Pankuci Petya nyár nyaralás

Összeírtam, milyen szempontok alapján választunk nyaralási helyszínt. Amikor egy ilyen programnak nekiindulunk, az elég komoly előkészületekkel jár számomra. Az első és legfontosabb, hogy csak úgy tudunk elmenni, ha találunk harmadik felnőtt kísérőt, mert egyvalakinek szinte állandóan Petyára kell, hogy figyeljen. Ez azt jelenti, hogy a szállásnál 6 fő elhelyezéséről beszélünk, így Anya is tud egy hangyányit pihenni. Figyelembe véve Petya tulajdonságait nem könnyű az igényeinek megfelelő helyet találni… S hogy mik is ezek? Lássuk:

  1. az ellátás minimum félpanzió, de szerencsére egyre többször találkozunk a családi ebéd megoldásával, amit nagyon jó kezdeményezésnek tartok,
  2. legyen teakonyha vagy segítőkész személyzet az étteremben, hogy az általunk vitt, előre elkészített, leturmixolt, lefagyasztott kaját meg tudjuk melegíteni neki (Apa tavaly nyáron sikeresen beszerzett egy igen jó méretekkel bíró, autós mélyhűtődobozt, amit árammal is lehet működtetni, így anélkül nem is megyünk sehova…)
  3. olyan méretű szoba/szobák, melyek lehetővé teszik, hogy rossz idő esetén ne szardíniásdobozban érezze magát az ember – tágas legyen, még akkor is, ha két összenyitható helyiségről beszélünk
  4. légkondi legyen benne – és nem árt, ha szúnyogháló is van a nyílászárókon…
  5. Petyának legyen utazóágy vagy rácsos ágy, amit 6 éves kora ellenére is nagyon szeret és biztonságban érzi magát benne (otthon leesésgátlós nagy ágyban alszik…)
  6. gyerekjátszó, ahol van elég hely mozogni (nem csak egy kisasztalból, pár székből és rajzoláshoz való cuccokból áll…) illetve animátorok/óvó nénik vigyáznak a gyerekekre. Nem feltétlen azért, hogy le lehessen passzolni őket ideig-óráig, hanem, hogy szegény gyerek meg tudja kérdezni valakitől hol van a pisilde, kaphat-e inni, hol talál papírt…? Az csak hab a tortán, ha nem ijednek meg egy Petya-féle gyerkőctől, hanem megpróbálják játékba vinni, meglesni mivel szeret zörögni és azzal lekötik a figyelmét…
  7. gyerekeknek szervezett programok – délelőttönkénti kézügyességi foglalkozások, esti manódiszkó… - ez Petya szempontjából annyira nem dominál, de ha már kettőt (Ádámot és Annát) le tudnak kötni, a harmadikra „gyerekjáték” a figyelés,
  8. külső-belső gyerekmedence, mert ha nem olyan az idő, mint az augusztushoz illenék, akkor is lehessen fürödni - Petya nagyon szereti a vizet, de kissé fázós a lelkem, így neki inkább a belső medence felel meg, plusz, ha van, aki fogja a karúszós kezeit vagy forgatja az úszógumiban (ott is állandó felügyelet…), az a tuti.
  9. a medence lehetőleg szállodán belül, vagy úgy helyezkedjen el, hogy fürdőköpenyben is elmehessen odáig az ember,
  10. babakocsival megközelíthető, akadálymentesített megközelítés – ez az egyik legnehezebben teljesíthető feltétel. A „csak egy pár lépcsőfok a különbség” pár hónapos babánál, ultrakönnyű babakocsival nem gond, de itt most egy majd 20 kilós „nagyfiúról” beszélünk, tehát igenis számít, hogy tudom őt elvinni a medencéig,
  11. családi kirándulási lehetőségek – városnézés kisvonattal, sétakocsizás, hajókázás, bringóhintó… - tavaly nyáron próbáltuk először őt is vinni magunkkal ilyen programokra és nagyon élvezte. Az egyik helyen még a Várba is fellépcsőzött velünk…
  12. relatíve közel legyen a gyerekorvosi ügyelet, mert sajnos az utóbbi időben szükség volt rá, és nem Petya miatt.

Egyelőre kishazánkon belül keressük a megfelelő helyszíneket. A gyerekeink nagyon szeretik, ha pancsolós, „csúszdás” helyekre megyünk nyaralni. A választék hatalmas, de azért nem könnyű megtalálni a mindenkinek megfelelő megoldást, és itt most leginkább Petyára gondolok. Az évek előrehaladtával könnyebb egy kicsit a helyzet, de azért még mindig elég alaposan fel kell készülnünk egy nagycsaládi, többnapos kirándulásra.

Számomra a legtöbb agyalást Petya étrendjének kitalálása jelenti. Előre készítek táblázatokat, hogy melyik nap mit fog enni reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára. Azzal, hogy nem rág, csak így tudok „normális” kaját biztosítani neki, mert a konzervek már nem elég táplálóak, változatosak számára. A leturmixolt, főtt kajákat mikrózható dobozokba pakolom, felcímkézem és lefagyasztom. A nagy autós mélyhűtőbe belefér 10 napra való, dupla kaja meg pár tartalék, hátha valamelyik mégse ízlik Őuraságának. Van pár olyan szálloda, amit már többször is próbáltunk és szívesen járunk vissza. Az árkategóriát tekintve egyik sem olcsó, de a szolgáltatás színvonala megéri a többletráfordítást (nekünk). Sorrendet nem igazán tudok felállítani köztük, mert mindenhol nagyon jól éreztük magunkat.

A következő részben az általunk kipróbált szállodákról fogok írni részletesen.

Pankuci

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?