2015 januárjában egy gyönyörű fiúgyermeknek adtam életet. Azután jött a rémálom... A szülést követő hetedik napon hallucináltam ill. paranoid megalomán színezetű megfigyeléses téveszméket hangoztattam. Kórházba kerülést megelőzően négy nappal insomnia alakult ki nálam. Nem mertem elaludni, attól féltem, hogy nem tudok felébredni gyermekemhez és nem fogom tudni ellátni. Étvágytalanná váltam, érdeklődésem csökkent, kisfiamat ellátni nem tudtam.
Most elmesélem, ezt az egészet mi előzte meg. Én éreztem, hogy baj van. Elmentem először az orvosi ügyeletre, hogy nem tudok aludni, onnan pánikrohammal hazaküldtek, és azt mondták, hogy nem kaphatok gyógyszert, mert ebből az egészből egyedül kell kijönnöm. Nem tudtam aludni továbbra sem. Aznap délután kimentem a pszichiátriára, hogy nem tudok aludni és hogy hangokat hallok. Ott a doktornő, aki megvizsgált, azt mondta, menjek haza aludni, meg hogy szoptassak, és nem fogja azt mondani, hogy ne szoptassak, mert a pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve. Vegyek be este egy nyugtatót, igyak rá egy kis bort és aludjam ki magam, holott jeleztem, hogy napok óta nem alszom. Persze receptet nem kaptam. Úgy szereztem ismerőstől egy szem nyugtatót, de attól sem tudtam elaludni. A férjemnek sírva könyörögtem, hogy vigyen ki a pszichiátriára, de ő kijelentette, hogy nem vagyok bolond és nem visz sehova. Addig-addig történt a huzavona, míg át nem fordultam. Valami elveszett belőlem.
Végül nagy nehezen kaptam segítséget, de már későn.
Kikerültem a Megyei Pszichiátriára, ahonnan megszöktem és öngyilkossági kísérletet követtem el. Végül valami az agyamban azt mondta, hogy ne tegyem meg, segítséget kértem. Ezt követően zárt osztályra kerültem. Két hét kiesett az életemből... Olyan erős nyugtatókkal, antipszichotikummal kezeltek, hogy nem emlékszem, két hétig mi történt velem. A férjem két hétig ott ült az ágyam mellett. Kisfiam ellátását anyósom és testvérem végezte el. Két hét után a pszichiátrián ECT (elektrosokk) terápiát terveztek nálam. Ezt a család nem hagyta és felkerültem Budapestre a Szent János kórházba, ahol bekerültem egy úgynevezett „Baba-mama” programba. Ennek az a lényege, hogy a pszichózisos anyák gyermekükkel együtt gyógyulhatnak.
Ott is zárt osztályra kerültem, majd három nap után lekerültem a rehabilitációs osztályra. Itt már nem akarták kisütni az agyamat, és kaptam korszerű gyógyszert. A kisfiam egy hét után felkerült hozzám és együtt lehettem vele. Testvérem is felköltözött a kórházba, hogy segítségemre legyen.
Ez történt velem két évvel ezelőtt. Azóta nem tért vissza sok dolog. Depressziós vagyok, állandóan pszichiáterhez járok. Nincsenek érzéseim. Állandó érzelmi sivársággal küzdök. Nem tudok túllépni a múlton. Állandóan az a kérdés motoszkál bennem, hogy „Leszek-e olyan mint régen?” „Miért történt meg ez velem?” „Miért nem segítettek időben az orvosok?”
Köszönöm a családomnak hogy mellettem állnak és nem hagynak magamra! Mindig számíthatok rájuk!
Kriszta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
