Múlt héten kovvacs olyan recepteket kért kommentjében, amit este/éjjel meg lehet főzni és másnap ebédre feltálalni. Elsősorban hideg ételekre, salátára, levesre gondolt, és példaként a gazpachót említette. Erre a hétre tehát fel volt adva a lecke, én pedig úgy gondoltam, hogy hideg levesekről írok most. (Manka kommentjét sem felejtettem el, ezért jövő héten a saláták lesznek terítéken.)

Kitétel volt még az is, hogy ne legyen túl fűszeres az étel, mert gyerekek is esznek majd belőle. A követelmények egyértelművé tették, hogy alapanyagként a zöldségek és a gyümölcsök jöhetnek szóba, enyhe, zöldfűszeres ízesítéssel, a hűsítő hatást pedig tejtermékekkel, elsősorban joghurttal lehet fokozni.

Lesz olyan leves is, ami melegen készül, alaplével kell felönteni, majd jól behűtve tálalni. Ehhez nagyon jó a házilag készített zöldségalaplé, amiről korábban a rizottó készítésénél már írtam, és további előnye, hogy nem esik hamburgeradó-kötelezettség alá, de akinek nincs erre ideje, készítheti jó minőségű kockából is. Húsleves is használható, de azt teljesen le kell szűrni és zsírtalanítani, mert nem gusztusos, ha kifagy a leves tetején a zsír.

Ami még kérdéses lehet, az az, hogy mivel együk ezeket a leveseket, illetve lehet-e hozzá valamilyen betétet adni. Szerintem levesbetétnek érdemes a leves anyagából félretenni és azt tálalásnál a végén beletenni (pl. paradicsomlevesnél pár kocka nyers paradicsom), esetleg kockákra vágott főtt tojásal, sonkával, nyers uborkával gazdagítani az ételt, és biztos jól fog esni hozzá egy szelet pirítós, vagy valamilyen más friss péksütemény (kifli, pita vagy ami tetszik).

Tejszínes meggyleves

75 deka-1 kiló meggy kimagozva
két szem nektarin
cukor ízlés szerint
4-5 szem szegfűszeg
2 rúd fahéj (esetleg őrölt)
2-3 karika citrom
2 dl tejszín
2 evőkanál tejföl
egy csomag főzős vaníliás pudingpor (vagy 2 evőkanál liszt)

A magozott meggyet és a kisebb kockákra vágott barackot lábosba teszem, beledobom a citromkarikákat, fűszereket egy-két evőkanál cukrot, felengedem vízzel és elkezdem főzni. Van, hogy reszelek bele citromhéjat is. Forrás után még pár percig főzöm, amíg a gyümölcsök megszínezik a levet, de nem főnek szét. Közben a pudingport a tejföllel és tejszínnel csomómentesre keverem, és ha eljön az ideje, behabarom vele a levest. Pár perc alatt besűrítem és a végén édesítem a szánk íze szerint. Jól behűtve tálalom.

Ha valaki a pudingpor használatától idegenkedik, lehet helyette étkezési keményítőt vagy lisztes habarást használni, sőt a levesben főtt gyümölcs felét leturmixolva saját anyagával is sűríthető az étel.

Hideg joghurtos uborkaleves

50 dkg fürtös, vagy kígyóuborka

egy nagy pohár (450 gramm) joghurt/kefir

1-2 gerezd fokhagyma

só, bors

2 dl kovászosuborka-lé (víz)

fél csokor kapor vagy petrezselyem, esetleg menta

A tálaláshoz:

uborka vagy pirított mandula

Az uborkát meghámozom, négybe vágom, majd felaprítom és a turmix poharába öntöm. Hozzáadom a joghurtot, a sót és a borsot, belereszelem a fokhagymát, ollóval rávagdalom a zöldfűszert, és a vízzel homogén állagúra keverem. Érdemes megkóstolni és ellenőrizni a sűrűségét, ha nem megfelelő, még vízzel lehet higítani. Ha kész, tálba öntöm és jól behűtöm, de akár azonnal is fogyasztható. Betétnek apróra vágott uborkát, vagy száraz serpenyőben pirított mandulalapokat adok, mellé pitát kínálok.

 

Hideg póré-burgonyakrémleves (vichyssoise)

50 dkg krumpli

egy nagy póréhagyma fehér része

6-7 dl zsírtalanított húsleves vagy zöldségalaplé

4 dkg vaj

1,5 dl tejszín

só, bors, csipet szerecsendió

a tetejére snidling vagy petrezselyem

A krumplit felkockázom, a hagymát karikákra vágom. A vajat megolvasztom, megfuttatom rajta a krumplit és a hagymát, felöntöm a levessel, és a zöldségek puhulásáig főzöm. Az egészet egyneműre turmixolom, visszaöntöm a lábosba, fűszerezem, hozzáadom a tejszínt és pár perc alatt összeforralom. Hidegen tálalom a snidlinggel vagy petrezselyemmel meghintve, bár melegen is fogyasztható.

 

Sültpaprika-krémleves

5 db piros kaliforniai paprika (vagy 7 db kápia paprika)

2 db zöldpaprika

5 dl húsleves vagy zöldséglé

2 dl joghurt

2 dl tejföl

só, bors

pár golyó minimozzarella

A paprikákat forró (200 fokos) sütőben addig sütöm, amíg a héja megfeketedik és könnyen lehúzhatóvá válik, majd 15 percre a tepsit lefedem fóliával. Ezalatt a keletkező gőzben szinte ledobja a héját, könnyen hámozható lesz. Leszedem a héját, kiveszem a csumáját és turmixgépben pépesítem. Ekkor hozzáadom a levest, a tejfölt és a joghurtot, a fűszereket és simára turmixolom. Behűtve tálalom pirítóssal, betétnek mini mozzarellagolyókat adok hozzá. Lehet bele zöldfűszerként bazsalikomot és/vagy petrezselymet is tenni.

Cseresznyés őszibarackleves

60 dkg őszibarack vagy nektarin

2 marék cseresznye kimagozva

4 evőkanál cukor

egy rúd fahéj

fél citrom leve

2 dl tejszín

egy evőkanál keményítő

A tálaláshoz:

joghurt

barack és cseresznye

A megmosott gyümölcsöt kimagozom, a barackot feldarabolom (nem kell apróra, mert turmixolni fogjuk). Lábosba teszem, rászórom a cukrot, belecsavarom a citrom levét, a fahéjat is beledobom, ráöntök 8 dl vizet és az egészet felforralom, ennyi idő alatt meg is puhul a gyümölcs. A sűrűjét turmixgépbe kanalazom, pürésítem, visszaöntöm a lábosban levő léhez, és melegíteni kezdem. A tejszínben elkeverem a keményítőt, és a forró levesbe öntöm. Egy-két percig forralom, majd lehűtöm. Tálalásnál a levesbe teszek friss barackdarabokat, cseresznyét és egy evőkanál natúr joghurtot.

Cseresznye helyett lehet próbálkozni meggyel, málnával, de akár szederrel is, a tetejére joghurt helyett mehet tejföl, vagy cukrozatlan tejszínhab is.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és várom a további kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz