Új sorozatunkban Minakó harcol az idővel: szeretné, ha a vérzések és a görcsök ellenére nem indulna meg korábban a szülése, és ki tudná hordani kisfiát. Minden egyes nap újabb és újabb reményre, bizakodásra ad okot, de a kismamának szembe kell néznie a félelmeivel és a pokol kínjait kell átélnie napról napra.

25. hét

február 20. (24+2)

Eltelt egy hét. Most kivételesen gyorsan. Tisztára betegnek érzem magam a sok fetrengéstől, ha jobbra dőlök, szar, ha balra, az sem jó, ha félig ülő helyzetben vagyok, nyomom a farkcsontom. Ha felkelek, hogy valamit csináljak is azon kívül, hogy hizlalom a trónörököst és a picsámat, mint pl. jó háziasszony módjára mosogatok, felmosok, vécét pucolok, vagy csak ellátom a csajokat, egy óra múlva ismét keményedek és húz alul a hasam. Basszus, még mindig nagyon nem okésak itt a dolgok!

Nem is nagyon mozdulok ki, a védőnőnél voltam pénteken, ahol kiderült nem híztam semmit négy hete, ami totál rendben, mert van mit harapni rajtam, lassan átugrani könnyebb lesz, mint megkerülni,és a pisim is hozza az elvártat, vérnyomás meg a nyugtatónak köszönhetően, 100/60 körül mozog. Egyébként is 110/120 körül volt, tonna donna létemre ezzel még nem volt gondom. Kopp-kopp! A védőnőnél történt kis kiruccanás után elmentünk még bevásárolni, igaz, kocsival, aznap csak kicsit keményedtem. Viszont másnap meglett a böjtje az előző napi dorbézolásnak! Megint keményedéssel keltem, amit hol itt, hol ott éreztem egész nap. Az egyetlen kényelmes póz az volt, ha az oldalamon feküdtem. Megint pánikoltam, egész nap mufurckodtam, és rohadt dühös, hogy miért van ez, meddig tart még, és miért virgonckodtam! Nem kéne stresszelnem, de így hogy?

Egy tuti, rohadtul nem kéne virgonckodnom, mászkálnom, szépen a picsámon kéne maradni a nyugtatógőzben és nyuggeréletet élni a kanapémon! A la Peggy Bundy, akinek a legnagyobb dilemmája az, hogy hogy szabadítsa ki a kezét a bonbonosdobozból! Még sok hétig, de Brájtonért a kis brokisomért mindent!
Muszáj itthon kicsit talpalnom a keményedések ellenére, nem szeretném, ha leépülnének az izmaim és trombózisos lennék. Annyi tuti, hogy addig a kanapén élek, amíg nem telik el pár nap semmi keményedés nélkül akkor sem, ha mozgok, teszek-veszek otthon, illetve ha kitart makacsul, akkor a 35.hétig... de ugye nem?? Anyám, addigra már minden póknak, ami a falamon mászkál, tudni fogom a napirendjét, és azt is, mikor tojik! Férjem és anyukámék nagyon sokat segítenek, tényleg szinte semmi dolgom, de foglalkozni sokat tudok velük, hogy a házimunka sem kötelező és kizárólagos nekem.

A nyugtató miatt voltak kétségeim, mert annyi ellentmondó dolgot olvastam össze róla. Van, ahol kifejezetten tiltják, van ahol az öthetes terhesnek is felírják, holott a tájékoztatón világosan olvasható, hogy fejlődési rendellenességet okozhat. Nyilván mindenre ráírják, hogy nem szabad terhesen, de ez az orvosok közötti ellentmondás idegesített. Itt mindenkinek felírják ezt, teszem hozzá, marha jó a cucc, mert alszom tőle, mint akit belőttek, nyugodt vagyok, mint Buddha, és ha tényleg pihenek, fekszem, napokig nincs keményedésem, sokkal jobban izomlazító, mint a magnézium. Arra jutottam, hogy miért akarna bármi rosszat a doki, és a vetélésnél bármi jobb, tehát a kritikus 28-29 hétig szedem, utána teszek egy próbát egy gyógynövényes cuccossal. Kérdeztem a dokit, ha befektetnek kórházba pár hónapra üdülni, mit kapok? Válasz: Mg-infúzió, meg valami, amitől a szülést elindító hormonok termelése leáll, nem emlékszem konkrétan, mit mondott. A lényeg, hogy utolsó próbálkozásként beleegyezett, hogy maradjak otthon, de nem írhat fel otthoni körülmények között csak a nyugtatót és magnéziumot, azért nem ragaszkodott még a kórházhoz, mert elálltak a görcsök, ne is jöjjenek, maradjanak ahol vannak! Szóval ha rám jön megint a hoppáré, fogad a Hotel terhespatológia, vigyorgóra hajazó szedálással. Doki szerint régen alkoholos infúziót adtak a görcsök leállítására, fasza buli lehetett a kórtermekben, tán még suttyomban egy-egy Balázs Pali vagy Postás Józsi is befigyelt, mikor a tetőfokára hágott a hangulat két infúzió közt! :DD

február 9 (22+6)

Folyamatosan keményedek, alul mintha egy kő lenne a hasamban, felül a rekeszizmom környékén érzem, hogy húzódik az izom, először nem fáj, később már fáj is. Felállok. Kelteni kell a csajaimat. Alig bírok elvánszorogni a konyháig, hogy megcsináljam Maja tápszerét. Elkezd fájni a derekam, mintha felfáztam volna, nagyon nincs rendben...
Szokásos teendők délelőtt, a hasam egy hatalmas görcs, felül hol kemény, hol elernyed. Rendszertelenül. Még! Később érzem, már periodikus. Pánik, még egy magnézium, semmi... kurva nagy gáz van. Mondom a férjnek, hogy be kéne menni kórházba, mert már jönnek a keményedések rendszeresen, nem mertem ránézni az órára, nem akartam tudni róla , ez nem velem történik, valami marja a szemem. Meglátom az Unicumot. Olvastam az alkoholos infúziókról, mi baj lehet? Be a bajusz alá egy kupica, ágyba kuporodás és rettegés...

november 29 (12+2)

Még mindig vérzek, igaz, nem minden nap, de heti 2-3x véres a papír, de már nincs szükségem betétre. Indulok a kórházba. A betöltött 12. heti uh. Reggel hattól hasmars van, ideges vagyok rohadtul. Nem igazán tudom, mi van körülöttem, gyerekek ettek már? Pelus hogy áll? Adtam zoknit rájuk? Üresség érzés, félelem, nem akarom tudni, nem akarom még egyszer átélni, hogy azt kell hallanom, hogy sajnálom, baj van, nem dobog a szíve. Nem tűnt túlzásnak akkor az aggodalmam, mert végig durván véreztem, talán a 10. héttől csillapodott valamelyest. Nem létezik, hogy élne a kisbabám. Rettegés. Vetkőzés, fekvés az ágyra, doki vizsgálni kezd: egy élő magzat, Bpd 20 mm, 55 mm crl! Ég a szemem, torkomban gombóc, eufória, győzelem, ezt nem hiszem el... ilyen nincs... ha igen, akkor már nem lesz gond, a gyerekek születésénél éreztem ilyen eufóriát utoljára.

Kiderült a lepény a méhszájon, a vérzést az okozta, no para, majd ahogy nő a méhem, úgy lesz fentebb, tehát kímélés pár hétig, aztán ok minden. Két nap múlva véres vécépapír, eufória oda, bizakodom, de nem merem semmibe beleélni magam. A 18. héten volt utoljára vérzés.
A felhőtlen babavárásból most alig pár hét jutott most eddig, a 4-7-ig, és a 20-22-ig.

Szeretném tekerni az időt, szeretném élvezni a babavárást, remélem a 36. héttől már megtehetem, szeretném átadni magam annak a békének, ami a terhességeimet jellemezte, és nem ennek az állandó résen levésnek, amiben most élek, és szeretném ha tovább láthatnék a mánál!

február 9 (22+6)

Fekszem az ágyon, és érzem, hogy oldódik a görcs. Hatott az Unicum. Hozz páleszt embör, mától alkoholista leszek! Mondá Arrogancia a Hófehérben. Szebben süt a nap, délután van és nincs görcs! Elmúlt, Milos mozog, ok minden. Hogy miért nem vágódtam azonnal kórházba? Nem tudom, egyszerűen mintha kívülálló lettem volna a saját testemben, nem hittem el hogy ez komoly. Nem voltam magamnál azt hiszem, annyira szörnyű volt belegondolni, mi lehet a görcsöknek a következménye, hogy kikapcsolt az agyam. Később magamhoz tértem, akkor volt a pia az utolsó dobásom a kórház előtt. Egyébként míg vártam, hogy elmúlnak a görcsök, éreztem, hogy elfáradtam belülről, kimerültem a 7. hét óta tartó hercehurcában, nem akarok állandóan rettegni, hogy mi lesz, megérdemli ez a kis harcos a hasamban, hogy bízzak benne, ennyi minden ellenére, erős, stramm baba, mit nyávogok, hogy nem bírom tovább lelkileg! Eldöntöttem, csak hagyom magam sodorni az eseményekkel, a realitások talaján, és akkor cselekedek, ha gáz van, és akkor pánikolok, ha elmúlt és már minden ok.

február 20(24+2)

Apropó név! Tudom Milosként beszéltem a babámról, de pár napja a vécén gubbasztva ihletet kaptam! Egy sugallatot! Hol máshol, mint a magvas gondolatok e színterén! Szóval már hetek óta megy a szenvedés, hogy kiizzadjuk a törpbroki nevét, a második trimeszter is bevetett mindent, hogy szép fiúneveket kapjunk választéknak. Persze naponta váltogatjuk a kedvencet. Hogy mi milyen válogatósak vagyunk, nem is értem!

Szóval egy csomó név volt, ami tetszett, és az egyiknek volt egy jelentése ami a kívánt /várt gyermek volt. Szóval trónolok épp, és bevillan, hogy brokikám, csakis arra a névre hallgathat, aminek ez a jelentése! Mintha ő kérte, sugallta volna. Nem tudom megmagyarázni, de éreztem, tudtam, hogy ő az, akire vártunk, és akit kívántunk, és ő már az! Ez a név a Saul. Félek tőle, hogy feladom a vécén szerzett bölcsességem, és szokásunkhoz híven a 38. héten hirtelen mégiscsak Lajcsikára változtatjuk.

Minakó  

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?