recept gasztro Zsuzsi főzFolytatva a múltkor megkezdett irányvonalat, ismét igazi tavaszi ételek következnek, melyek főszereplője a spárga és a tojás. Ez a két elem nagyon gyakran fordul elő együtt, felhasználásukkal gyors és könnyű ételeket főzhetünk egyszerűen.

A spárga – más néven csirág, nyúlárnyék - magas rost-, és víz-, de alacsony kalóriatartalmú zöldség, gazdag A, B, C és E-vitaminban, folsavban, ásványi anyagban és nyomelemekben is bővelkedik. Gyógyhatásait évszázadok óta ismerik, vízhajtásra, vesekő ellen használják. Egyetlen mellékhatása, hogy a vizelet kifejezetten erős szagú lesz tőle, ennek okára azonban még nem derült fény.

A fehér spárga szívósabb, mint a zöld, ezért azt mindig meghámozom, a zöldspárga esetén azonban ez nem mindig szükséges. A sípok aljáról a fás részt le kell vágni, mert nem igazán alkalmas fogyasztásra, sőt, kesernyés is lehet (zöldségalaplébe esetleg belefőzhető). Azt szokták mondani, hogy ha eltörjük, pont a fás és a zsenge rész határán törik el. Legzsengébb része a spárgacsúcs, amit gyakran csak a főzés végén, később tesznek az ételbe, mert hamarabb puhul, mint a spárga többi része.

Az egyik legfinomabb tavaszi primőr zöldség, melynek termesztése egyre elterjedtebb hazánkban is, érdemes fogyasztani ilyenkor, mert  a konzerv formában árusított spárgának gyakorlatilag semmi köze nincs a friss tavaszi spárgához.

Spárga hollandi mártással

Világszerte elterjedt és közkedvelt előétel vagy nagyon könnyű főétel, melynél a spárga ízét a tojássárgából és vajból álló mártás hozza ki. Én csak a mártás receptjét fogom közreadni, hozzá főtt vagy sült formában fogyasszuk a spárgasípokat.

Hozzávalók

  • 10 dkg vaj
  • 2 nagy tojás sárgája
  • 2 evőkanál víz
  • citromlé
  • só, frissen őrölt bors
  • zöldfűszer (petrezselyem, snidling, vagy ami tetszik, el is hagyható)

Egy kisebb edényben vizet forralok, és keresek egy keverőtálat, amelyik pont ráillik, mert ez a mártás vízfürdőn készül. A vajat megolvasztom. A forró víz alatt takarékra állítom a lángot, és keverőtálban a tojássárgákat a vízzel  keverni kezdem a gőz fölött. Ha habos, az olvasztott vajat fokozatosan belekeverem, úgy, mintha majonézt készítenék. Ha esetleg közben túlforrósodna, a tálat leveszem a vízfürdőről, amíg visszahűl. A keverést addig folytatom, amíg az összes vaj belekerül és sűrűn folyós mártássá elegyedik. A végén sóval borssal, citromlével ízesítem, és hozzáadom a zöldfűszert is. A főtt/sült spárgával tálalom, igazán csak frissen jó.

Sült spárga a mártás mellé (4 főre)

Ezt a receptet egy német főzőműsorban láttam, nagyon ötletes és gyors elkészítési módja a spárgának. Általában fehér változattal készül, de szerintem vastagabb zöldspárgával is működik.

Hozzávalók

  • Személyenként 5-6 vastag fehér spárgasíp
  • sütőpapír
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • kevés só és cukor
  • 1 deci fehérbor (elhagyható)

A sütőt 200 fokra előmelegítem. A sütőpapírból letépek egy akkora darabot, amibe az 5-6 szál spárgát be tudom csomagolni. A papírt olvasztott vajjal bekenem, ráfektetem a megtisztított zöldséget, megszórom kevés sóval és cukorral, meglocsolom 1-2 evőkanál borral. A papírt ráhajtom, az oldalaknál feltekerem, gemkapoccsal megtűzöm. Négy ilyen csomagot készítek, majd ezeket sütőlemezen 10 perc alatt megsütöm az előmelegített sütőben. A csomagokat a vendégek nyitják fel tányérjukon, és hollandi mártás kíséretében fogyasztják el a spárgát.

A csomagkészítés ezen a linken jól követhető.

Ültetett tojás spárgával

Kényszer szülte gyors vacsora volt ez nálunk a héten, de a férjemmel nagyon kedveltük. Előnye, hogy olyan hozzávalókból készül, amelyek nagyrésze mindig van otthon (legalábbis nálunk).

Hozzávalók

  • 50 dkg zöld spárga
  • fejenként 2-3 db tojás (éhségtől függően)
  • fejenként 2-3 szelet húsos bacon vagy sonka
  • 1-1,5  dl tejszín
  • 3 dkg vaj
  • 5 dkg reszelt sajt
  • só, frissen őrölt bors
  • csipet cukor

A sütőt 200 fokra előmelegítem, vízforralóban 1-1,5 liter vizet forralok. A már forró vizet lábosba öntöm, ízesítem kevés sóval és cukorral (esetleg pár csepp citromlével is), és a megtisztított spárgát 4-5 percig főzöm benne. Leszűröm, majd egy vajjal kikent, szalonna/sonkaszeletekkel kibélelt tűzálló tálba terítem.  Rálocsolom a tejszín felét, sózom, borsozom, ráütöm egyenként a tojásokat, melyek sárgáját szintén picit sózom, és ráöntöm egyenletesen a maradék tejszínt. Megszórom a sajttal és addig sütöm, amíg a tojás fehérje már megszilárdul, de a sárgája még lágy. Paradicsommal és jó kenyérrel tálalom.

Spárgás lepény (Good Food recept)

Könnyű ebéd vagy vacsora, mely hamar elkészül és vegák is ehetik. Friss citromos-olajos zöldsalátát kínálok mellé.

Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű piteformához

A tésztához

  • 15 dkg liszt
  • 9 dkg hideg vaj
  • 9 dkg finomra reszelt kemény sajt (cheddar, parmezán stb.)

A töltelékhez

  • 5 tojás
  • 175 ml tej
  • 10 dkg reszelt kemény sajt
  • 30 dkg zöld spárga tisztán mérve

A tésztához valókat összegyúrom, mintha pitetésztát készítenék, majd 20 percre fóliába csomagolva a hűtőbe teszem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. A lehűlt tésztával kibélelem a formát, sütőpapírt teszek rá, majd babot/lencsét/rizst szórok rá, hogy ne púposodjon fel (ezt hívják vaksütésnek) és 15 percig sütöm. Ezután leveszem a sütőpapírt róla a nehezékkel együtt, és még tíz percig sütöm.

Amig a tészta sül, feltöröm és felverem a tojásokat a tejjel. A spárgaszálakat először hosszában elfelezem, majd kisebb darabokra vágom. A tojásos tejbe beleteszem a reszelt sajtot, a zöldséget, ráöntöm a tésztára és kb. fél óra alatt megsütöm a lepényt. Annyi idő kell, amíg a tojásos keverék megszilárdul. Langyosan tálalom, de hidegen is jó.

Zsuzsi főz

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?