AMK nyár tippek gyerek

Vége az ovinak, meg különben is: itt a nyár. Ez azért jó, mert nincs kötelező felkelés-kapkodás, és azért ööö rossz, mert jó lenne azért ezt-azt csinálni, hogy ne legyen minden nap tökegyforma és unalom három hónapon át. Lesz bőven olyan nap, mikor az égvilágon semmi különöset nem fogunk művelni, de néha mégis jó lenne tenni valami extrát.

Én ott vagyok hajlamos elszúrni, hogy aznap reggel kezdek bele a latolgatásba, hogy mi mindent lehetne. Így elég kevés dolgot lehet jól kivitelezni, pláne, ha ebédfőzésig töprengek. No, idén másképp lesz. Összeállítottam egy listát a lehetséges programokból, hogy csak bökni kelljen egyre. Használd te is jó egészséggel; jusson eszedbe róla még több és még jobb ötlet!

1. Játszótér.
2. A távolabbi játszótér.
3. IKEA. Akár ebédelni is lehet ott.
4. Állatkert.
5. Vadaspark.
6. Strand. Másik anyával összefogva.
7. Uszoda. Másik anyával összefogva.
8. Várni a csilingelős autót és venni belőle valamit, mert az olyan érdekes.
9. Pancsolni felfújható medencében. Erkélyen is lehet.
10. Nappali fürdőkádas pancsolás valami extrával kerítve: pl. papírhajóúsztatás.
11. Kivágni reklámújságból egy csomó mindent és boltosat játszani vele.
12. Közös takarítás csigalassan, hangsúly a közösön és nem az eredményen.
13. Aszfaltkrétázás.
14. Gyurmázás.
15. Öltöztetőbaba készítése. Bármilyen papírdoboz képes nélküli oldala jó lehet rá.
16. Közös sütisütés.
17. Meglátogatni az egyik nagynénit.
18. Meghívni / meglátogatni anyatársat.
19. Játszóház.
20. Közös bevásárlás.
21. Fagyizás.
22. Dinnyeevés.
23. Múzeum. Körbekérdezni, melyik gyerekbarát vagy gyerektűrő.
24. Vasúttörténeti park.
25. Faluban elsétálni a tehenészetbe.
26. Megnézni az aratást minél közelebbről.
27. Sókerámia.
28. Naplementenézés.
29. Festés. Most a vízfestékre gondolok, de a lakásfestés se rossz ötlet.
30. Origami – papírhajtogatás.
31. Nyár elején elkezdeni egy nagyon hosszú könyvet felolvasni, pl herripotter, és mindennap lehet belőle néhány oldalt.
32. Bábszínházasdi hurkapálcás papírbábokkal.
33. Sminkelés. Tök jó játék! (Csak a fiadról semmiképp se felejtsd el lemosni, mielőtt elindultok otthonról.)
34. „Jelmezesdi”. Kendőimet, néhány ruhámat előveszem, azt veszik magukra, elvannak vele. Magassarkú cipő teljes siker.
35. Szappanbuborékfújás.
36. Napóra készítése. (Lakásban is lehet, légy találékony.)
37. Focizás.
38. Kavicsgyűjtés.
39. Találjunk ki egy mesét közösen. Bármilyen más, unalmas tevékenység közben művelhető.
40. Daltanulás. Előzőleg vadászni hozzá énekeket a netről.
41. Gyom (városi szleng: vadvirág) gyűjtése és lepréselése.
42. Kiborítani egy fiókot, aminek a tartalma szerintem szemétből áll. Ami érdekeset találnak, azzal játszhatnak, a többi kuka.
43. Pályaudvar / vasútállomás.
44. Folyópart-tópart: hajónézés.
45. Ereszdelahajamat bunyó a mosás előtt álló ágyneműben.
46. Tánc. Most a te zenédet rakd be, ne az ovis izéket, és ugráljatok rá jóízűen.
47. Palacsintasütés.
48. Lábáztatás meseolvasással egybekötve. (Hőségben jó program.)
49. Könyvtár.
50. Fogaskerekű.
51. Budai vár.
52. Klasszikus képeslapot/levelet írni nagymamának, elvinni a postára feladni.
53. Korábban készült fotókat nézegetni közösen. („Igen, ez a baba te voltál.”)
54. Fodrászosat játszani. Nagy melegben hajmosással. „Pancsolhatnak” a hajammal, keresztbe-hosszába fésüljük egymást.
55. Telefonálás gyakorlása.
56. Kimenni a piacra.
57. Forgalmas autóút megtekintése.
58. Falun: ha van a közeli nagyvárosban villamos, gyerekeknek nagy szám utazni rajta.
59. Papírdobozokból garázs készítése autóknak vagy berendezési tárgyak (pl. mosógép) a játékbabáknak.
60. Fotózást játszani. Vágjon csak arcokat, pózoljon, táncoljon, aztán nézze meg, mi látszik az elkészült képeken belőle. Vagy próbáljon ő maga fotózni.
61. Leülni közösen mesét nézni. (Mindig nézd meg előre, mit fogtok közösen nézni.)
62. Közös netezés: pl. ha érdekli a katicabogár, keress képeket róla és nézegessétek közösen.
63. Viráglocsolással egybekötött egymás locsolása a kertben.
64. Gyöngyfűzés.
65. Közös torna, akár tornázós DVD-vel.
66. Biciklizés. (Viszed, tolod, húzod, közösen tekertek.)
67. Kirándulás.
68. Ha akad valami képes album odahaza: tájakat, hajókat, autókat, hangszereket festményeket egyaránt érdekes közösen nézegetni. Enyéim a szép szakácskönyvekért is odavannak.
69. Sátrat készíteni bútorokból és lepedőből. Új játéktér, el lehet bújni benne.
70. Megtanulni cipőt kötni vagy krumplit hámozni.
71. Közös mosogatás.
72. Tűzcsapszámoló séta. Vagy kutyaszámoló, pirosautószámoló, fehérhajúnéniszámoló.
73. Gyerekszoba díszítése. Reklámújságból kivágott autóforma, virágforma felragasztása az ablakra. Nem a szépség és az eredmény, hanem a program kedvéért, ha ocsmány, letakarítom pár nappal később.
74. Összes babaedény elmosogatása a kádban, szappanos vízzel. Ha nagyon meleg van, a gyerekeket is beültetem. Legó duplót is el lehet mosogatni.
75. Vicces poszt írása a bezzeganyára. Összeszedve a legjobb gyerekbeszólásokat meg gyerekkel átélt hajmeresztő történeteket. Közösen megbeszélve, ki milyen jóra emlékszik.
76. Diafilm vetítése.
77. Tévéset játszani. Papírból valami tévékeretfélét barkácsolunk, és mögötte el lehet játszani valami mesét vagy műsort.
78. Nagy melegben úgy orvosost játszani, hogy lavórba öntünk vizet, tetrapelenkákat bele, kicsavarjuk és borogatjuk egymást.
79. Felhőformákat megtanulni könyvből vagy netről, és aztán beazonosítgatni az égen.
80. Szétszakadt könyvek megragasztása közösen.

+1, Mivel úgysem rohanunk sehova, ezért a házimunkákat mind közösen csináljuk a gyerekekkel, és amit csak lehet, önállóan fognak elvégezni, öltözéstől a terítésig.

AMK