet. A két hajó, Helka és Kelén ma is rója a nagy vizet. Helka néhány évig partra vetetten szórakozóhelyként funkcionált, de szerencsére felújították a gyönyörű hajót.

És ami a forrást illeti… A Tagore sétányon található, Balatonfüreden. Rabindranath Tagore, az indiai költő pihent itt, a Balatonfüredi Szívkórházban, róla kapta nevét a sétány. A savanyúvizet számtalan formában használja az egészségügy. Érdemes idelátogatni, sőt, körbejárni a Balatont. Nekem az északi part a szívem csücske, mert itt élek, de azért a déli oldal is tartogat meglepetéseket. ( Ha mást nem is, a csodálatos kilátást az északi partra.) Volt, hogy elsodort innét az élet, de valahol belül mindig ide tartozom.

Vajda János: A Balaton partján

Illanó felhők az égen,

Játszi árnyak a mezőn.

Jár a szellő körülöttem

Szeliden, lengedezőn.

Közbe-közbe sebesebben

Suhan el a habokon,

Odaszólva érthetetlen

Túlvilági hangokon.

Hidegen, verőfény nélkül,

Haloványan, álmatag

Ki-kipillant a felhőkbül,

Majd meg elbólint a nap.

Nézem e játékot, nézem,

Hallgatom e halk morajt.

Mit jelent az árny a réten,

Szél a habra mit sohajt?

Azt jelenti az az árnyék:

Ember, nézz meg engemet.

Földi lét - tünő árnyjáték;

Ma nekem, holnap neked.

Nincsen itten állandóság;

Ami él, mind elmuló.

Csak maga a mulandóság,

Az az örökkévaló.

És az a türemlő hullám,

Kis bujár hab mit gagyog?

"Ember, ember, ide nézz rám,

Lettem és már nem vagyok."

És a ringó, kergetőző

Millió hab a tavon,

Váltakozva majd egy bölcső,

Majd meg egy-egy sírhalom.

És ez így megy mindörökkön

Mindörökké, föl-alá.

Így ölelkezik a földön

Születéssel a halál.

És csak egyszer! és csak egyszer?

Az idő, tér végtelen,

S újra többé itt az ember

Soha többé nem jelen?

Kiderül a felleges ég,

Visszatér a szép tavasz,

S soha e mindenségben két

Falevél nem ugyanaz?

Hát ha mégis, újra itten

Igy, ahogy most, valaha...

Az örök idő-keréken

Visszafordul a "soha?"

Soha többé, soha többé!

Szív, hogy ezt elviseled!

Emberagy, a "mindörökké"

Őrületbe hogy nem ejt?

Megnyugvást, vigaszt mi adhat?

Kérdezed, mi volna jobb?

De hiába, tenger és nap

Nem felel, csak mosolyog.

Mintha mosolyogna rajtam,

Gondolván: szegény bohó,

Árny után kapkodsz, azonban

Fut előled a való.

Hasztalan a mult, jövendő

Titkait mit keresed?

Feleled, hogy mindakettő

A jelenben csak tied.

A teritett asztal itt áll,

Rajta a sok jó malaszt:

Lesve várva, jön-e több tál?

Még utóbb éhen maradsz.

1884

Juditty

Forrás:

Lipták Gábor: Aranyhíd – Balatoni mesék, mondák, történetek

http://www.nemethistvanpeter.hu/vers/liptak2.htm

http://karnyujtasnyibalaton.blog.hu/2009/10/14/mondak_legendak_es_versek_balatonrol