Itthon vagyunk. Négy nappal ezelőtt értünk haza, véget ért a nagyon várt kaland Magyarországon. Amolyan összefoglaló következik arról, hogy tulajdonképpen mit is csináltunk, milyen volt Budapest turista-magyarként, három gyerekkel. Az ismétlésekért elnézést kérek, de az utazás nagy egésszé állt össze bennem, nehéz szétválasztani azokat a dolgokat, amikről már korábban is írtam. 

Tehát az utazás oda, ott és vissza. Odafelé egyedül repültem a három gyerekkel, és ez már igy önmagában is kalandos kezdés volt. A gépünk hajnalban indult, és nagyon bíztam benne, hogy az éjszakai ébresztő miatt mindenki aludni fog. Hát, ez nem jött be, bő egy óra alvás után mindhárom gengszter magához tért, és ennek köszönhetően volt szerencsém kipróbálni a sorban pisiltetés felejthetetlen élményét is. De alapvetően nem volt vészes, az utolsó egy óra volt a kritikus, és a feszült idegállapotom következtében szembesülhettem azzal is, hogy jééé, itt mindenki érti, amit mondok. Ugyanis a lányomat végső elkeseredésemben megfenyegettem, hogy most már akkora pofont kap, ha nem nyugszik le, hogy csak na, erre három rémült-felháborodott arc fordult felém. Rögtön el is szégyelltem magam, bár én tudtam, amit a szörnyülködők nem, hogy ezt a fenyegetést szökőévente egyszer váltom valóra. Visszafelé sokkal könnyebb utunk volt, egyrészt már velünk volt a férjem is, másrészt a legkisebb kiütötte magát, minden átmenet nélkül elaludt a kezemben, és fel sem ébredt landolásig. 

 

A budapesti utazgatásba is rögtön fejest ugrottunk, még aznap délután. Nem mondom, amikor ott álltam, kezemben a frissen vásárolt kéthetes bérlettel, előttem a babakocsi, jobbomon és balomon egy-egy hatalmasra nyílt szemű, megilletődött és kicsit ijedt gyerekkel, és előttünk ott zümmögött a Batthyányi téri metrómegállóba vezető hosszú és - szerintem - gyors mozgólépcső, akkor azért felmerült bennem a Besenyő-féle Noooormális? kérdés. De vettünk egy nagy levegőt, és leküzdöttük az akadályt. Aztán vérszemet kaptunk, gyors egymásutánban jött a földalatti, a troli, a busz, és rengeteg metró. Én ámultam és bámultam, hogy mindenhol tisztaság, rend, (fegyelem), mozgólépcső, a gyerekek meg imádták az utazgatás minden pillanatát. Amikor a négy órás belvárosi séta végén még egy kis erőt kellett öntenem beléjük, akkor elég volt annyit mondanom, hogy na jó, mehetünk haza villamossal is, és már meg is élénkültek a lépéseik. Kipróbáltuk a BKV menetrend szerinti hajóját is, és a vonatozást is (Balatonfüredre és vissza). Egy élmény volt. Pontos volt még a hajó is, tiszta volt, kellemes volt, olcsó volt. Na jó, nekem könnyű, három gyerekkel már majd mindenhol nagycsaládos kedvezményt kaptunk. 

 A visszafelé útról külön posztot kellene írnom, mert így lenne tisztességes a Budapest Airporttal. Miután évekkel korábban iszonyúan kiosztottam őket - of course jogosan - most az lenne korrekt, ha külön posztban dicsérném a Liszt Ferenc Nemzetközi Repteret. Nem teszem, de annyit mindenképpen meg kell írnom, hogy a szemem-szám elállt. Modernitás, udvariasság, tisztaság, jól szervezettség, minimális sorok (szerda délelőtt utaztunk vissza, majd Másutt megmondja, hogy ez optimális választás volt-e, vagy csak mázlink volt). Külön ki kell emelnem a korábban sokat szidott gyerekekkel kapcsolatos szolgáltatásokat. Külön játszóterület, egész jó játékokkal, szuper tiszta pelenkázó, minden éttermi blokkban tiszta és vadonatúj etetőszék, szóval tízből tíz pont. 

A másik nagy ámulásom, bár erre már számítottam egy hiperszuper játszótérkereső oldal fényképei alapján, a budapesti játszóterek. Ahogy korábban is írtam, a játszótér nálunk is nélkülözhetetlen részei a napi programoknak, az öt, a három és fél, és az egy éves is teljesen zizi lesz, ha legalább napi egy, minimum egy órás játszóterezés nincs a programban. Télen, nyáron, hőségben, esőben, itthon és külföldön, játszótérnek lennie kell és kész. Hát itt volt. Rögtön a környékünkön, két utcányi távolságban egy nagyon szép, tökéletesen felszerelt típusba botlottunk, de imádtam a Kopaszi gátat is (mondjuk ott hiányzott a gumiborításos rész nagyon, mert a legkisebb két marokkal zabál fel mindent). Tulajdonképpen abból a szép hosszú listából, hogy miket fogunk csinálni, nem is nagyon lett meg semmi, minden lehetséges időnket játszótéren töltöttük. Kopaszi gát, Iskola utca, Bükköny utca, Millenáris Park, Kerék utcai Máltai Játszótér, balatonfüredi Városi Park, és még vagy egy tucat, aminek a nevét sem tudom. Tiszták, kulturáltak, biztonságosak. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy visszaköltözzek Budapestre, de amikor ma fél órát kellett sétálnom a harminchárom fokban, hogy elérjek egy közepesen kutyakakis, macskapisis, összeszemetelt, vágatlan füves, félig szétvert játszóteret, ahol két árva hinta, egy kicsiknek való mászóka és három libikóka várt, hát nagyokat sóhajtoztam, pedig szeretem ezt a várost.  

A (túl)tervezett programokból szinte semmi nem lett, múzeumba idén nem jutottunk el, az Állatkert viszont kétszer is vendégül látott minket. Nem voltunk se a Csodák Palotájában, se a Közlekedési Múzeumban, mert kétségeim voltak, hogy mindhárom gyerek élvezné-e, mig a nagy sétákat, a buszozást, metrózást, a monstre játszóterezést mindenki élvezte. Számunkra tökéletes volt az időjárás is, amikor hűvös volt és esett az eső, azt én kifejezetten élveztem (a gyerekek kevésbé, de a játszóházban megvigasztalódtak hamar), amikor sütött a nap és volt kb. 25 fok, akkor pedig valósággal örömujjongtunk, hogy milyen tökéletes az idő. Még az se volt baj, hogy az őszies nyár miatt a Balatonban négy nap alatt csak kétszer tíz percre tudtunk bemenni. Csodák csodája, ott is volt szuper játszótér, ahol még a legkisebb is több mint egy órán át elvolt egyedül, én meg üldögéltem a napon a nővéremmel, és végre jól kibeszélgettük magunkat. Jutott idő nagyokat sétálni apukámékkal is, és azt hiszem a több éves lemaradásuk jelentős részét ledolgozták unokázás terén is, bár ezt apu biztosan cáfolná. Ki is használtuk az átmeneti extra segítséget, egyszer eljutottunk kettesben a férjemmel moziba, egyszer pedig vacsorázni. Külön hihetetlenül jó élmény volt találkozni azon Porontyos-Bezzeganyás barátaimmal, - mert immár joggal és hezitálás nélkül nevezem őket barátoknak - akikkel volt szerencsénk összeegyeztetni az életünket. Életemben először vált valósággá a virtuális életem, és pozitív tapasztalatokat gyűjtöttem, kivétel nélkül, ezúton is köszönet érte mindenkinek...

Összességében Budapest is és Balatonfüred is csillagos ötöst kapott, egy magyarul beszélő, és olyan 20%-ban magyarul érző turista-családtól. Kellemes volt, minden apró kis bosszúsággal együtt. Pihentető volt, a három gyerekes mérgezett egér üzemmód ellenére is. Hizlaló volt, a kósersági problémák ellenére is :). Szívet melengető volt, nincs de, jó volt a családot látni. 

Minden Bezzeganya olvasónak és írónak ilyen nyaralást kívánok, mert ez klasszikus, lemerült akkumulátorokat hosszú időre feltöltő igazi nyaralás volt, aminél jobban kívánni sem tudtam volna. Most jöhet a nyári szabadság utolsó másfél hete, miközben a fejünk felett már ott lebeg az új ovi, bölcsi és az iskolai beíratás réme. De erről még ráérünk beszélgetni...

 

 

Meni