Ez a poszt még a kenyér ünnepe előtt fog megjelenni, de úgy gondoltam, hogy e jeles napot én is megünneplem pár témába vágó recepttel.

Az új kenyér ünnepe az aratás végét jelző aratóünnephez köthető. Az aratás befejezése után a részesaratók búzakalászból, mezei virágból csigaszerű, korona vagy koszorú alakú aratókoszorút (ritkábban búzababát) kötöttek, és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A koszorút meg is locsolták, hogy bőséget, esőt varázsoljanak. A gazda megköszönte a koszorút, és megvendégelte a résztvevőket, a mulatság általában tánccal ért véget. Az aratókoszorút általában az első házban (a tisztaszobában) a mestergerendára akasztották. Vetéskor a szemeket kimorzsolták belőle és összekeverték a vetőmaggal, hogy biztosítsák a következő évi termést. 

Én ettől függetlenül nem csak ünnepen, de hetente, általában hétvégén sütök kenyeret, vagy valamilyen péksüteményt, leginkább zsemlét és kiflit. Ez utóbbiakat fagyasztani is szoktam, de a kenyérből is 3-4 szeletet összefogva teszek a mélyhűtőbe. Amikor előveszem, kicsomagolom, rácsra teszem, egy-két óra alatt kienged, és ugyanolyan, mint a friss.

Sütésnél általában porélesztőt használok, mert a frissel nincs túl jó tapasztalatom, és nem is érek rá futkosni utána a boltba. Egy 7 grammos csomag fél kiló liszthez elegendő, és 2,5 deka friss élesztőnek felel meg, további előnye, hogy nem kell futtatni, elég a liszthez keverni.

Most pedig jöjjön pár recept!

Töltött kenyér

Aki szereti a pizzát, biztos ezt is szeretni fogja. A töltelék tetszés szerint variálható, hússal, gombával, ízlés szerinti zöldségekkel (a sült paprikás is remek). Leginkább borozgatáshoz, vendégvárónak ajánlom.

A töltelékhez:

egy padlizsán
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
4 evőkanál passzírozott paradicsom (passata)
5 szelet főtt sonka
5 szelet sajt (nem túl folyósan olvadós)

A kenyértésztához:

50 dkg liszt
két csapott teáskanál só
2 evőkanál olívaolaj
egy zacskó szárazélesztő (7grammos)
2,8-3 dl langyos víz

A tésztához valókból robotgép segítségével rugalmas tésztát dagasztok és duplájára kelesztem. Amíg a tészta kel, a raguhoz a padlizsánt felkockázom és 15 percre besózom, majd a kiengedett levét lemosom, lecsepegtetem. Az olívaolajat felforrósítom, rádobom a padlizsánt, a felszeletelt fokhagymát és kevergetve puhára sütöm-párolom. Hozzáadom a paradicsomot, sózom, beleszórom a bazsalikomleveleket és pár perc alatt erős lángon összefőzöm. Sűrűnek kell lennie, hogy ne áztassa el a tésztát.

A megkelt tésztát kicsit átgyúrom, lisztezett felületen kb. gáztepsi méretűre nyújtom. A széleken 2-3 centis sávban szabadon hagyom a tésztát. Gondolatban harmadolom a tésztalapot, a középső harmadot megkenem a padlizsános szósszal, a tetején elosztom a sonka-és sajtszeleteket, majd a töltelékre óvatosan ráhajtom az alsó, majd a felső harmadot. (Én a formázást sütőpapírral bélelt tepsin végeztem, hogy ne kelljen rakosgatni a megtöltött kenyeret, amely így a töltést követően mehet is a sütőbe. ) A megtöltött tésztát 15-20 percig pihentetem, a sütőt közben 200 fokra melegítem. Pihentetés után a kenyeret vízzel megkenem, és kb. 30-40 perc alatt megsütöm. Hagyom legalább langyosra hűlni és csak utána szeletelem.

Házi kenyér

Ez egy könnyen elkészíthető, a kovászos kenyérhez némileg hasonlító kenyér receptje, melynek elkészítéséhez kevés munkára, de viszonylag sok időre van szükség. Lényege a kevés élesztő, és hosszabb kelesztési idő, melynek köszönhetően valamennyire kialakul a kenyér jellegzetes íze. Mostanában csak e recept alapján sütök, és szerencsére még nem vallottam vele szégyent.

Az előtésztához:

25 dkg liszt
egy teáskanál porélesztő
kb. 2 dl langyos víz

A kenyérhez:

35-40 dkg liszt
1,5-2 dl langyos víz
só (én 3 teáskanállal teszek bele)
egy evőkanál citromlé vagy gyenge ecet

Az előtésztához valókat egy mélyebb kelesztőtálban villával összekeverem, kb. olyan lesz, mint egy nokedlitészta. Lefedem, 3 óráig hagyom kelni. Ezután villával összekeverem, hozzáadom a további hozzávalókat, és alaposan kiadagasztom. A vizet és a lisztet a dagasztás közben szükség szerint adagolom. A tésztát cipóvá formázom, letakarom, és hagyom kelni, körülbelül 3-4 órát, ezen idő alatt kétszer át is gyúrom. Az utolsó órában átteszem egy gömbölyű tálba/kosárba, és a sütésig ott hagyom kelni. A sütőt ekkortájt melegítem elő 230 fokra, s miután gőzös sütőben sütöm, kis edényben teszek az aljára vizet. A kelési idő elteltével sütőpapírral bélelt tepsire teszem, a tetejét ollóval két helyen bevágom, és 40-45 perc alatt készre sütöm. Akkor jó, ha szép a színe, és kong az alja. Ha kivettem a sütőből, rácsra teszem, és a héját hideg vízzel átkenem, amitől cserepesedni kezd. Természetesen kihűlés után kéne megszegni, de ez nem mindig sikerül.

Amióta van jó nagy (7 literes) vaslábasom, abban sütöm. A vaslábast a hideg sütőbe teszem lefedve, megvárom, míg 230 fokra melegszik, kiveszem, belehelyezem a cipót, a tészta tetejére vizet spriccelek, lefedem, és 30 perc múlva kész is.

Zsemle házilag (Farkas Vilmos receptje)

Korábban is sütöttem zsemlét, de bevallom csalódás volt, mindaddig, míg erre a receptre rá nem találtam. A formázáshoz nézzétek meg ezt a videót!

A kovászhoz:

10 dkg liszt
8 gramm élesztő
70 ml langyos víz

A tésztához:

40 dkg liszt
8 gramm só
8 gramm cukor
8 gramm élesztő (friss)
fél citrom leve
230 ml langyos víz

Egy mélyebb tálban összekeverem a kovász alapanyagait és 3 órán át állni hagyom. Ezután a kovászt és a tészta hozzávalóit összegyúrom, fél óráig pihentetem, majd ismét összegyúrom és újra fél órán át hagyom állni. A tésztát nyolc részre osztom, formázom, sütőpapíros tepsire teszem a zsemléket, meleg helyen kelesztem, amíg a sütő melegszik, de legalább fél órán át. Gőzös, 230 fokos sütőben sütöm 15 percig, miután kivettem, a zsömléket vízzel megspriccelem.

Hot dog kifli

A gyerekeim nagyon szeretik a hotdogot, amibe a virsli mellé pirított hagymát, sajtot is teszek a ketchup és mustár mellé. A kifli receptje innen származik, némi változtatást eszközöltem rajta. Egyébként nemcsak hotdoghoz jó, szendvicset is készítünk belőle.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
egy tojás
5 dkg vaj
egy kanál zsíros tejföl
2-2,5 dl langyos tej
egy evőkanál cukor
két teáskanál só
egy zacskó porélesztő

A hozzávalókat rugalmas tésztává gyúrom, duplájára kelesztem kb. két óra alatt, kelés közben egyszer átgyúrom. Ha megkelt, nyolc darabra vágom, formázom. Ehhez segítséget nyújt ez a blogbejegyzés, tényleg pofonegyszerű a dolog. A formázott kifliket sütőpapírral bélelt tepsire teszem, kb. háromnegyed órát kelesztem, a tetejüket kevés vízzel vagy tejjel megkenem és előmelegített, 180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütöm.

Jó főzőcskézést a hétvégére és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?