A múlt heti posztban szó esett a mozgásról, ennek kapcsán elmélkedtem, ezt szeretném megosztani veletek. Úgy tűnik, hogy az olyan „egyszerű” kérdések, mint étrend, mozgás, szokások, stb. elég bonyolulttá válnak, ha az ember jobban belegondol.
Az előző kommentelések végén alakult ki egy párbeszéd, ami azzal indult, hogy nem vagyok kövér, csak lottyadt (a kifejezés találó voltán röhögök azóta is), és valójában ha ezzel sem nekem, sem a férjemnek nincs gondunk, akkor miért erőltetem a mozgást. Akkor csináljam, ha önmagában élvezetet okoz.
Az első reakcióm a sértettség volt. Hát én itt küzdök, hogy változtassak, változzak, akkor tessék állva tapsolni és a kínjaimban velem szolidaritást vállalni. Nehogymár ezt az egészet értelmetlennek nyilvánítsuk! De aztán – új szokásomnak megfelelően – elgondolkodtam.
A probléma abban gyökereik, hogy a mozgás nem lételemem. Persze, gyerekkoromban, vidéken, nem is volt kérdés a mozgás. Semmi tévé, tablet, PC. Élőszóban cseteltem a haverokkal, és igazi túrákra mentem, nem virtuálisokra. A mozgás nem önmagáért való volt, hanem eszköz arra, hogy másokkal együtt legyek, jól érezzem magam.
Ez mostanra megváltozott. Végiggondolva rájöttem, hogy a felnőtt életem legnagyobb részéből hiányzik a mozgás, mert a vonat után futás, a gyerekek cipelése és lépcsőn szennyes felhurcolása elég távol áll a mozgástól. Ennek megfelelően valóban lottyadt lettem. Tónustalan. Nincs állóképesség, feszesség. És ez zavar. Nem az öt gyerekhez képest szeretnék jól kinézni. Magamnak szeretnék tetszeni.
A gyakorlati gondok innen indulnak. Az itthoni edzés nehéz, mert általában van fontosabb, mindig van indok, hogy ma miért ne. Ebben teljesen igazatok van: amíg van fontosabb, addig nem veszem a mozgást elég komolyan, mert ha elég fontos lenne, akkor nem előzné be mindig valami más. Tehát: fontossá kell tennem. De hogyan?
Írtátok, hogy ha ennyi gyerekem van, akkor én biztosan ezt az életet választottam, ha van munkám, akkor nyilván azt akarom csinálni, hát miért nem engedem el a sportot, miért nem békülök ki a kinézetemmel. Nem tudom. Ha tükör elé állok, nem vagyok elégedett. Azon vekengek, hogy most a seggem vagy a mellem lóg-e lejjebb. Meg azon, hogy már lassan nem tudok ujjatlan felsőt hordani, mert a felkaromon lógó bőrt kétszer körül tudom tekerni a csontomon. Utálom, hogy lottyadt vagyok!
Valaki írta, hogy az otthoni edzés nem fog működni, járjak el, keressek társat. Nincs időm eljárni. Az egyetlen ember, akit társként el tudnék képzelni, szintén három gyereket nevel, nincs ideje. Tudom-tudom, mindenkinek arra van ideje…
Szóval molyolok. Nagyon erősen akarom fejben átállítani ezt a dolgot. Akarom azt a sikerélményt, amit a mozgás ad. Vágyom arra, hogy ebben is teljesítsek, büszke akarok lenni magamra. Ezen a téren is. Igen, szeretném, ha mások megdicsérnének.
Kitűztem célul a heti három edzést az elliptikus tréneren, nyújtással, bemelegítéssel. Ez kb. 35-40 perc. Már azt is kiterveltem, hogy ehhez mikor fogok hozzájutni úgy, hogy sem a munka, sem a család nem látja kárát.
A fentiek kapcsán ismét előszedtem a könyveimet az öt szeretetnyelvről. Biztosan ismeritek, aki nem, a gugli elkalauzolja. A lényeg, hogy én ezzel anno a gyerekek miatt kezdtem el foglalkozni, de a hétvégén a magam szempontjából értelmeztem a dolgot. Sőt, a férjemmel együtt a hozzá tartozó tesztet is kitöltöttük. Kiderült, hogy az elsődleges szeretetnyelvem a minőségi idő és az ajándékok (egyforma pontszámot kaptak). A férjemé viszont a dicsérő szavak, másodsorban az ajándékok. Ebben az a jó, hogy eddig elkommunikáltunk egymás mellett. Beszélgettünk erről, és megállapodtunk abban, hogy most tudatosan fogunk a másik szeretetnyelvén kommunikálni. Ilyen formán megpróbálom a saját teljesítményemet is ezek mentén jutalmazni. Magyarán: ha csinálom az edzést, van ajándék / minőségi idő, ha nem csinálom, nincs (nem egyáltalán nincs, csak ezért nem „jár”). Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de vegyétek figyelembe, hogy olyan dolgot akarok az életembe építeni, ami eddig nem volt. Kipróbálom.
Van valaki, aki alkalmazza a szeretetnyelvet? Nálatok beválik? Milyen tapasztalataitok vannak? Akár gyerek, akár párkapcsolati szinten. Kíváncsi vagyok. Heti tipp: töltsétek ki a szeretetnyelv-tesztet, ha tudjátok, a társatokkal együtt. Gondolkodjatok az eredményen. Lehet, hogy meglepő lesz.
Zsé
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
