11. hét
A héten rávettem magamat, hogy felhívjam a védőnőt. Egy nagyon kedves, szeleburdi nőről van szó, aki mindig siet mindenhova, és azt sem tudja, merre áll a feje, annyi kismamája van a körzetben. Összehasonlításképp neki mindig 8-9 kismamája van, míg a kollégáinak átlagosan 2-3. Szapora környék vagyunk ezek szerint, na.
Amikor hívom, először nem érti, miért keresem, hiszen egyik gyereknek sem mostanában lesz a státusz vizsgálata, meg amúgy is eléggé talpraesett vagyok, nem szoktam tanácsokért zargatni. De ahogy meghallja, hogy újra babát várunk, felnevet és gratulál, hallom, nagyon örül nekünk. Elküldöm neki e-mailben az adatlapot meg a leleteket a kiskönyv kiállításához, amit meglepő módon pár nap alatt meg is csinál (az előző babánál majdnem 2 hét alatt jutottam hozzá, a 12. A heti ultrahangra nem is tudtam még vinni - rossz ómen volt talán..?).
Egyik nap el is jött, hogy gyorsan bedobja a könyvet meg aláírjak pár papírt, én meg teljesen pánikba estem, mert pont hazaküldték a nagyot az oviból, mert beteg lett, a kicsi kint grasszált, erre megjelenik a kertünkben.
Úgy próbáltam bújtatni, nehogy lebukjunk anyukám előtt (egy telken lakunk). De szerencsére mindent elintéztünk egész gyorsan, ő pedig szaladt is tovább egy újszülötthöz.
A baráti társaságunkban a hétvégén jelentették be az egyik barátnőmék, hogy babát várnak. Első gyerek lesz, és olyan hihetetlen módon tudtam nekik örülni!
Óvatosan érdeklődtem, hogy mikorra várjak, tavasz. Oké, és melyik hónap? Április. Nahát, az milyen szép hónap lesz akkor! (Mi is áprilisra várjuk.. ) És hányadika? Hát, még nincs konkrét dátum, de egy kalkulátor szerint április 13. Neee! Én is pont aznapra vagyok kiírva!! (Persze, ezt csak magamban mondtam, én még nem merem leleplezni a kis “titkunkat” az előzmények miatt.)
Bár ennyire közel még senkivel nem voltunk dátumügyileg, ezek szerint megint lesz egy társam, akivel végig lehet izgulni-csacsogni a terhességet.
Az előző terhességeknél is így volt egyébként. A nagynál 3 hónapon belül született - vele együtt - 3 unokatesó (és ezzel egyidőben a baráti társaságban fél éven belül 7 baba), a kisebbiknél két évvel később szintén 3 hónapon belül született újabb 3 unokatesó (és 4 hónapon belül 6 baba). A harmadik, elvesztett babánál is hasonló lett volna a statisztika, csak ott mi kiestünk a 16. héten.
Most már nemcsak a rettegés van bennem (hála Istennek!), hanem egy hihetetlen öröm és hála a barátnőm miatt, így már izgalommal vegyes várakozássá kezd alakulni a kezdeti aggodalom és stressz. Reméljük, kitart a sikerszéria a terhesség végéig. “Ugyanoda nem csap kétszer a villám, nyugodjon meg, ez egy szerencsétlen véletlen volt!”
Borbolya
