Idegesít. Viccesnek szánták, de engem kimondottan idegesít a Facebookon és e-mailben terjedő butaság, ami így szól:

„AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI – NAGYON IGAZ !!!
Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük, kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil… Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk, és beengedtek minket. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk… A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.”

Az idézet nem teljes, bizonyos részeket kiszedtem a szövegből, de ezek azok, amiken én a legjobban fel tudom hergelni magam. Tényleg olyan jó volt, hogy könnyedén hozzá lehetett férni a gyógyszeres és vegyszeres üvegekhez? Valóban nem volt gyerekülés, na de mekkora volt egy autó teljesítménye, végsebessége, és főleg hány autó is szaladgált az utakon a mai viszonyokhoz képest?

Igen, nálunk van gyerekülés, a gyógyszerek el vannak zárva, a vegyszerek pedig olyan magasan tárolva, hogy én magam is csak kislétráról érem el. A forró olajos serpenyőt és a forró teás kancsót a fal mellé teszem, hogy a gyerek ne tudja magára rántani. Anyósom véleménye szerint ezekkel burokban nevelem a gyereket, szerintem viszont nem a testi épsége vagy az élete kárán kell megtanulnia, miből is lehet baj, bár utóbbinál már mindegy is ugye.

„Voltak barátaink” – megsúgom, a mai gyerekeknek is vannak barátai, akikkel élőben találkoznak, igen, lejárnak suli után „bandázni”, biciklizni, akik itt alszanak hétvégén. Tény, hogy el kell kéredzkedni, meg kell kérdezni, de valamiért én ezt teljesen normális dolognak érzem, azt tartanám irreálisnak, ha egy szülő nem kíváncsi rá, merre kóborol a gyereke, körülbelülre legalább. A szerelmet is a saját bőrükön tapasztalgatják, és nyilván boldogok egy első csóktól. Nem értem, mitől lennének mások az érzelmek, mint 20-30-sok éve? A szokások mások, esetleg nem az órán kapnak szerelmes levelet, hanem e-mailben, de ettől nem érzem lenézendőnek az érzelmeiket.

Szóval nekem az egésszel az a bajom, hogy egyfelől terjed a butaság, hiszen milyen vagány az írás szerint, ha nincs gyerekülés az autóban és szem előtt vannak a gyógyszerek is, másfelől pedig erős lenézést érzek belőle a mai fiatalság felé, márpedig úgy nem lehet megtalálni a hangot velük, nem fognak bízni bennünk, ha lekezeljük őket.

 

Ti mit gondoltok?

 

Mag