2012. március 19-én világra jött hazánkban az első olyan otthon született baba, akinek a születésénél már engedéllyel rendelkező bábák segédkeztek. Egy évvel az otthon szülés törvény elfogadása után, 2012. március 12-én kapta kézhez működési engedélyét az A Te Szülésed Intézeten Kívüli Ellátást Nyújtó Kft., melynek birtokában legálisan közreműködhetnek intézményen kívüli szülésnél Vincze Felícia és Lukács Judit bábák.

Az otthon szülés legalizálására vonatkozó rendeletet tavaly márciusban fogadta el a kormány, és rendelkezéseit a 2011. május 1. után bekövetkező szülészeti eseményekre lehet alkalmazni. Intézményen kívüli szülésnél az ellátást olyan egészségügyi szolgáltató nyújthatja, amely rendelkezik erre a tevékenységre vonatkozó működési engedéllyel és érvényes felelősségbiztosítással.

Csehországban szülőotthonok létrehozását tervezik

Leos Heger egészségügyi miniszter szerdán közölte: szakbizottságot hozott létre az elképzelés megvitatására és a konkrét javaslatok kidolgozására.

"A szülőotthonok létrehozása egyike azoknak a megoldásoknak, amelyekkel lehetővé válhat, hogy a nők biztonságos környezetben és csak szülésznők segítségével szüljenek" - mondta a miniszter a Mladá Fronta Dnes című országos napilapnak. Hozzátette: az áprilisban életbe lépő módosított egészségügyi törvények ezt már lehetővé fogják tenni. A miniszter szerint kompromisszumos megoldásról van szó. Csehországban ugyanis aránylag nagy tábora van az otthon szüléseknek, amit azonban az orvosok elutasítanak.

"Az otthon szüléseket nem kívánjuk engedélyezni, mert azok túl nagy kockázatot jelentenek az anya és a gyermek számára is" - mutatott rá Heger. Szerinte a szülőotthonok a kórházak közelében létesülnének, mert létrehozásuk törvényes feltétele, hogy komplikációk esetén az anya és a gyermek 15 percen belül műtőterembe kerülhessen. "A kórházak területén lévő épületek is alkalmasak lennének szülőotthonok számára" - vélekedett a miniszter. Heger elismerte, hogy a szülőotthonok létesítésével a tárca kiadásokat is megtakarítana. "A szülésznők és a bábák gondoskodása a várandós anyukákról olcsóbb, mintha ugyanazt a munkát egy orvos végezné el" - mutatott rá a miniszter. "Ha az orvosok és a szülésznők a munkabizottság első ülésén nem kapnak hajba, a projekt megvalósítása sikeres lehet" - jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője.

Az orvosok körében a miniszter tervei nem váltottak ki osztatlan elismerést. "Ez nem más, mint visszatérés a 19. század elejére" - kommentálta bejelentését Vladimír Dvorák, a cseh nőgyógyászati és szülészeti társaság elnöke. A Cseh Orvosi Kamara, amely március elején nyilatkozatban figyelmeztetett az otthon szülések veszélyeire, Heger terveit egyelőre nem kommentálta. Az otthon szülés hívei szerint viszont a miniszter tervei előrelépést jelentenek a témában. Csehországban jelenleg az összes szülés mintegy 0,2 százaléka jut otthonszülésekre. Ezek egyharmadát előre eltervezik. Az otthon szülés csehországi hívei szerint a kórházi szüléseknél is van kockázat. Petra Sovová, az Aktív Anyaság Mozgalom képviselője szerint az otthon szülések nagyobb kockázata csak "mítosz".

(MTI)