Szeretném én is elmesélni a szüléstörténetemet, a legutóbbit, mert lehet, hogy más is lesz hasonló cipőben, csak a tüneteket nem tudják beazonosítani.
Az első terhességnél semmi extra nem volt. Zavartalan terhesség, indított szülés volt, sajnos nem tágultam egy centit sem 8 óra vajúdás alatt, ezért oxitocint adagoltak. Utána sem történt semmi, csak annyi, hogy az érzéstelenítést, amit kértem, nem sikerült jól bekötni, ezáltal olyan fájásaim voltak, hogy elszakadt a papír a CTG-n. A kislányom szívverése esni kezdett, így császármetszést hajtottak végre. 40 hét +5 napra megérkezett az első kislányom, 3500 grammal, 52 cm-rel.
A második terhességem is zavartalan volt a hatodik hónapig. Nem volt se hányingerem, se semmi olyan tünet, amire sokan panaszkodnak a terhesség alatt. De onnan kezdve valami megváltozott. Rosszullétek jöttek rám, a gyomromnál nyomó érzést éreztem, ami kisugárzott a hátamba és a vállamba. Hidegrázás, és a leizzadás egymást követték, csak fetrengtem az ágyon görcsösen. Enni nem bírtam, csak ittam. Így feküdtem 9 órán keresztül, aztán megszűntek a panaszok.
A legközelebbi rosszullétem kb. két hét múlva érkezett. Ugyanezek a panaszok, csak hányással és hasmenéssel gazdagítva, ami 24 óráig tartott. A következő ilyen rosszullétnél már a mentő jött ki értem, és vitt be a kórházba. Kislányom (aki akkor még nem töltötte be a 2. évét) zokogott, hogy anyát elviszik vadidegen emberkék egy kerekes széken.
Bent a kórházban megvizsgált nőgyógyász, gasztroenterológus, és megállapították, hogy biztos csak elrontottam a gyomromat. Kaptam infúziót, 3 nap múlva engedtek haza panaszmentesen, és pár napig diétázni kellett.
A panaszok sajnos nem múltak el a terhesség vége felé, sőt, egyre gyakoribbak voltak a rosszullétek, a vége felé a 37. héten már kétnaponta voltam rosszul. Jeleztem a szülészorvosomnak, hogy mi a helyzet, és hogy a gyerek egyre inkább nem akar mocorogni. Természetesen azonnal fogadott a kórházban. Megvizsgáltak, már amennyire tudtak, mert össze voltam görnyedve, menni alig bírtam, folyamatosan nyomott a gyomrom, kivert a víz, hol fáztam, hol melegem volt, hol hányingerem.
Rákötöttek CTG-re, ami fájásokat mutatott, de össze-vissza jöttek, majd pár órára rá el is múltak a panaszaimmal együtt. Bent tartottak, mert a következő hétre voltam kiírva császárra. Gasztoenterológus ismét látott, elmondtam a panaszokat, majd annyit mondott, hogy nem kellett volna annyi fánkot ennem, és hogy a férjem "túletetett". Tehát megint gyomorrontás a diagnózis.
Anyumék bejöttek látogatni, hoztak mindenféle földi jót, kényeztettek egy kicsit. Egy péksütit ettem, mert nagyon éhes voltam már, mert úgy volt, ha nem leszek jobban, még aznap műtenek. Be is kajáltam rendesen, és kezdődtek elölről a rosszullétek.
Szólt a férjem a nővérkének, hogy baj van, megint rosszul vagyok. A szülészorvosom feljött, majd annyit mondott, ha nincs javulás, most már azonnal műtét, mert az úgynevezett HELLP szindrómára gyanakszanak. Fél óra múlva jöttek értem a műtőből, és vittek le.
38. hétre 2800 grammal 49 cm megszületett második kicsi lánykám. Örömkönnyek, végre vége a rosszulléteknek, mert biztos a gyerek miatt voltak (legalább is ezt sugallták nekem a nővérkék, szülésznők)
Hazamentünk három nap után, minden szép, minden jó.
Két hét múlva kezdődött minden elölről. Már 6 órája szenvedek, a nagylányom nyaggat, hogy játsszak vele, a kicsi sír, mindkettő az anyát akarja, a párom ideges, és aggódik, mert nem tudja mi a bajom. Én megmozdulni nem bírok, ugyanazok a panaszok, forog velem a világ, minden bajom van. Mikor már érzem, hogy nem leszek jobban, ismét be a kórházba, a nagylányt leadtuk anyuméknak, a kicsi jön velem. Nem tudjuk, mire számítsunk, hátha kapok valami gyógyszert, amitől jobban leszek. A belgyógyászaton kötök ki, és épp kapóra jön egy doki, elmondom a panaszomat, és hogy két hete ezekkel a tünetekkel meg is lettem császározva, és igen, szoptató anyuka vagyok.
Nyomkodnak, nézegetnek, egész orvosi kar felettem tanakszik, majd a sebészetről is kérnek segítséget, hogy nézzenek rám. Megállapítják (végre), hogy akut epehólyag-gyulladásom van. (Pont hétvége van, hétfőig várni kell bármilyen vizsgálattal, mert akkor lesz majd hasi ultrahang.) Két napig szigorúan csak folyadékot ihattam, és nem hozhatták be az én kicsi lányomat még szopizni sem, mert olyan gyógyszereket kaptam, ami mellett nem nagyon lehetett, így ment a lefolyóba az összes anyatej, ami nem kevés, mert két decik mentek kárba. Mivel nem ehettem, szépen lassan kezdett el is apadni a tej. (Természetesen a kislányom addig tápszert kapott, apuka otthon etette.
A sebész elintézte, hogy minél hamarabb megműtsenek. Volt választási lehetőségem, vagy hat hétig várnak és utána műtenek, vagy másnap délben. Persze hogy a másnapi műtétet választottam. A műtét másnapján el tudtuk intézni a kórházban, hogy a kicsi velem legyen, így egy épületben voltam vele, csak nem egy emeleten. Háromóránként mentem minden nap etetni kerekes székkel, mert olyan gyenge voltam még a műtét után. Ha nem mentem le, akkor tápszert kapott, amitől meg lelkiismeret-furdalásom volt, hogy erre sem vagyok képes, hogy lemenjek, de hát nagyon kivoltam. Gyógyszert nem kaptam a műtét után, fájdalomcsillapítót nem kértem, hogy tudjak szoptatni. Laparoszkópiás műtét volt, már alig látszik a nyoma így négy hónap után. Három vágás van a hasamon, és egy a bikinivonalon. Lassan egy patchworkhöz hasonlít a hasam.
Egy hét után a háromhetes babámmal végre hazamehettem, és folytattuk az addigi nyugis életünket, bár a mai napig nagyon durva élménynek érzem, hogy két hasi műtétem volt két hét különbséggel. A harmadik gyerkőcöt majd 3 év múlva tervezzük, remélem az egyszerűbb menet lesz, mint a második terhességem volt.
Mezei Poszáta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
