A minap Barátnő különös kérdéssel lepett meg. Arról érdeklődött, szerintem hol találhat egy titkos találkához megfelelő helyet. Szemeim elkerekedtek, no már ő is, de gyorsan megnyugtatott, nyugi, a férjével szeretne randevúzni.
Ugyanis otthon „legális keretek között” a két kicsi gyerek mellett nem illeszthető a napirendbe a meghitt együttlét. Egész nap az estére gondolnak, de mire a két kicsi kidől, addigra az izgalmas várakozás oda, és ők is fáradtan zuhannak álomba.
Micsoda romantikus ötlet a férjjel titkos szeretőt játszani, pirulni, miközben megalkuszik két órára a recepcióssal, aztán a régi szövegkörnyezetből kiszakadva szemtől szemben állni (feküdni) vele egy személytelen szobában! Ti elmennétek a férjetekkel? Tagadhatatlan, hogy a gyerekek számának növekedésével egyre nagyobb találékonyságot igényel a kiegyensúlyozott párkapcsolat, de gyanítom, egy ilyen helyzetbe mámor helyett inkább hülyére röhögném magam.
Kár szépíteni, a gyerek(ek) érkezése hatalmas csapás a párkapcsolatra. Az Én-Te világmindenségébe belepottyanó harmadik átalakít minket Anyává-Apává, ami nem csak egy "futottak-még"-szerep a sok közül, hanem sokáig a Szerep. Nőnek és Férfinak harangoztak, marad a Barbamama-test, és a hepciáskodó hormonok. Ha tehetném, rápakolnék húsz kilót és három gyereket azokra az emberekre, akik az anyaságot a nőiesség kiteljesedéseként emlegetik. Nem tartozom a rózsaszín ködöt oszlatók csapatába, meggyőződésem, hogy kisbabát kapni semmihez sem fogható mámor, néha lila, néha szürke, de jellemzően rózsaszínű. A nőiességnek – mint annyi más klassz dolognak – azonban nagy maflás. Mert a büfiszagú kis csomagoddal összenőve ki a fenét érdekel a barátnők nyomora, a legújabb divat, a férjed epekedése, vagy akár a saját vágyaid?!
Néha, egy-egy tiszta pillanatodban persze eszedbe jut, hogy ez tök ciki, és az egykori sziporkázó társadalmi lényedből csak egy unalmas puha anya-állat maradt. Szerintem nem gáz. És egy kicsit túllihegett téma. A Barba-lét számomra teljesen normális állapot, és azt hiszem, minden anya érti, miről beszélek. Valaki gyorsan túlesik rajta, más tovább időzik benne. Nekem szinte napra pontosan egy évig tart a mindent második helyre szorító szimbiózis a kisbabámmal. Amikor elfújjuk az első gyertyát, én belenézek a tükörbe, és a tegnapi egydimenziós tehén helyén egy többé-kevésbé vállalható, de tagadhatatlanul eleven Nőt pillantok meg, aki mellesleg anya is. Hirtelen előkerülnek a barátok és barátnők, a csipkés melltartók, az ebédhordó srácnak soha többé nem nyitok ajtót maci-naciban, a terhesség előtti miniszoknyám kiábrándítóan hosszú, a férjemről kiderül, hogy nem egy pénznyerő automata, hanem hús-vér fickó. Megannyi csoda, igazi ébredés, az élet ragyogó oldala!
Valamelyik Barbamamás időszakomban egy kismamáknak szóló könyv "Mit tegyünk, ha nem működik a szex? című fejezetében azt olvastam, hogy a megfelelő hangulatban közösen elfogyasztott banánturmix legalább akkora élmény lehet, mint a szeretkezés. Szeretném megnézni azt a pasit, aki ezt a maszlagot beveszi! Csak hogy irigykedjetek, elmesélem, hogy nekünk majd' minden esténk családi orgiába fullad: kicsik-nagyok ülünk a kanapén hatalmas bögrékkel és szívószálakkal felszerelkezve, és időnként még a falról is fahéjas banánturmix csorog (hogy miként lett négy gyerekem, arról inkább nem mesélek, sejthetitek, sok köze nem volt a banánturmixhoz).
A szülés utáni testi-lelki funkció-beszűkülés nagy szívás a házaspár életében, de nem akkora, hogy ezt szeretettel, türelemmel és humorral ne lehessen túlélni. A banánturmix és társai-féle álszent jó tanácsok nekem azt üzenik, hogy hatalmas, azonnal orvosolandó bajról van szó, és szerintem csak arra valók, hogy az amúgy is magas szorongásszint a plafonig érjen.
Barbamamák és Barbapapák, szerintem nyugalom! A Barba-lét időtlennek és megoldhatatlan problémának tűnik. Nem időtlen, viszont megoldhatatlan. Épp ezért kár kapálózni ellene, mindössze ki kell bírni. Nem a mi fogyatékosságunk, és nem is az elfuserált párkapcsolat jele, hanem egy természetes állapot, amit akár élvezni is lehet – átmenetileg kicsit/sokkal kevesebb kettesben töltött meghitt pillanattal. A babák villámgyorsan megnőnek, mi meg visszakapjuk egymásban a Férfit és a Nőt szőröstől-bőröstől.
Barátnőnek felajánlottam a lakásunkat, és a gyerekeire is szívesen vigyázok. De mindenekelőtt azt tanácsoltam neki, hogy motel helyett a férjével egy bútorboltba látogassanak el egy akkora méretű hitvesi ágyért, ahol végszükség esetén az egész család elfér. Mert nincs annál nagyobb szerelmes ígéret, mint amikor az álomszagú buksik rengetegében a lábad megtalálja az Övét...
Fakirma
