Olvasván Kjukamama posztját, belőlem is előtört a játszótéri játszma téma. Egy 22 hónapos, elég akaratos (hmm, hát gondolom, minden 22 hónapos gyermek anyja azt gondolja, akaratos a gyerek) kiscsaj édesanyja vagyok. Én azt gondoltam, elég laza vagyok a játszótér témában, aztán jött a tavasz. A tavasz nálunk azt jelentette, hogy Zita felkelt 7:30-kor, majd heves "cipő, cipő" rigmusokkal szaladt ki az előszobába, szóval reggeli, mosogatás, mosógép bepakolás után indulhatott a móka (jó, kicsit örültem, hogy délben tényleg el fog aludni, mert eléggé elfárad.

A január, február horror volt gyerekfárasztási szempontból.) Délelőtt játszótérre el, homokozós és egyéb cuccok velünk, minden totálisan rendben. Játszótéren 1-2 anyuka, szolid kicsikkel, hasonló korúakkal, jajjdecukik, jóhagyvödrözzönőis, jókicsitmotorozzazövével. Utána haza, anya főz, baba ébred, cipőőőőcipőőő, hát menjünk. Úgy vettem észre, hogy a játszón minden csak cserekereskedelem. A te gyerekedet úgysem érdekli a saját homokozócucca, másé igen, de legalább van cserébe valamid. Ez egész jól működött, míg meg nem érkezett A TRIUMVIRÁTUS. Három kislány anyja, három ovisé. Onnantól kezdve nem volt kegyelem.

Odamentünk Mira babakocsiját megnézni. Úgysem hagyom, hogy Zita tologassa, ha látom anyun a kétségbeesést, annak ellenére, hogy mi direkt olyan játékbabakocsit viszünk a játszóra, ami rombolás-kompatibilis, tehát nem sajnálom, akárki viheti. Abban a pillanatban, hogy szemet vetett rá Zitus, Mira anyja elénk szaladt, gyorsan felkapta és közben hangosan szabályozta a gyerekét, hogy legközelebb vigye magával a kocsit. Mondjuk ha tologattuk volna 1-2 percig, valószínűleg visszavonhatatan károk keletkeztek volna rajta... Mirának van egy barátnője, Zoé. szintén ovis. Ha Zoé önkéntes rendőr meglátja, hogy Zita kettőt lapátol egy lapáttal, ami nem az övé, szalad a tulajdonoshoz és annak rendje, módja szerint jelenti, hogy a "kicsi lapátozik a tieddel és vedd el tőle". Vagy ha az övéhez közelítünk, közli, hogy azzal nem játszhattok. Tudom, hogy felnőtt vagyok, de a héten kicsúszott a számon, hogy azzal nem is akarunk. Jajjjnagyongyerekestudom.

Eközben a három anyuka ül a padon, néha rám nézve beszélgetnek. A hideg ráz ettől. Mi tök normálisan viselkedünk, ha elviszik a játékunkat (amivel Zita nem is foglalkozik), nem érdekel, majd összeszedem, mikor megyünk, hadd vigye. Akármihez hozzányúl a gyerekem, ami az övék, jönnek és elveszik. Kedvencem Bence, akinek édesanyja 50 méterről csekkolja, hogy van-e baj, pedig nem is lát odáig. Gondolom ezt abból, hogy mikor Zitát lelökte a csúszdán háttal (Zita addig sosem csúszdázott, szóval megalapozta a kedvét hozzá...) és rászóltam, anya odakiabált, hogy jajjjnebence. És ennyi.

 Tudom, hogy a gyerek azért gyerek, hogy szórakozzon, de nem gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy "te kicsi vagy, ide nem jöhetsz fel és lelöklek". Természetesen nem mentem oda az anyjához szólni, de találtam egy új játszót. Kevesebb ember, kevesebb játék, eddig három alkalommal voltunk, de sokkal kevésbé éreztem a feszülést. Lehet homokozni más lapátjával és lehet motorozni más motorjával. Ha Zita almát eszik és odajön egy kisgyerek, egyen ő is, most tényleg, mi bajunk lehet? Én úgy vagyok vele, hogy mindennel játszhatnak, amit viszünk (reményeim szerint hozzásegít a szocializációhoz). Cserébe nem elvárom, de szeretném, ha nem lenne gond, hogy odébb viszünk egy vödröt tíz méterrel.

Ti hogy viselitek a játszón a játszmákat? Viheti más is a dolgaitokat és viszitek másét is? Szerintem ez lenne rendben.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?