Ezennel én is megkezdem a karácsonyi készülődést, de rendhagyó módon: a desszerttel. Azért, mert olyan sütiket is hoztam, amik előre elkészíthetők, így már akár az ünnep előtti héten-hétvégén el lehet készíteni őket, majd dobozba téve jól eldugni az egészet a családtagok elől.

A kekszfélék mellett igyekeztem tortát és sütés nélküli desszertet is beválogatni, hogy az is elő tudjon rukkolni valamivel, akinek nem lesz ideje hetekkel előbb sütögetni.

 

Mogyorós tégla

8 dkg aszalt sárgabarack

10 dkg őrölt mogyoró

20 dkg liszt
12,5 dkg vaj

2 evőkanál tejföl

5 dkg cukor
egy kiskanál vaníliakivonat

10 dkg mogyorós krokant (Lidlből) vagy tört törökmogyoró

A barackot apróra vágom, összekeverem a mogyoróval, liszttel, cukorral, vanília kivonattal belereszelem a vajat, hozzákeverem a tejfölt és összegyúrom. Ezután két órára folpackba csomagolva mehet pihenni a hűtőbe. Az idő elteltével kinyújtom, néhai nagymamám százéves, cakkos szélű kekszformájával kiszúrom. Minden keksz tetejére egy csipet mogyorós krokantot nyomkodok és sütőpapírral bélelt tepsire teszem, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt kisütöm. Rácson kihűtöm, és mehet a kekszesdobozba. Havalaki nagyon cifrázni akarja, márthatja a kekszek talpát olvasztott étcsokiba is.

 

Amaretti – mandulás habcsók (Giorgio Locatelli receptje)

20 dkg cukor
20 dkg hámozott, őrölt mandula
2 tojásfehérje
csipet só

A tojásfehérjét a sóval elkezdem habbá verni, amikor már kezd keményedni, hozzáadom a cukrot és azzal együtt kemény habbá verem. Finoman belekeverem a mandulát, majd következik a formázás. Ügyes kezűek habzsákból nyomják ki a tésztát sütőpapírral bélelt tepsire. Aki olyan, mint én, az pedig kiskanállal szaggasson kis halmokat a masszából. Ezután hagyom állni a már megformázott tésztát, amíg kissé megszárad a teteje, sütés előtt ujjbeggyel megcsipkedem a sütik tetejét és előmelegített 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütöm.
Frissen ropogós, de mint a legtöbb sütemény, pár napi állás után visszagyengül ez is

Fahéjas-nutellás sütemény (Good Food recept)

17,5 dkg puha vaj
12,5 dkg cukor (eredetileg 17,5 dkg)
3 tojás
20 dkg liszt
egy evőkanál sütőpor
két evőkanál őrölt fahéj
négy evőkanál tej
négy púpos evőkanál Nutella
5 dkg durvára vágott mogyoró vagy mandulalapocska

A sütőt 180 fokra – légkeverésnél 160 fokra - előmelegítem, a sütőformát kibélelem sütőpapírral. Én egy 24 cm-es kapcsos tortaformát használtam, de sima kisebb méretű tepsi is jó lehet.
A vajat, cukrot, tojásokat, lisztet, fahéjat, tejet és a sütőport egy tálba teszem, és robotgéppel egy-két perc alatt könnyű habos masszává keverem.
A massza háromnegyedét a sütőformába öntöm, a tetejére kanalazom négy kupacban a Nutellát, majd befedem a maradék tésztával. Párszor egy villával belekeverek, hogy a Nutella jobban eloszoljon (?-hű, de kacifántos ez így…), majd elsimítom a sütemény tetejét. Rászórom a mogyorót vagy mandulát, betolom az előmelegített sütőbe, és kb. egy óráig sütöm. Ha a teteje túlságosan barnulna, sütés közben alufóliát teszek rá. A kész süteményt rácson hagyom kihűlni és kávé mellé kínálom.

Narancsos-csokoládés sajttorta

Az alaphoz


5 dkg vaj

22 dkg kakaós keksz (Győri)

A csokis-sajtos krémhez


22,5 dkg étcsokoládé (legalább 50%-os)

50 dkg mascarpone

10 dkg cukor

4 közepes méretű tojás

2 dl tejszín

egy narancs reszelt héja és leve

Egy 23 centi átmérőjű kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelek. A torta alapjához a vajat kis lángon megolvasztom és belekeverem a ledarált, vagy nagyon apróra tört kekszet. A masszát a tortaforma aljára nyomkodom úgy, hogy egyenletes legyen a felülete. Ezután a formát hűtőbe teszem és elkészítem a krémet. A sütőt 140 fokra előmelegítem (légkeverésnél, ha nincs, 160 fok kell). A szobahőmérsékletű mascarponét a cukorral habosra keverem, egyenként hozzáadom a tojásokat is és mindegyikkel jól kikeverem a krémet. Ezután hozzáadom a vízfürdőn felolvasztott csokoládét, a narancs levét és reszelt héját, majd az egészet egyneműre keverem. A krémet a kekszes alapra öntöm, és kb. egy órát sütöm a süteményt (nekem ennél több kellett). Akkor jó, ha a felülete fényes, és már nem túl remegős. Kihűtöm, majd fogyasztás előtt legalább három órára – de még jobb, ha egész éjszakára – a hűtőbe teszem. Tálalás előtt fél órával kiveszem, majd szeletekre vágom és tejszínhabbal kínálom. Lehet díszíteni egy-egy szelet naranccsal is.

 

Karácsonyi diótorta

4 tojás
4 dl cukor
4 dl liszt
4 dl tejföl
egy sütőpor
4 evőkanál kakaó

A krémhez

25 dkg dió
50 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
3-4 evőkanál cukor
5 cl jóféle whisky

A tésztát készítem el először. Ehhez az egész tojásokat a cukorral és sütőporral habosra keverem, beledolgozom a tejfölt, a lisztet és végül a kakaót. Sütőpapírral bélelt 23 cm-s kapcsos tortaformába öntöm, és előmelegített 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöm. (Én megfeleztem a hozzávalókat és két laposabb adagot sütöttem, mert utólag találta ki Attila, hogy legyen igazi magas torta.) Rácsra téve kihűtöm, majd fűrészes késsel négy lapba vágom.
A krémhez a diót serpenyőben, szárazon megpirítom. Pár szép szemet félreteszek a díszítéshez, a többit durvára darálom. A mascarponét a cukorral és a whiskyvel kikeverem, beleöntöm a pirított diót és a tejszínt is. Jól eldolgozom és megtöltöm vele a tortát úgy, hogy a tetejére is jusson. Diódarabokkal díszítem, és egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy összeérjen fogyasztás előtt.

Karácsonyi tiramisu

50 dkg mascarpone
30 dkg mézeskalács darabokra törve
3 db tojás
3-4 evőkanál cukor
2 nagyobb narancs 
1 evőkanál narancslikőr vagy rum
keserű kakaópor/fahéj a tetejére


A narancsok héját lereszelem, levét kicsavarom egy mélyebb tálba, hozzáadom a likőrt vagy rumot. 
A tojásokat szétválasztom.A sárgáját a cukorral, és  a narancshéjjal kikeverem, végül hozzáadjuk a szobahőmérsékletű mascarponét.
A fehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan a mascarponés krémbe keverem. A mézeskalácsot megforgatom a narancslében, egy üvegtál alját kirakom vele. Rá egy réteg krém kerül, majd újra mézeskalács, amíg az alapanyagok el nem fogynak. Úgy gazdálkodom, hogy a tetejére krém jusson. Behűtöm fél napra, tálalásnál megszórom kakaóporral vagy fahéjjal.

Készíthetünk egyszemélyes adagokat öblös kehelybe vagy tálkába, úgy talán még dekoratívabb.

Jó főzőcskézést és karácsonyi készülődést a hétvégére, meg persze továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz