ajánló kiállítás Mezőgazdasági Múzeum program kultúraajánló kiállítás Mezőgazdasági Múzeum program kultúra​​

Nagyjából félévente megszokhattuk, hogy a Mezőgazdasági Múzeum jelentkezik egy interaktív, látványos kiállítással. Az idén szakítottak a természettudományosabb témákkal (korábban például az idővel, vagy Afrika állatvilágával ismerkedtünk). A mostani interaktív kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli Varázskastélyban találják magukat, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve misztikus kaland részesei lehetnek.

ajánló kiállítás Mezőgazdasági Múzeum program kultúraA hétvégén nyíló  kiállítás ismét egy játék keretében vezeti végig a látogatókat a képzeletbeli Varázskastély egymásba nyíló szobáin. Belépéskor, a korábbi rendezvényekhez hasonlóan a látogatók játéklapot kapnak, mellyel szobáról szobára kerülhetnek közelebb a titokhoz,   kiszabadulhatnak a Tükörszoba szemkápráztató csapdájából, megfejthetik a Beszélő falak rejtélyét, vagy megtörhetik az Álmok szobájának fortélyos bűbáját. Ha elég szerencsések, a Mágussal és a kastély álruhás lakóival is találkozhatnak.

„A kastély fura ura, a rejtőzködő Mágus közben lépten-nyomon a bolondját járatja a vendégekkel, váratlan trükkökkel zavarja össze az elméjüket és az érzékeiket. Az illúziók és megtévesztések leleplezéséhez jó orra, éles szemre és biztos fülre is szükség lesz. Ha minden szoba titkát sikerül megfejteni, a jutalom sem marad el!”- írják a szervezők, és szokásos tesztgyerekeinkkel nyilván hamarosan kipróbáljuk ismét, így van-e, mennyire fogékonyak a Káprázat és Fantázia birodalmára, ahol az ígéretek szerint varázsfőzet kesernyés illatát hozza a szél, és a tornyok szigorúan őrzik a Mágus titkait.

ajánló kiállítás Mezőgazdasági Múzeum program kultúra

Gyerekkoromban meg kellett elégednünk az azóta megsemmisült vidámparki Elvarázsolt Kastéllyal (az akkori tükörszoba, vagy kifelé a mozgó hordó azért ott is jó móka volt), most több mint 1000 négyzetméteren várja a látogatókat a vadonatúj, interaktív kiállítás és játék, négyéves kortól ajánlva, felső korhatár természetesen nincs. Mivel május első napjáig nyitva lesz vasár-és ünnepnapokon is, már a tavaszi szünetre tervezhetünk vele, ha Budapesten, környékén lakunk, esetleg  budapesti látogatást tervezünk, varázslatra, játékra fogékony kicsikkel.

( a múzeumot körülvevő Városliget egyébként tavasszal nagyon szép szokott lenni, a fanyűvőket pedig remélhetően elviszi a hétszünyű Kapanyányimonyók…)

 Vakmacska

Az esemény dióhéjban:

A VARÁZSKASTÉLY című interaktív kiállítás és játék 2016. március 19-től május 1-jéig látogatható a Vajdahunyadvárban.

 A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg (és tőlük kaptuk az illusztrációknak feltett képeket is)

Helyszín: Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Nyitva tartás: H zárva, K-V 10-17 óráig (március 27-én és 28-án, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn, valamint május 1-jén nyitva)

Korosztályi ajánlás: 4+

Időtartam: 1-1,5 óra (kb ennyi idő alatt lehet bejárni a területet és megoldani a feladványokat)

Bővebb információ: 06 1 422 0765 (keddtől vasárnapig) vagy www.mmgm.hu

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?