Zsuzsi főz recept kalács húsvét

A kalács a Kárpát-medencében hagyományosan ünnepekre készített kelt tészta, amely leginkább a húsvéthoz kapcsolódik. Érdekesség, hogy a 19. század végéig a tésztája a kenyérhez volt hasonló, csak ezt követően készítették gazdagabban, tejjel, tojással bedagasztva.

A húsvéti kalácsot a katolikusoknál a sonkával együtt a templomban szenteltették meg, de más szokások is fűződnek hozzá: mindenszentekkor több tájegységben készítették a temető előtt koldulók számára, abból a célból, hogy a halottak nehogy hazalátogassanak.  

Húsvétkor  magyar szokás szerint legtöbb családban sonka, tojás és kalács is kerül az asztalra, de a bárány fogyasztása is jellemző ekkortájt. E megszentelt ételek régi elnevezése a kókonya, melynek eredete a mai napig tisztázatlan.

Ilyenkor a szentelt ételeknek még a morzsáját, maradékát sem dobták ki, mert különleges erőt tulajdonítván nekik mágikus célra használták ezeket. A morzsát a tyúkok elé szórták, hogy a következő évben jobban tojjjanak, a szentelt sonka csontját gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen.

A kalácsot- bármikor is sütök – én mindig édes kelt tésztaként készítem. Tudom, hogy nagyon sokan a sonka mellé a jellegzetes sós kalács dukál, de én a sonka mellé inkább ropogós héjú házikenyeret teszek az asztalra, a kalácsot pedig meghagyom uzsonnára lekvárral, tejeskávéval. Ennek megfelelően most is édes kalácsrecepteket kerestem.

Csokis áfonyás kalács (babka)
 

Hagyományos kalácsrecept kicsit átvariált töltelékkel, eredetije a lengyel zsidóság húsvéti kalácsa.

Hozzávalók a tésztához

  • 2,5 bögre ( egy bögre= 2,5 dl ) liszt
  • 0,5 bögre cukor
  • egy csomag (7 gr) szárazélesztő
  • 50 gr puha vaj
  • 2 tojás
  • 0,5 bögre tej

A töltelékhez

  • 150 gr 55%-os étcsokoládé apróra vágva
  • egy tk őrölt fahéj
  • 50 gr aszalt vörösáfonya
  • 30 gr vaj felolvasztva

A lisztet, a cukrot és az élesztőt tálba teszem. Hozzáadom a két tojást, a vajat és a meglangyosított tejet, majd robotgéppel alaposan megdagasztom. Lágy, ragadós tészta lesz belőle. Megszórom egy kevés liszttel és meleg helyen kétszeresére kelesztem. A megkelt tésztát lisztezett felületen fél centi vastag téglalappá nyújtom. Megkenem az olvasztott vajjal, egyenletesen megszórom fahéjjal, elosztom rajta a csokoládét és az áfonyát is. Hosszanti oldalánál feltekerem, mint a bejglit, majd hat egyenlő részre vágom. A darabokat sütőpapírral kibélelt téglaformába rakom jó szorosan, majd még fél órát kelesztem. A sütőt ezalatt 180 fokra előmelegítem. A megkelt kalácsot 25 percig fóliával letakarva, majd 10 percig fedetlenül készre sütöm.

Foszlós kalács
 

Ez egy sima fonott kalács, négyes fonással készítettem az itt látható videó alapján.

Hozzávalók

  • 50 dkg liszt
  • 3 púpos evőkanál cukor
  • 6 dkg olvasztott vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 3 dl meleg tej
  • egy csomag porélesztő
  • egy mokkáskanál só
  • két szűk marék mazsola


A lisztet és az élesztőt elkeverem. A tojássárgát a vajjal, 2 dl tejjel és a cukorral, meg a sóval összekeverem, és a folyadékhoz folyamatosan adagolom a lisztet és a maradék tejet. Robotgéppel addig dagasztom az egyveleget, amíg ruganyos, hólyagos tésztát nem kapok. (Ha a liszt még további tejet venne fel, természetesen lehet hozzáadni, de nekem a 3 dl bőven elég volt.) A tésztát konyharuhával letakarva meleg helyen duplájára kelesztem. Ezután jól átgyúrom és ekkor dolgozom bele a mazsolát is. Elfelezem és mindkét adagból egy-egy kb. 40 centis rudat sodrok, a sodrás közben meg is tekergetem a tésztát. Ezután a két rúdból négyes fonással kalácsot csinálok (tényleg érdemes megnézni a videót). A megformázott tésztát sütőpapírral kibélelt téglaformába teszem és még fél órát kelesztem. Eközben a sütőt 170 fokra előmelegítem. A másodjára megkelt kalácsot a tésztából kimaradt tojásfehérjével megkenem és kb. 45 perc alatt készre sütöm. Rácsra téve hagyom kihűlni.

Túrókalács
 

Ez a hagyományostól eltérő recept, a tészta nem foszlós, hanem kicsit tömörebb, inkább egy gyümölcskenyérhez hasonló, a Good Food magazinban találtam.

Hozzávalók

  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg kristálycukor
  • 10 dkg túró
  • 10 dkg vaj
  • egy csomag szárazélesztő vagy 5 dkg friss
  • 1,5 dl tej
  • 1 tojássárga
  • csipet só
  • egy zacskó vaníliá scukor
  • egy citrom reszelt héja

A lisztet a vajjal elmorzsolom. A friss élesztő használata esetén a langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt, (porélesztőnél elég az élesztőt a liszthez keverni) és a túróval, tojássárgájával, és a maradék hozzávalókkal lágy tésztát gyúrok belőle. Egy órán át kelesztem, cipóvá formázom (én most sütőpapírral bélelt téglaformában sütöttem ki) és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütöm. A tetejére lehet porcukrot hinteni és nagyon jól illik mellé az eper-, vagy más pikáns lekvár.

Ostoros kalács
 

Ez a recept nagyon sok helyen kelt ostoros rétes néven fut, de a réteshez semmi köze, a kalácsok közt viszont nagyon is helye van. A férjem kedvence, ennek az adagnak a fele öt perc alatt tűnik el nálunk. Kakaós töltelék helyett lehet dióval, mákkal, vagy fahéjjal is készíteni.

Hozzávalók

  • 60 dkg liszt
  • 3 tojássárga
  • 7 dkg olvasztott vaj
  • 4 dl langyos tej
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 5 dkg morzsolt élesztő (egy csomag szárazélesztő)
  • csipet só

A töltelékhez

  • 25 dkg puha vaj
  • 20 dkg barnacukor
  • 4 evőkanál keserű kakaópor

A tetejére: a tésztából kimaradt tojásfehérje

A tészta hozzávalóiból rugalmas, inkább lágy tésztát dagasztok robotgép segítségével, akkor jó, ha elválik az edény falától. Letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem, ez kb. egy órás művelet.

Amíg a tészta kel, a tölteléket elkészítem, ehhez a hozzávalókat simára keverem.
A megkelt tésztát átgyúrom, hat részre vágom. A hat darabot lisztezett munkafelületen téglalap alakúra nyújtom, s vékonyan megkenem a teljes felületet a töltelékkel. A két rövidebbik oldalnál kb. egy centire behajtom a tésztát és hosszanti oldalánál feltekerem, mint a bejglit. Ezt minden tésztadarabbal eljátszom, majd három-három rudat összefonok, így két szép kis fonott kalácsom lesz. Egy szűk tepsit – amibe a kalácsok épphogy beleférnek – sütőpapírral kibélelek, belefektetem a kalácsokat és hagyom 10-15 percig pihenni őket. Ezalatt a sütőt 180 fokra – légkeverésen 160 fokra – előmelegítem. A pihentetés után a kalácsokat megkenem a tojásfehérjével, és kb. 45-50 perc alatt aranybarnára sütöm.
Nem javaslom, hogy bárki langyosan/melegen megkóstolja, mert akkor még kihűlni sem lesz ideje, pedig hidegen is nagyon puha, finom.

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>