Zsuzsi főz recept főzés mikró

Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy elromlik a tűzhelye, sütője. Ilyenkor több megoldás van: vagy eszik készételt, vagy elmegy enni valahová, vagy pedig otthon, a mikró, kontakt grill és egyéb konyhafelszerelések bevetésével próbál meg meleg ételt előállítani. A mai poszttal nekik próbálok segíteni: mikróban elkészíthető ételeket kerestem.

Ebben segítségemre volt a Grafo kiadó Dr. Oetker Mikrohullámú szakácskönyv című kiadványa. Ebből olyan recepteket válogattam, amelyek elkészítéséhez sima „mezei”, tehát nem grillezős, crispelős és még ki tudja, mit tudó mikró szükségeltetik. Jelen esetben a következő recepteket nem próbáltam ki (kivéve a sütit) idő szűke miatt, de úgy gondolom, hogy egy próbát megérnek.

Cukkini krémleves
 

Hozzávalók

  • egy közepes fej hagyma
  • 3 dkg vaj
  • 50 dkg cukkini
  • 7 deci húsleves
  • 1 deci tejszín
  • só, bors
  • szerecsendió
  • 2 evőkanál friss zöldfűszer (pl: petrezselyem, bazsalikom)

A felkockázott hagymát a vajjal üvegtálba tesszük, lefedjük (mikrózható fóliával), és 700 Watton 3 percig pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a felszeletelt cukkinit, sózzuk, borsozzuk, lefedjük, és 700 Watton 8 percig tovább főzzük, közben egy-két alkalommal megkeverjük. A párolt zöldségeket a húsleves egy részével leturmixoljuk, visszaöntjük a tálba, belekeverjük a többi levest és a tejszínt, fűszerezzük frissen reszelt szerecsendióval, zöldfűszerrel, és ha szükséges, sóval. 7-8 percig 700 Watton főzzük, majd tálaljuk. Díszíthetjük pirított, szeletelt mandulával, adhatunk hozzá zsemlekockát. Ezzel a módszerrel bármilyen krémleves készülhet, a zöldség párolásának idejét a felhasznált zöldféléhez kell csak igazítani.

Húsgombócok
 

Hozzávalók

  • fél zsemle
  • 30 dkg darált hús
  • egy tojás
  • egy kisebb hagyma nagyon apróra vágva
  • egy gerezd fokhagyma reszelve
  • mustár
  • só, bors
  • őrölt kömény (vagy egyéb fűszer az ízesítéshez, pl: oregano, kakukkfű)

A zsemlét vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, és alaposan összedolgozzuk a hússal, és a többi hozzávalóval. Diónyi gombócokat készítünk, üveg vagy kerámiatálra tesszük, és lefedés nélkül 700 Wattal 8-9 percig főzzük. Közben a gombócokat néha megforgatjuk, a tál közepén levőket a tál szélére, a szélen levőket középre rakjuk, hogy egyenletesen főjenek meg. Hidegen és melegen egyaránt tálalható, sőt, a főzés végén aláönthetünk egy üveg olasz paradicsommártást is, ebben az esetben tésztával tálaljuk.

Négy főre érdemes két adagot készíteni.

Zöldséges rizsköret
 

Nemcsak kényszermegoldásként ajánlom ezt a receptet, a mikró rizsfőzésre nagyon jól használható.

Hozzávalók

  • egy fej hagyma
  • egy szál póréhagyma
  • 5 dkg zeller
  • 15 dkg sárgarépa
  • egy evőkanál vaj
  • 4 dl húsleves vagy víz
  • 18 dkg hosszúszemű rizs
  • só, bors

A hagymát felkockázom, a pórét, zellert és a répát vékony csíkokra vágom. A zöldségeket a vajjal üvegtálba teszem, lefedve 3 percig 700 Wattal párolom. Megkeverem, hozzáadom a megmosott rizst és a folyadékot, lefedve 700 Watton további 6 percig főzöm. Ezután mérsékelem a teljesítményt 450 Wattra, és még 10 percig főzöm. Lefedve tíz percig állni hagyom, csak utána tálalom.

Bögrés mikrós süti (egy adag)
 

Szerintem erről az ötperces sütiről sokan hallottak már, a hirtelen feltámadó édességvágy hatékony ellenszere. (Azért a hagyományos süteményekkel nem lehet egy lapon említeni)

Hozzávalók

  • 4 evőkanál liszt
  • egy kiskanál sütőpor
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
  • egy tojás
  • 3 evőkanál tej
  • 3 evőkanál olaj

A hozzávalókat nagyobb méretű bögrében simára keverjük, 700 Watton 3 percig sütjük (ennél tovább nem szabad, mert kiszárad). Ehetjük magában, lekvárral, tejszínhabbal, vaníliafagyival.

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?