A nyári fesztiválok, szabadtéri koncertek, népi kirakodóvásárral és gasztronómiával fűszerezett napok korát éljük. Ami a kínálatot illeti, nekünk úgy tűnt, nincs elegendő nyári hétvége, így egymás nyakára hágnak a programok, a Balatonon pláne, csak legyen elég érdeklődő, meg ne legyen jégeső. A gyerekeseknek meg az a jó ebben, hogy egyre több fesztiválszervező gondol a kicsikre is, ilyen kultúreseményekre el lehet vinni ide-oda kolbászoló apróságokat, látványosan táncikáló ovisokat is, akik a MÜPA-ban vagy a kőszínházakban legfeljebb a direkt gyerekprogramokon lennének szívesen látott vendégek. De lehet, azokat meg már mi unjuk. Irány a gyereknek is élhető felnőttzene-fesztivál.
Hegymagas ideális helyszín. Körülöttünk a Szent György-hegy szőlői és borospincéi, látványnak egyik oldalon a Badacsony, kicsit arrébb a Balaton, macskaugrásnyira Szigliget, másik macskaugrásnyira Tapolca. Az egész körül meg a Balaton-Felvidék, ami egy rakás kirándulóhelyet rejt, amit nem strandidő alatt lehet látogatni. Jó helyet talált tehát Szarka Gyula, a Ghymes egyik frontembere, amikor itt kezdett el borászkodni, gondolom hamar rájött, hogy a völgykatlan közepéről már csak egy méretes színpad hiányzik.
Kisgyerekekkel az ember kétféleképp indul neki: vagy már fél évvel azelőtt foglal, lemondási biztosítás mellett, hogy a tuti hely tuti meglegyen, vagy az utolsó három napon bízik a jó szerencsében, jó időben, betegségmentességben. Én az utóbbit választottam, Hegymagason persze akkor már teltház volt, de a helyi jólértesültek láncán keresztül Szigligeten rövid időn belül akadt szállás. Mivel harmincöt fokot jósoltak, gondoltam úgyse árt, ha közelebb van a Balaton. Csütörtök délben indultunk, gondolván olyankor csak a hivatásosok meg pár idióta van az utakon – ez stimmelt, csak az arányok voltak mások, mint ahogy én képzeltem, csak Székesfehérvárig öt baleset volt, az ehhez tartozó start-stop üzemmóddal és a magyar nyelv cifrább fordulataival. Végülis a fesztivál csak pénteken indul, el nem késhetünk.
A fesztiválra sokan mások is hoztak gyereket. Kendőben szundító félévest, babakocsiból figyelgető egy-kétéveseket, népiizé-árusok standjait vizslató ovisokat, kajla kiskamaszokat biciklivel. A piciknek komplett babaház volt az erdőben, hintaszék, rongybaba, csutkababák és baba nélküli csutkák, a nagyobbak mindenféle izgalmas kaját kóstolhattak, az autó nélküli egészen nagykorúaknak pedig ott volt a reprezentatív válogatás a hegy leveiből, a színpadkatlan környéke meg is volt rakva padokkal, mert milyen már csak úgy szorongatni a borospoharakat.
A katlan alja jó hely volt gyerekkel, el lehetett engedni őket, mivel a kicsik általában nem jöttek rá, hol van az egyetlen hely, ahol ki lehet mászni a gödörből, tehát bazi nagy járókaként működött, ülve is szemmel lehetett tartani a gyerököt, kivéve a Ghymes koncert előtt-alatt, amikor már túl nagy volt a tömeg. Akkor nem volt mese, babakocsi, gyerekszorongatás, vagy tétova kísérlet az altatásra. A nem túl halk zene ellenére meglepő mennyiségű gyerek szunyált a fél órával később kezdődött koncert végére. Hiába, ha késő van, akkor késő van.
Ja igen, ha késik a program, az gáz. Ugyanaz a gyerek, aki tízkor még békésen figyel, vagy édesen szundít, fél tizenegy után már ordítva tiltakozhat bármi ellen, elaludhat, ha nem kéne, és ébren visít, ha inkább aludni lenne ajánlott. Kedves fesztiválszervezők, ha van áram, kezdjetek időben, ha a színpad előtt jelentős mennyiségű gyereket (is) láttok. Akkor kisebb eséllyel üvöltik tele a halkabb nótákat.
A másik ügy, az úgynevezett felnőtt poénok. A fél tíz felé kezdő L’art pour L’art társulat műsorának egy részét a hétéves gyerekem is nagyon élvezte – épp elsőben tanulják a Zengő ABC-t, tehát teli szájjal röhögött az átiraton, Besenyő Zigótában pedig magára ismert, mivel az első foga már két hete nem tudja eldönteni, menjen-e, vagy maradjon, így leginkább keresztben mered elő a szájából. Talán a hasonlóság miatt is azóta ismételgeti egyfolytában vihogva, hogy „születésnapomra a nagypapától hülyét kaptam” meg „Maaargit, lécci fáradj ki”, hogy azon lendülettel válaszoljon is: „pffű, de kifáradtam!”. Két másik számnál azonban szívből reméltem, nem tudja, miről is szól valójában.
Márpedig csak az esti órákban mertünk odamenni, hiába vettünk az egész programra jegyet, napközben csak a strandra mertük őket vinni. A strand egy hét-meg egy másfélévessel érdekes ügy. Hétköznap még hagyján, van némi tér, de a zsúfig tele strandon vasárnap tíz perc alatt kb. ötvenszer visítottam oda a Kicsinek, hogy „ez itt nem a miénk, tedd le” – és csak reméltem, hogy nem gyalogol túl sok hófehér törülközőre sáros lábbal. A fiatalember amúgy elemében volt, tizensok foggal vigyorgott mindenkire, csajozott (az áldozatok tízhónapos és hatvanéves közti nőneműek voltak), élvezte, hogy most nem nézek rettenetesen, ha összesarazza magát, este meg vigyorogva tűrte, hogy fesztiválhelyszínen tologassuk babakocsiban, amit persze jól teleszórt főtt kukoricával. A dühöngő földön fetrengés amúgy sem volt ott ajánlott, a lekaszált gaz tele volt mindenféle szúróssal.
Szarka Gyula (Pápai Erika, Dolák-Saly Róbert és két zenésztárs társaságában) magyar költők megzenésített bordalait adta elő
A felnőtt tartalom persze a Ghymes-nóták némelyikében is előkerült. A Nagy elsírta magát ezen, mert „olyan szomorú a tartalma - oly könnyen ég a ház...”, pedig hálistennek nincs élményanyaga, talán a hírekből sem jutott el hozzá a nála alig idősebb kislány története, ahol egyszer kigyulladt a ház, és akinek azóta se apja, se testvére….viszont a Boszinál, amit még kifelé ballagva hallgatunk, már felnevetek: megszületnek, aztán kell vagy nyolc-tíz-tizenhárom év, míg rájönnek, hogy is, miként is indult az életük valaha.
Sajnos a Tüzes Boszi után sokszor jön a Ződ Hajnal, gondolom magamban, míg ágyba dugjuk a kölyköket a nagy fesztiválozás után. Buli volt, babám.
Vakmacska
