Tükrömben tükröm, mért részeg a csempe, gurulna-e ez a kör, és könyörgöm, hol a hetes állomás? A Mezőgazdasági Múzeumban megnyílt Varázskastélyban jártunk, amit a tavaszi szünet alatt már biztos sokan meglátogattak.
Mint a korábbi kiállításokon, most is számos (pontosan négy) tesztgyerekkel indulunk útnak, mindjárt nyitáskor, ami bölcs dolognak bizonyul, mert kb. nyitás után félórával rendes sor nő a bejáratnál a második napon, amikor a Varázskastély interaktív kiállítás és játék látogatható. A szervezők egyébként ajánlják is, hogy a tolongás elkerülése végett talán érdemes a későbbi délutáni órákban menni, mivel három és öt között is remekül végignézhető, és már nincs a fékeveszett tipródás, hogy még ebéd előtt hazaérjünk, esetleg közvetlenül ebéd után menjünk (délután még alvó gyerekek szüleinek is hasznos lehet a javaslat). (Utolsó jegy kiadása és pénztárzárás: 16:20-kor.)
A gyerekek automatikusan párokba fejlődnek (amúgy tényleg a legcélszerűbb így végigjárni az egyes állomásokat), két jókislányosabb, és két csintalanabb (utóbbi vegyespáros, egy leányzó és egy fiú) duónk van, de mindketten teljes értékűek, mert minden párban van olyan, aki tud olvasni – anélkül ugyanis nehezen lehet boldogulni a feladványokkal, sok helyen láthatóan a szülők olvassák fel a csemetének.
„Nézzétek, ott a Mágus!”- bökök mindjárt az első vagy második feladvány után az első terem vége felé, ugyanis a feladványban az szerepel többek között, hogy az illető varázsló kedvenc színe a fekete-fehér (innen lehet megfejteni, melyik hallá változott a rejtvényben), a kiállítás nézői közt ődöngő figurának pedig igen-igen sajátos szakálla van, az álla közepén összesodorva egy fehér szalagfélével, jellegzetes fekete-fehér mintát adva ki. A Nagy diszkréten vihogni kezd, aztán párjával együtt visszafordulnak a feladványok közé, ahol egyébként az is feladvány, hová a csodába rejtették el a következő állomást.
Ez ugyanis nem úttörőtábori masírozás a számok sorrendjében: a szervezők alaposan megkeverték a sorrendet, miközben számos kiállítási elem nem szerepel a feladatok közt, vagy csak segédszerep jut nekik, mondjuk a „keresd meg a megfejtésben segítő mintát egy érdekes állat mancsa alatt”, és az érdekes állat pont abban a tárlóban látható. A nyolcas állomás előtt ácsorgunk épp, mikor egy elszánt nagyi közelít: „ez a nyolcas, akkor ezek szerint maguk megtalálták a hatost, elárulnák nekünk, hol van?” Eláruljuk neki (még teljes két percig emlékszünk rá), de a tizenegyesnél mi is megkeveredünk, főleg, hogy a négy gyerek négyfele kezdi el keresni, én pedig egy másodpercnyi bambulás után mind a négyet elveszítem szem elől, hiába, hogy nekem bezzeg egyszerre ott az orrom előtt a tizenegyes állomás. Csak gyerek nincs hozzá.
Az esetleges lexikális tudást igénylő feladatoknál a nagyoknál az előny (bár ők azok is, akik néha gyorsan kicselezik a rendszert és megkeresik a „segédtárlót”), a logikai trükköknél azonban néha a kicsik gyorsabbak: ahol számtalan kisautó közül kell kiválasztani azt, aminek nincs hasonmása, ott egyértelműen ők a nyerők. Elég jól teljesítenek a „szagfelismerés” vagy a „kinek lábujja kandikál ki?” típusú feladatoknál is, felnőtt szemmel pedig az általam már többször megcsodált optikai trükkök jönnek be legjobban: ilyen a „részeg csempe” (amely valójában nem is ferde – ez itt is megtekinthető, a második a sorban), a „melyik hosszabb?” (egyforma, bár nem annak látszik), a kétféleképp látható kép (egy fehér maszk vagy egy csókolózó pár ugyanazon a képen), a kajlának tűnő karikák és a villogó rács, ami tulajdonképpen nem is villog. Csak kettő nem hat ránk a várt módon: a „színváltó” kör és a „tárgymozdító” (egyfajta klasszikus hallucinációs kép, melyre ha hosszan nézünk, elvileg „elmozdítja” az oldalt látott tárgyakat). Elácsorognak viszont a kölkök a „tükörszobában”: a tükörben én, meg egy tükör, amelyben én, és egy tükör, amelyben.
Még a kajlább párosunk is végigjárja az összes állomást (ami nekem elsőre soknak tűnik, de mégis teljesíthető), viszont őket már arra nem tudom rávenni, hogy korábbi szokásunkhoz híven járjuk még egyszer végig a kiállítást, hogy a játék hevében esetleg kihagyott érdekességeket se mulasszuk el. Pedig van ilyenekből bőven, és párat biztos kihagy az, aki a következő állomás számát vadássza a kisebb-nagyobb termekben, de mi most megelégszünk egyszeri bejárással. Az érzékszervekre ható kiállításon a játékhoz eszközöket is kapnak a gyerkőcök (játéklap, nagyító, varázsérme), a végén pedig jutalom jár, ha sikerül megtörni a varázst.
Levezetésnek jó a Városliget nagy játszótere (még ha a hatalmas trambulint esetleg ki is hagyná valaki), korlátozott időtartamra, mert sajnos az időjárás valahogy nem akar megjavulni. Mesére és logikai-optikai feladványokra fogékony gyerekeknek ajánlott, bár a kerettörténetben én a nagy zsivajban néha elveszítettem a fonalat, a feladatok enélkül is teljesíthetőek. És persze ki tudja, lehet, amikor ti látogattok ki, akkor is ott őgyeleg majd valami álcázott Mágusnak tűnő csodalény a látogatók közt.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
