Gyönyörű, verőfényes vasárnap van, beköszöntött a szeptember, de az idő olyan, akár augusztus közepén. A Balatonon szikrázik a nap, úgy döntünk, hajóra szállunk. Majdnem minden évben elmegyünk, általában csak szeptemberben jut rá idő. Idén a húsz hónapos is velünk jön, életében először fog hajókázni.

Badacsonyba megyünk, nincs is sok választásunk. A Helka jön értünk, aminek különösen örülök. Gyakran láttam már Badacsonyban vagy Füreden, de sosem volt szerencsém utazni rajta. Langyos szél fúj a fedélzeten, a nap még mindig melegen süt. Baba az ölemben, csodálja a vizet, borzolja a halványbarna loknikat a szél. Néha elsuhan mellettünk egy-egy vitorlás, idilli az egész, a dombok, a bazalthegyek, Szigliget, a szőlőültetvények. A gyönyörű nyárfasor szépen kirajzolódik a parton, eszembe jut a Liliomfi zárójelenete, ahol a boldog pár Keszthely felé kocsizik a magas fák alatt. A túlpartról tompa puffanások hallatszanak, az éhes madarakat riogatják a szőlősgazdák.

Alig több mint egy óra az út. Badacsonyban minden olyan még, mint nyáron, viszont kevesebb az ember. Büfé és bazár az mindenütt van, de sebaj, hiszen Szentendre és Hévíz szintén ilyen már, mindenki vesz valami kacatot úgyis. Még utoljára eszünk itt, valami „fesztiválos” ételt, saslikot, oldalast vagy csülköt, egy kis libamájat esetleg. Már unjuk kicsit, ilyen ez a Balaton, egész nyáron fesztivál van, folyik a sör meg a bor, szól a zene, mulat mindenki. Ez a három hónap épp elég volt, most már kell egy kis szünet, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Hogy tavasszal újra lehessen örülni. Bár a meleg maradhatna…

Idén sem mászunk fel a hegyre. Valahogy sosem sikerül, vagy a cipő sarka magas, vagy van velünk idősebb is, vagy csöpög az eső. Idén a férjem fáradt, most pihenünk, mondja. Ó, mindig ez a kifogás, mit nem teszünk még meg, azért mert most pihenünk… Nem baj, annyira nekem sincs kedvem, de muszáj megjegyezni, persze csak viccesen. Pedig voltam gyermekkoromban, a Rózsa-kőnél, mely talán Szegedy Rózáról kapta a nevét. Ha egy lány és egy fiú leül rá, háttal a Balatonnak, még abban az évben jegyesek lesznek. De a hagyomány szerint az is elég, ha csak a lány ül le, akkor is teljesül az óhaja. Hiába, minden lány boszorkány. A hegyre 464 fokkal vezet fel a Bujdosók lépcsője, a kuruc világ szereplőiről kapta nevét egy-egy pihenő, Cinka Pannáról, Bercsényi Miklósról. Sok a látnivaló a hegyen, a Ranolder-kereszt, a Kőkapu, a Kisfaludy-ház és sok más. Lenn, a hegy lábánál sétálgatunk, találunk egy játszóteret, elücsörgünk a kellemes melegben. Baba örül, mindig talál valami érdekeset, mi pedig őt csodáljuk, milyen jó, hogy van, milyen kedves, szalad, puszit ad, pörög, forog, mint egy kis tündér. Még sétálunk, beszélgetünk, aztán lassan elérkezik az indulás ideje.

A Helka visz minket haza, az utasok szinte ugyanazok, akik odafelé, kevesen vannak, hiába, szezon vége van. Senkit nem zavar a futkosó kislány a fedélzeten. Jó néha leülni, csodálni a tájat, a sirályokat, a szikrázó vizet. Talán utoljára simogatja meg az arcunkat a nap ilyen melegen. Az előadásnak vége, lemegy a függöny. Jönnek a szüretek, a hűvös őszi esték, a köd, az eső, a hulló falevél, a csontig hatoló hideg. Fordul egy újat az idő kereke.

 

Juditty