Amikor közel öt évvel ezelőtt regisztráltam a Facebookra, még arra használtam, amire tényleg való volt: kapcsolattartásra az ismerősökkel. Akkor, két évvel a magyar verzió bevezetése előtt magyar ismerősöm jóformán nem is volt, az Amerikában megismert társaság tagjaival tartottam így a kapcsolatot. Nem került ötpercenként új megosztás és egyéb hülyeség a falra, valóban kommunikáltunk. Aztán megérkezett a „magyarítás”, és ezzel az iwiwen összegyűlt boldog-boldogtalan is regisztrált erre a valaha szebb napokat látott oldalra.
Bizonyára minden felhasználónak ismerős az üzenőfaláról a fekete keretben felrakott „Hatásvadász kép alatti k….nagy életbölcsesség”, amelyből minimum egy tucat csodálható meg naponta (nálam legalábbis). Engem pl. ezzel ki lehet üldözni a világból, épp ezért az üzenőfalamról számos ismerős és még több alkalmazás van letiltvaTovábbra is tartom, hogy ennek az oldalnak az egyik rendeltetése, hogy az ember az arra „érdemes” ismerőseivel közölhesse, amit fontosnak tart. Én egy időben ilyennek gondoltam pl. a házasságkötést, valamint a gyerek születését is. Illetve, még most is jogosnak tartom a felhasználóknak ezt az igényét, mert hát mit osszon meg az ember, ha ezt nem, hogy megházasodott, gyereke született?
Az utóbbi években egyre több ismerősömről tudom meg az oldalról, hogy gyereket vár, esetleg, hogy gyermek született. És szinte minden esetben döbbenten állapítom meg, mennyire egy nyomorult közösségi oldalon keresztül élik meg a legtöbben ezt a büszke és boldog állapotot. „Kedvencem” volt az az ismerős, aki pár évvel ezelőtt az egész terhességét ország-világ elé tárta, napi szinten, hosszas bejegyzésekben taglalva, épp mi történik vele. Így mind a több száz ismerőse élvezhette pl. a terheléses vércukor-vizsgálata minden részletre kiterjedő menetét.
A dologról azóta sem szokott le, és évek óta töretlen lelkesedéssel osztja meg boldog-boldogtalannal a gyereke minden egyes sóhajtását. Ez volt egyébként az a pont, amikor elhatároztam, ha én egyszer terhes leszek, egyszerűen nem fogom kiírni az oldalra. Vannak aztán, akik az ultrahang képet profilképnek (újabban borítóképnek) állítják be. Láttam már legelső perces, véres, kórházi eszközös babaképet is. És a lista végtelen, micsoda intim, csak a családra tartozó, mások számára pedig abszolút érdektelen dolgokkal tudják teleszórni a közösségi oldalakat.
Persze akadtak diszkrét ismerőseim is. Volt, akiről a szülés előtt két héttel egy kedves fényképről tudtam meg, hogy egyáltalán terhes, a nemrég megszületett második gyerkőcöt pedig csak a büszke apuka által feltett fotóalbumból, illetve a „nagynéni lettem!” témájú posztokból sikerült leszűrnöm. Egy másik ismerős ennél is tovább ment: egyetlen képecskét rejtett el az esküvőjéről, majd a gyerekéről kommentár nélkül, a legtöbben sokáig észre se vették, sőt, a mai napig nem tudják, mi a helyzet. Persze sokakról „csak” a való életből tudom, hogy gyereket várnak vagy kisbabájuk született. És szerintem ez így is van jól. Akinek a véleménye valóban számít a témában, az úgysem a Facebookról fogja megtudni.
Kérdés, ha az én gyerekem megszületik, vajon én mit fogok tenni? Persze, kiírom, hogy megszületett a kicsi, aztán aki akarja, tudomásul veszi, de nálam ez inkább azoknak lesz egy tényközlés, akik egyébként is tudnak a terhességemről. Hogy a távolabbi ismerőseim, akikkel akár évek óta egy szót sem váltottam, mit reagálnak, teljesen hidegen hagy, nem fogom a lájkokat sem számolgatni. Sokan csak akkor fogják megtudni. Sőt, sokan még akkor sem, mert ismerőseim kb. fele eleve le van tiltva az üzenőfalamról. A saját gyereke/unokája mindenkinek a legérdekesebb, a másiké viszont ilyen szinten rettentő közömbös, sőt, egy idő után unalmas tud lenni.
Ami nagyon elszomorító, hogy sokan csak a közösségi oldalon tudják kiélni az anyaságukat (és sok mást is persze). Vajon miért éreznek kényszert ezek az emberek, hogy kiírják, drága Julcsikám ma egész nap mosolygott, esetleg Lacika ma háromszor is ráült a bilire? Vagy ezt csak azért nem érzem át, mert az én gyerekem még nem született meg? Vagy ha később se fogom, rossz anya leszek? A legfrissebb ilyen egyébként, egy első kihullott fog a Fogtündérnek történt felajánlása komplett fotóalbumban, de képenként megosztva, már csak egy fáradt sóhajt váltott ki belőlem.
Nekünk, itt, ezen az anonim fórumon érdekes információk ezek, követni a „sorstársaink” kismama, majd szülői életútját. De egy közösségi oldal véleményem szerint nem erre való. Nektek is vannak ilyen megosztási kényszeres ismerőseitek? Mi a véleményetek erről? A születés tényét közölni szerintem sem helytelen. De ami előtte és utána folyik… elszomorító, mennyire elveszett az életünkből a családi intimitás. Remélem, én nem leszek ilyen, és mivel most sem érzek ingert arra, hogy ismerőseimet ezzel untassam, reményem minden bizonnyal valóra is válik.
Epres négercsók
