'Airplane Interior' photo (c) 2007, Ma1974 - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/A Malaysia Airlines idén áprilisban kitiltotta a 12 éven aluli gyermekeket új A380-as repülőgépeinek felső fedélzetéről, mert sok panasz érkezett azon utasaiktól, akik drága jegyeket vásároltak, ám utastársaik síró gyerekei miatt nem tudnak pihenni. A légitársaság 747-es gépeinél pedig úgy módosították az első osztályt, hogy oda már nem lehet útibölcsőket felszerelni, így csecsemőkkel nem lehet ebben a szekcióban utazni.

Az Air Asia fapados légitársaság hasonló lépést tervez. 2013 februárjától bevezeti járatain az úgynevezett „csendes zónákat, ahová csak tizenkét éven felüliek ülhetnek, így a kisgyerekek nem zavarják meg a többi utas pihenését. A Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön járatokat üzemeltető légitársaság ezért a kisgyerekeseket a gép hátsó részében helyezi el, a turistaosztály első hét sorát pedig a tizenkét évesnél idősebb vendégeknek tartja fenn. Így a válaszfalak és a mosdók miatt szinte teljesen el lesznek szeparálva a kiskorúakkal utazók a többiektől.

A gyerekmentes repülő hasonló az angol vonatokon található csendes kocsikhoz, vagy bizonyos New York-i buszokhoz melyekben a tilos mobiltelefonon beszélni és mások által hallhatóan zenét hallgatni.

Sokan rosszallják ezeket az intézkedéseket, mert úgy érzik, hogy diszkrimináció éri őket – írja a BBC News. Simon Calder, az Independent utazási újságírója, aki rendszerint két lányát is magával viszi utazásaira, úgy gondolja, hogy az embereknek kéne toleranciát tanulnia, és nem a családosok helyzetét ellehetetleníteni. „Akiket zavarnak a gyerekek a repülőn, tanulják meg kezelni a helyzetet. Használjanak füldugót, vagy hallgassák az iPodjukat” 

Mások megértik, miért van szükség erre a lépésre és azzal érvelnek így legalább a rosszalló tekintetektől nem kell tartani, ha sírna a gyerek ú közben.

Egy felmérés szerint a brit légiutasok többsége örülne a gyerekmentes járatok bevezetésének. A válaszadók kétharmada a hangoskodó gyerekeket tartotta a repülés legszörnyűbb elemének, majd a pocsék kaja és a szűkös hely következett a listán. A válaszadók 53 százaléka támogatná a gyerekmentes repülőjáratok bevezetését. Közelebbi ismerőseim megerősítették a brit felmérés eredményét, sőt, még nagyobb arányban támogatták az ötletet.

Én a magam részéről szintén nem tartom rossznak a kezdeményezést (ha a gyerek-szektor extra szolgáltatással is jár, pláne). Főleg tengerentúli járatok esetében a fél napokon át tartó utakon jobban jár mindenki az elszeparált kicsikkel. Én például szülőként jobban érezném magam, ha biztosan tudnám, hogy a gyerekem sírása nem zavarja a környezetemben ülőket, akik maguk is hozzám hasonló cipőben járnak.

Anna pedig így érvelt: „ha végre eljutunk valamelyik évfordulónkon kettesben valahova jó messzire, akkor lehetőség szerint nem hallgatnám a gyerekhisztit, mikor végre az enyémeket lepasszoltam. Ezért akár fizetek felárat is... abból vehetnének mondjuk jó sok kölesgolyót és nyalókát a gyerekeknek a másik oldalon”

Az irány ellenzői szerint viszont a szegregáció semmilyen formában nem vezethet jóra, és a társadalmi együttélés része kell, hogy legyen: elfogadjuk az esetleg terhünkre levő embertársainkat is.

Ti mit szóltok a tendenciához?

Center

Szavazz!

Te mit gondolsz?
 
pollcode.com free polls