2002. október 23.-án este csecsen terroristák csoportja elfoglalta a moszkvai Dubrovka színházat, mely csupán 5 km-re található a Kremltől. Éppen az Észak-Kelet című musicalt játszották, az előadáson nagy számban vettek részt külföldiek. Az orosz-csecsen háború – melynek az orosz lakosság egy része is véget szeretett volna vetni – megmutatta arcát a fővárosban. A terroristák között nők is voltak. Az ő szerepükről és motivációjukról próbál képet nyújtani ez az írás.
Az amerikai terrortámadás után világossá vált, hogy az aszimmetrikus hadviseléssel szemben még a katonailag erős nagyhatalmak is védtelenek. Az öngyilkos merénylő az egyik legolcsóbb és legpusztítóbb alternatíva a szervezetek számára. Bárhová eljut, azonnal képes reagálni a környezetére, nem kelt feltűnést és viszonylag olcsó. Egy magányosan sétáló nő észrevétlen marad, beleolvad a tömegbe. 2002 januárjában az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjaihoz tartozó 28 éves Wafa Idris hajtotta végre Jeruzsálemben az első palesztin női öngyilkos merényletet. Egy embert megölt, százat megsebesített. Wafa nem tudott gyermeket szülni férjének, ezért a férfi otthagyta őt és egy másik asszonnyal folytatta életét, aki gyermekeket szült neki. Talán ha a társadalom nem tekinti értéktelen selejtnek a gyermektelen asszonyt, sosem vállalt volna öngyilkos küldetést. Bár az iszlám világban vegyes fogadtatásra talált a női terrorista lehetősége, a vallási vezetők állásfoglalása egyértelművé tette, hogy helyük van a terrorszervezetekben. A kairói Azhar egyetem vezetői így nyilatkoztak: „az, aki felrobbantja magát és vele együtt ellenségeit, mártírrá válik.” Egyesek a „mártírság legfelsőbb formájának” nevezték tettét. Ibrahim sejk, a kairói egyetem egyik vezetője így fogalmazott: „A nő öngyilkos merénylete önvédelemi cselekedet, az Istenhez vezető úton.” Az iszlám világban egy nő számára hatalmas megtiszteltetés a paradicsomba való bejutás ígérete. Később a palesztin és libanoni tapasztalatokat felhasználva a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei öngyilkos részlege, a „Fekete Tigrisek” is elkezdte női merénylők kiképzését.
Csecsenföldön 1991 és 2006 között két háború dúlt, mivel a csecsenek el akartak szakadni Oroszországtól. Az orosz túlerővel szemben a csecsen hadsereg kénytelen volt a terrorizmus eszközeihez fordulni. Az első női öngyilkos akciót Khava Barayeva követte el, egy robbanóanyaggal megrakott teherautóval hajtott bele egy orosz katonai épületbe, 27 katona halálát okozva. A csecsen nők azonban nem mindig szabad akaratukból álltak terroristának. A „zombikat” gyakran elszegényedett szüleiktől vásárolta meg a szervezet, drogot adtak nekik és fizikai vagy lelki erőszak hatására vettek részt a kiképzésen. A „fekete özvegyek” családját, hozzátartozóit az orosz hadsereg ölte meg, s az elkeseredett, egy férfiközpontú világban magára maradt, bosszúvágytól fűtött nő nem látott más lehetőséget, minthogy tevékenyen, akár életét feláldozva részt vegyen az oroszok elleni harcban.
A Szovjetunió felbomlása után a csecsenek szeparatista politikát folytattak, de függetlenségüket nem ismerték el. Az orosz hadsereggel vívott harc kilátástalannak bizonyult, születtek tűzszüneti egyezmények, történtek csapatkivonások, de a háború mindig újrakezdődött. 1995. július 30-án Bugyonnovszkban a csecsenek megszálltak egy orosz kórházat, s bár a tárgyalások során értek el eredményeket, rövid időn belül újabb harcok törtek ki. 2002-ben a Dubrovka színházban, 2004-ben egy beszláni iskolában ejtették túszul emberek százait. Azóta is több terrorakció köthető a csecsenekhez. Katonai vezetőik az iszlám vallást céljaik elérésére használják, mivel európai segítséget nem kaptak, Afganisztántól fogadtak el komoly katonai segítséget.
Zura Barayeva egyike volt annak a tizennyolc nőnek, aki részt vett a Dubrovka színház elleni terrorista akcióban. Férjét, Arbi Barayev harctéri parancsnokot a Specnaz, az orosz hadsereg speciális alakulata ölte meg egy akció során Groznij mellett. A vahabita – az iszlám szunnita ágának konzervatív csoportja – Arbi Barayev kegyetlen ember hírében állt. Unokaöccse, Movsar Barajev és Abu Bakar vezette a dubrovkai akciót. A közel ötven csecsen terrorista 763 túszt ejtett a Speciális Küldetésű Iszlám Hadsereg nevében. Az orosz hadsereg kivonását és a háború befejezését követelték. Készek voltak meghalni céljaik érdekében. Lőfegyvert, gézigránátot hoztak magukkal és többen testükre robbanószereket erősítettek. Néhány művész még idejében kimenekült az épületből, volt, aki mobiltelefonján tudta értesíteni a hatóságokat.
Az orosz média tévesen nagy összegű váltságdíjról adott hírt, ilyenről azonban szó sem volt. A csoport vezetői videoüzenetben fogalmazták meg követeléseiket.
„Minden nemzetnek megvan a maga önrendelkezési joga. Oroszország elvette ezt a jogot a csecsenektől, és mi a mai napot vissza akarjuk szerezni ezt a jogunkat, Allah adományát, melyet más nemzetek is ugyanígy megkaptak Tőle. Megkaptuk Allahtól a szabadság jogát, és a jogot, hogy kiválasszuk a sorsunkat beteljesítő utunkat. Az orosz megszállók azonban gyermekeink vérével árasztották el földünket. Sokáig vártunk az igazságos megoldásra. Az emberek nem ismerik az ártatlanokat, akik Csecsinában meghalnak: a sejkeket, a nőket, a gyermekeket és a védteleneket. (…) Ha mi meghalunk, mások lépnek a helyünkbe és követnek majd minket.(…) Nemzeti harcosaink meghaltak és egyesek azt mondták, hogy ők terroristák és bűnözők. De az az igazság, hogy Oroszország az igazi bűnöző.”
A túszejtők bíztak az akció sikerében, nem akartak mindenáron mártírhalált halni, és a következő néhány nap leforgása alatt a túszokat sem bántották. Később kérték a nehézfegyverzetek és légierő bevetésének megszűntetését az oroszoktól, illetve a háború befejezésének azonnali bejelentését, de Vlagyimír Pugyin nem engedett. A háború ily módon való lezárása erősíthette volna más föderációs területek elszakadási törekvéseit, és egy fontos olajvezeték ellenőrzése Groznij fennhatósága alá került volna.
Egy fiatal moszkvai nő, Olga Romanova október 23-án, a kordonon keresztül bejutott a színházba, hogy a túszok szabadon bocsátását kérje, de a terroristák lelőtték. Az orosz média tévesen úgy adta hírül az esetet, hogy a nő a túszok között volt. Bár folytak a tárgyalások, nem született egyezség, Másnap a terroristák felvetették, hogy 50 embert szabadon engednek, ha Akhmad Kadyrov, a csecsen adminisztráció vezetője eljön hozzájuk, de Kadyrov erre nem volt hajlandó. 26-án Anna Politkovszkaja tárgyalt a túszokkal. Az ismert újságírónő számos írásában foglalkozott a csecsen konfliktussal. (2006-ban tisztázatlan körülmények között meggyilkolták.) A fogvatartók ígéretet tettek, hogy szabadon engedik a gyermekeket, ha a hozzátartozók háborúellenes tüntetéseket szerveznek a Vörös téren. Közben meleg ruhákat és ételt juttattak be a túszoknak. A fogvatartottak között sokan voltak, akik nem értették, miért nem lehet véget vetni a háborúnak. Az együtt töltött idő alatt néhányan beszélgetést kezdeményeznek a terroristákkal, főleg a nőkkel. Kiderült, hogy néhányukat kábítószerek alkalmazásával, nemi erőszakkal, veréssel kényszerítették arra, hogy részt vegyenek a terrorszervezet munkájában. Voltak, akiket a szülők adtak el, s hiába kértek 10 dollárnak megfelelő összeget a lányok szüleitől azért, hogy ne erőszakolják meg őket, nem tettek eleget ígéretüknek. A szexuális erőszakkal férjhez menési esélyeiket is elvették, így könnyebben rávehették őket, hogy „sahidka” legyen belőlük. A bevetéseken a legtöbb esetben távirányítással robbantották fel a rájuk erősített bombát, a kiképzéseken sokukat még lőni sem tanították meg. Szinte élő bombaként küldték a tömegbe őket. A fekete özvegyek többnyire szabad akaratukból álltak a szervezethez. Családjukat, gyermekeiket gyakran szemük előtt mészárolták le, otthonukat elveszítették. Zura Barayeváról így emlékezik vissza egy túlélő: „Normálisnak tűnt. Az udvariasság álarca mögé rejtette érzéseit. Látszott, hogy örül neki, hogy az emberek hallgatnak rá, beszélgetni akarnak vele, hogy a kezében lehet az irányítás. Úgy szólt hozzánk, mintha gyermekek lennénk. azt mondta: minden rendben lesz. Békésen rendezzük a helyzetet. A derekára erősített robbanószerkezetet levette és a vállára vetve viselte. Nagyon nyugodt volt.” A terroristák között fiatal, 16-17 éves nők is voltak. Próbálták megnyugtatni a túszokat, meséltek életükről, a borzalmakról, amit hazájukban átéltek. Irina Filipova, az egyik túsz sokat beszélgetett a csecsen nőkkel. Egyikük azt mondta neki: „Az egész családomat megölték, az erdőben élek. Nincs hová mennem, és nincs miért tovább élnem.” Nastya Kruglikova, a 21 éves diáklány így emlékezett a az egyik terroristanőre: „Bár először barátságosnak tűnt, és azt mondta, nem fognak felrobbantani minket, később meggondolta magát. Azt mondta, lehet, hogy felrobbant bennünket, de nem fogunk tudni semmiről. Nem fogja megbánni, mert mi el sem tudjuk képzelni, hogy mi folyik Csecsenföldön, hogy mit művelnek az orosz katonák az emberekkel.” Sokan szinte szimpátiát kezdtek érezni ezek iránt a szerencsétlen nők iránt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a bosszú hajtja őket, vagy valóban csak a kegyetlen csecsen hadurak játékszerei.
Az orosz kormány számára egyre kínosabbá vált a helyzet, a háborúellenes tüntetések, a Moszkvában kialakult közhangulat és az eredménytelen tárgyalások megoldást sürgettek. 2006. október 26-án hajnalban megkezdődött a történelem egyik legellentmondásosabb túszmentő akciója. A légkondicionáló rendszerébe módosított Fentanylként azonosított altatógázt juttattak. Mivel nem tudtak célzott mennyiséget alkalmazni, a benn tartózkodók közül sokan örökre elaludtak. Az orosz különleges erők és a Belügyminisztérium Speciális Gyorsreagálású Egységei fél óra elteltével, miután mindenki eszméletét veszítette a gáz hatására, behatoltak az épületbe. Megkezdték a túszok és terroristák elszeparálását. Mivel a gáz összetételét nemzetbiztonsági titokként kezelték, és az orvosoknak sem adták ki, sokan életüket veszítették, mert nem a megfelelő ellenanyagot kapták meg. A legtöbb eszméletlen terroristát lelőtték az oroszok. A hírek 33 terrorista haláláról számoltak be. A mérgező gáz 129 túsz halálát okozta.
A túszmentő akció sikertelensége rengeteg kérdést vetett fel. Vajon miért ölték meg az eszméletlen terroristákat, ahelyett, hogy elfogták volna? Vajon tudta-e a titkosszolgálat, hogy a bombák többsége hamisítvány volt és a robbanószerkezettel ellátott övek is csupán viselőjükre lehettek veszélyesek? (A merényletet megelőző bombatámadások némelyikéről kiderült, hogy működésképtelenek voltak a robbanószerkezetek.) Talán Samil Baszajevnek, a merénylet kitervelőjének eleve az volt a célja, hogy az orosz beavatkozás következtében rengeteg néző veszítse életét, ezzel a kormány ellen fordítva a közvéleményt? Orosz oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a terroristák közül nyolc nő egy a moszkvai rendőrség ellenőrzése alatt álló háztömbben kapott lakást a merénylet előtt. Két nő pedig orosz büntetőtelepeken raboskodott, így kérdéses, hogyan kerültek a színházba. S nem utolsó sorban, hogyan juthatott be egy terroristákkal és bombákkal zsúfolt busz Moszkva belvárosába? Az eset talán a történelem legszövevényesebb és legellentmondásosabb terrorakciója volt. A teljes igazság sosem fog kiderülni.
A csecsen nők számos kisebb és nagyobb merényletben részvételt vállaltak. Ott voltak 2004-ben a szörnyű beszláni vérengzés alkalmával, amikor a csecsen és ingus terroristák egy iskolában ejtettek túszul több mint ezer embert. Több mint háromszáz túsz veszítette életét, közülük 186 gyermek. Ott voltak 2010-ben a moszkvai metró ellen elkövetett robbantásos merényletnél, ahol 40 ártatlan ember fizetett életével a két ország konfliktusa miatt. Sajnos világszerte egyre több nő vesz részt a terrorizmusban. Ott van a palesztin Leila Khaled, aki több akcióban részt vett, mégis hazájában sztárrá avanzsált, plakátokon szerepelt, dalt írtak, képregény-karaktert mintáztak róla. A mai napig részt vesz a politikában, saját bevallása szerint bármikor meghalna Palesztináért. Khaledet a „Halálos Szépségnek” nevezték, talán előnyös külseje sokat vetett a latba céljai elérésében, ő mégis úgy élt és viselkedett, mint egy férfi. Később változtatott nézetein: „Nem gondolom már, hogy nőként azzal kéne bizonyítanunk, hogy a férfiakat imitáljuk. Megtanultam, hogy egy nő egyszerre lehet szabadságharcos, politikai aktivista, és eshet szerelembe, mehet férjhez, és szülhet gyereket. Ma már egyszerre vagyok palesztin, illetve nő. Nem rangsorolok közöttük.” Szomorú, hogy Khaled a női szabadságharcos emblematikus figurájává válhatott, hiszen terrorista volt, aki gépeltérítésekben vett részt. Sajnos a terrorcselekmények száma egyre nő, a kormányok sok esetben tehetetlenek a láthatatlan ellenséggel szemben. Annak, hogy egy nő miért szakít a hagyományos szerepekkel, és fog fegyvert, számos oka lehet. Nem mindenki kényszer hatása alatt cselekszik, mint a csecsen nők némelyike. Van, aki saját szabad elhatározásából választja ezt az utat.
Juditty
Források:
http://www.guardian.co.uk/world/2004/sep/05/russia.chechnya1
http://www.interpressmagazin.hu/index.php?page=archivum&cid=434
http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre56/riklin.htm
http://www.ketezer.hu/menu4/2004_07_08/dunlop.html
http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2009_03/cikk.php?id=1751
Dr. Resperger István - Dr. Túri Viktória: A nők szerepe a terrorszervezetekben
Szabó Miklós r. alezredes: Terrorcselekmények időszerű elhárításának időszerű kérdései, különös figyelemmel a polgári repülésvédelemre
