„Természetesen” a gyermekek és a 17 év alatt fiatalok körében magasabb a szegénységi kockázati ráta, mint az egész népesség körében. 2008-ban a legmagasabb gyermekszegénységi arány Romániában volt, ahol a gyermekek 33 százaléka élt szegénységben.
Uniós szinten ez az arány (még mindig csak a gyermekekre vonatkoztatva) 20 százalék volt. Az egyik legalacsonyabb arányt Dániában mérték (9 százalék). Hasonlóak az adatok az idősebb lakosság esetében is: 2008-ban a 65 év fölöttiek 19 százaléka élt szegénységben.
Ugyanakkor növekedik a szegény munkavállalók száma is. A munkavállalás ugyan kilépési lehetőséget biztosíthat a szegénységből, azonban a bizonytalan állások és az alacsony bérek elterjedése miatt egyre több szegény munkavállaló él az EU-ban. A 2008-as adatok szerint ez 19 millió volt.
A szegénységtől való veszélyeztetettség aránya relatív érték, ezért ahhoz, hogy átfogóbb képet kapjunk a társadalmi kirekesztettségről, az anyagi nélkülözés arányával kell kiegészítenünk a fenti értéket. Az anyagi nélkülözés abszolút értékben méri a társadalmi kirekesztést. Az anyagi nélkülözés arányát kilenc anyagi összetevő közül legalább három nem kívánt hiányaként definiálja az Eurostat által végzett felmérés. A mutatót alkotó kilenc összetevő a következő: váratlan kiadások fedezésére való képesség, lehetőség évi egy hét szabadság lakóhelyen kívüli eltöltésére, kölcsönök törlesztésére való képesség (ingatlan, autó vagy egyéb hitel törlesztése), minden nap húst, halat, vagy ennek vegetáriánus megfelelőjét tartalmazó étkezés elfogyasztására való képesség, az otthon megfelelő fűtésére való lehetőség, mosógép birtoklása, színes televízió birtoklása, telefon birtoklása, személygépkocsi birtoklása.
A felmérés szerint az EU-ban az anyagi nélkülözés aránya 17 százalék volt, azonban tíz tagállamban ennél jóval magasabbak voltak az arányok. Bulgária első helyen állt 51 százalékkal, őt követte Románia 50 százalékkal. Magyarországon ez az arány 37 százalékos – a tíz tagállam közül az utolsó Görögország volt 22 százalékkal.
A veszélyeztetettebb társadalmi csoportokhoz tartoznak az egyszülős családok, nagycsaládok, bevándorlók, krónikus betegek, fogyatékkal élők és a hajléktalanok, őket sokkal érzékenyebben érintik a gazdasági és pénzügyi válság hatásai is. Ahhoz képest, hogy tavaly volt a szegénység elleni küzdelem európai éve, még sok a tennivaló.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért is kellene bárkit integrálni, és főleg: mikor kellene kezdeni az integrációt? A válasz: minél korábban, azaz lehetőleg már gyerekkorban. A szegénység és a kirekesztés összefüggnek: nagyon szegény családoknál gyakran tapasztalható, hogy nem működnek együtt az óvodával, iskolával, a pedagógusok arra panaszkodnak, hogy a diákok nem tartják értéknek a tanulást (a miértek megvitatása külön bejegyzést érdemelne), de ha még értéknek is tartanák, nagyon prózai okokból nem tudnának élni vele. Mert nincs cipőjük, füzetük, vízfestékük, télikabátjuk. Kutatások igazolják, hogy a tanulás kiemelhetné a legszegényebbeket is a nyomorúságból, azonban a gyerekek eleve ki vannak zárva ebből a lehetőségből a család anyagi helyzete és együtt-nem-működése miatt.
A kirekesztés és a szegénység megszüntetésének gazdasági előnye is van. Ha ugyanis nem támogatjuk, hogy a legszegényebbek tényleges és használható tudást szerezzenek – azaz ne funkcionális analfabétákként végezzék el az iskolát, hanem valóban tudjanak írni, olvasni, számolni, logikusan gondolkodni –, akkor nemcsak nem emeljük ki őket a szegénységből, hanem növeljük az állami kiadásokat. A szegény ember ugyanis vízzel főz, bottal rearánt, és nem fizet adót, vagy nagyon keveset. Ugyanakkor viszont sokba kerül. Tehát az egész társadalom érdeke volna, hogy megszűnjön a kirekesztés és a szegénység.
Ehhez természetesen nem elég az integrált osztályok bevezetése, a többit oldják pedig meg a tanárok. Megfelelő és főleg átfogó reformok, szakemberek, és természetesen pénz kell ahhoz, hogy azok is nagyjából hasonló esélyekkel induljanak, akik pusztán a családi hátterük alapján elvesznének a rendszerben. No meg hosszú távú tervezés. A magyar iskolarendszer jelenleg nem csökkenti a diákjai közötti szakadékokat, sőt. A tanári pálya presztízsét is vissza kellene állítani: minőségi képzéssel, magas fizetéssel. És természetesen a szülőkről se feledkezzünk meg, akiknek ugyancsak együtt kell(ene) működniük a megreformált rendszerben a jól képzett, nem túlhajszolt és megbecsült tanárokkal. Nem könnyű. De még nehezebb lesz, ha nem lesz változás.
baudolinA
