Amikor a lányomat három éves korában be szerettem volna íratni a lakóhelyünkön az óvodába, a jelentkezéskor az adatlapjára nemes egyszerűséggel felírták, hogy „az édesanya gyeden van”. Nem meglepő módon pár hét múlva kézhez kaptam a szép elutasító határozatot. Amikor négyéves lett a lány, újfent elcsámpáztam a nevezett intézménybe, ahol nem nagyon kerteltek. Beadhatom a jelentkezést, de ha még mindig gyesen vagyok, ne is reménykedjek, hogy felveszik. Ez egy zsúfolt agglomerációs település iszonyatosan rossz infrastruktúrával.
Végül nem a lakóhelyünk, hanem a férjem munkahelye szerinti oviba írattuk be a lányt, és ezt a döntést a nehézkes logisztika ellenére sem bántuk meg. A helyi zsúfolt, lepukkant ovi helyett (ami 10 percre van tőlünk autóval), egy kényelmes létszámú, modern, barátságos oviba jár, ahol csodás óvónők vannak (30 perc –amúgy is mindennapos – autózás árán).
A nemrég nyilvánosságra került közoktatási koncepció szerint az óvodáztatás – a megfelelő körülmények biztosításától kezdődően – már hároméves kortól kötelező lesz. Ennek nyilván nem a szülők lesznek a kerékkötői, de hogy miből lesz rá forrás, nem tudni. A Széchenyi-terv mint varázsszó persze elhangzott. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint elsősorban a szegényebb országrészekben kell majd állami és uniós források segítségével új intézményeket építeni, régi óvodákat felújítani, bővíteni. Ez 7-8%-os bővítést jelenthet.
Hová teszik majd az újonnan óvodaköteles gyerekeket az önkormányzatok? A felelősök szerint az ovisok elhelyezése érdekében könnyítések lépnének életbe az óvodák infrastrukturális követelményeit illetően, így akkor is lehet majd ovinak használni egyes épületeket, ha azok nem minden szegletükben felelnek meg a szabványoknak.
A NEFMI szerint jelenleg a hároméves korosztályhoz tartozó gyermekek 90 százaléka jár óvodába, de szerintük éppen azok a gyerekek tartoznak a hiányzó 10 százalékba, akiknek családi körülményeik miatt a legnagyobb szükségük lenne az óvodába járásra. Szerintem ez részben igaz is lehet, de másrészről meg azokat a gyerekeket hozták eddig hátrányos helyzetbe, akinek stabil családi háttér mellett kistestvérük volt otthon, de igényelték volna a közösséget.
Mindemellett ha valaki megteheti, és úgy látja jónak, nem tudom, miért ne tarthatná otthon a gyereket 4 vagy 5 éves koráig is. Tény, hogy a lányom abban az évben, amíg pluszban itthon volt, a sok meseolvasás, éneklés okán rengeteget tanult, fejlődött, amire – külső szemlélők szerint – az oviban nem lett volna képes, és az igazat megvallva egy cseppet sem bántam meg, hogy háromévesen még nem vették fel.
Az a kitétel, hogy az óvodáztatás ugyanolyan „közoktatási” kötelezettség lenne, mint a tanórai részvétel, számomra nem teszi világossá, hogy a családi pótlék folyósítását ugyanúgy érinti-e majd ez esetben, ha valaki nem járatja a gyerekét az intézménybe, mint az iskolakerülés esetén.
Summa summárum: a magam részéről inkább azt tartanám jónak, ha kötelező lenne felvenni három éves kortól óvodába a gyereket (és ennek meg is lennének a feltételei), de óvodába járatni csak négy vagy öt éves kortól lenne kötelező őket.
Ti mit gondoltok?
Forrás (szabályozás-tervezet):
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=831619
Center
