„Nincs a rokonnál dühödtebb ellenség.” - Hans Christian Andersen.

Kérlek, tedd el azt a telefont, megyünk a kertbe tojást keresgélni, nem, anya, nem kérek több sonkát, torkig vagyok, apa kiszaladt a kertbe, mindjárt jön, ne sírj drágám, máris itt a nyuszi, anya, tényleg nem kérek krumplisalátát, egy falat sem fér belém, ne ordítsatok már gyerekek, csend legyeeen! 

Jönnek az ünnepek, találkozunk. Együtt van a család. De ez nem mindig sikerül zökkenőmentesen. Gyakran fordul elő, hogy nagycsaládi összejöveteleink során régi feszültségek bukkannak fel vagy évtizedek óta elfeledett sérelmek kerülnek a felszínre. De miért érezhetjük ezeket az alkalmakat olyannyira stresszesnek, miközben elsősorban a családi kötelékek megerősítése lenne a céljuk? Miért rontjuk el rendre azokat az alkalmakat, amiket annyira várunk?

Előfordul, hogy már előzetesen feszültséggel tekintünk a közelgő családi események elé. A baráti társaságokkal ellentétben, akik általában hasonlóan gondolkodnak és viselkednek, a családi találkozókon sokféle személyiség találkozik, akiket nem feltétlenül közös élmények vagy világnézet köt össze, hanem pusztán a rokoni kapcsolatok. Gyakran ezeknek a kapcsolatoknak kevés közös emléke van, és néha évente csak néhány alkalommal találkoznak – lehet, hogy ez a kulcsa a sok balul sikerült együttlétnek?

Bethann Bierer pszichológus magyarázata szerint, amikor olyan embereket kényszerítünk arra, hogy törődjenek egymással, akik általában nem töltöttek együtt sok időt, nem mindig alakulnak kedvezően az események. Milyen óvatos megfogalmazás, igaz?

A régi feszültségek kísértenek

Több elmélet is felsorakoztatható arra vonatkozóan, hogy miért fordulhatnak elő konfliktusok családi találkozásaink, összejöveteleink során. Az egyik megközelítés Sigmund Freud-nak a "kis különbségek nárcizmusa" című elméletét idézi.

Freud szerint a hasonló csoportok, legyenek azok akár szomszédos országok vagy települések lakói (vagy ebben az esetben különböző családtagok), hajlamosak rivalizálni egymással. Például ha két család képviselői összeházasodnak, az egyik család szinte azonnal keresi azokat a területeket, ahol jobbnak érezheti magát, mint a másik. Ez az agresszió az emberi természet veleszületett része, és az egyedi identitás iránti vágy eredménye.

Bár Freud ezen elméletét általában polgárháborúkra alkalmazták, hasonló dinamikák jelentkezhetnek a családi kapcsolatokban is. Például egy nagyon hasonló anya-lánya párnál fontos lehet a különbségek hangsúlyozása. Ha sokban hasonlítunk valakire, és azt szeretnénk, hogy egyediek legyünk, hajlamosak vagyunk bármi áron hangsúlyozni azokat a területeket, ahol különbnek érezhetjük magunkat. Szóval a család sokszor egy polgárháborús övezet.

Ha egy asztalnál ülünk a családi kötelékben, miközben megpróbáljuk magyarázni szüleinknek, hogy miért éltük az életünket úgy, ahogy – teljesen másképpen, mint ők - akkor természetes, hogy arra fogunk koncentrálni, ahol eltérünk az ő mintáiktól.

A testvérek közötti rivalizálás is előfordulhat ilyen családi alkalmakkor, még felnőtt korban is, különösen az azonos nemű, hasonló korú testvérek esetében. A régi sérelmek felidézése is megtörténhet, akár már az esemény közben, akár később, a szülői ház elhagyása utáni hazafelé vezető úton is. „Amikor ötévesen bokán rúgott a banda előtt, majd kinevettek engem.”

Gyerekkorban gyakran a konfliktusok megoldása csupán az volt, hogy az egyik fél egyszerűen otthagyta a másikat anélkül, hogy valóban megbeszélték volna a problémát, ez a kupacnyi rossz emlék, sérelem bizony a felnőttkori találkozásokra is kihat.

Néha a régi feszültségek passzív-agresszív módon jelennek meg, például a házigazda főztjével, ruházatával vagy súlyával kapcsolatos megjegyzésekben.

Ez a jelenség a "szociális allergén" fogalma. A másik fél szokásai, melyek egyenként nem váltanak ki belőlünk reakciót, egy hosszabb együttlét során, ismétlődéseik miatt konfliktusokhoz vezethetnek. Ezek lehetnek egy-egy rossz vicc, az ujjak ropogtatása, a telefon folyamatos nyomkodása, akár a krákogás. Szociálisan tehát allergiások vagyunk egymásra és egy hosszú húsvéti délutánon például ez kijön.

De ne fessük ilyen sötéten a képet!  Fessünk inkább közösen tojást, pakoljunk fel és irány a nagyi, aztán ott, abban a kis hokedlis konyhában, a bent horkoló nagyapa mellett idén ne polgárháborúzni próbáljunk, hanem megnyugodni, feltöltődni, és valahogy új szemmel nézni a családunkat.

Legyen szép és nyugodt húsvétunk!

Akác