Úgy szoktál fogalmazni, hogy nem voltál jó anya. Talán mégse kellett volna minket az öcsémmel megszülni, Rémálmod volt sokáig, hogy újra terhes vagy. Hol egyedülállóként, hol férjezetten neveltél minket, felénk a viselkedésed mindig ugyanolyan maradt. Következetlenség kizárva. Jelszavaid itt csengenek a jellegzetes hangodon: "szigorú vagyok, de igazságos" vagy "embert nevelek belőled".
Ha kívülről nézzük, sikerült. Tesómmal mindketten diplomás emberek vagyunk, közgazdászok. Öcsémet épp tegnap léptették elő, én úgy gondolom, sikert sikerre halmoztam a saját mércém szerint a karrieremben. Lett autó, nagyobb lakás, biztos állású és jól kereső pár. De nem lettem az a másik lány. Aki egész tinédzser koromban a bezzeg volt. Amikor ő a Fazekasban érettségizett, mert az ám a "bezzeg" dolog, engem is felvételiztettél oda. Le is érettségiztem. Amikor neki az érettségi mellé volt nyelvvizsgája, nekem már 16 évesen megvolt az első, 18 évesen a második, mert folyamatosan megkaptam a "bezzeget". De nem lettem "ő", mert nem ügyvéd a férjem és nincsenek rattan bútoraim. Pedig mennyit hallgattam, hogy neki "bezzeg"...
A nevelés tökéletes lett. Már annak a gondolatára, hogy ellentmondjak neked, a sírás kerülget, azzal a torokszorító sós érzéssel. Így soha nem állok ki magamért vagy kérem ki magamnak a viselkedésed vagy a mondanivalód. Mert megszólalni sem tudok.
Alaposan, gyerekkoromtól nevelted belém, hogy jó kislány legyek. Ha hibáztam vagy nem volt tökéletes, amit csináltam, akkor büntetést kaptam. Ha jól szerepeltem, versenyt nyertem, kitűnő bizonyítványt vittem haza, akkor elintézted annyival, hogy tőlem ez a minimum. A létező legmélyebben belém ivódott a neked való megfelelés vágya.
Nem veszekszem veled, mert talán gyáva is vagyok. Mikor az a bizonyos sírás kerülget, amit már említettem, van időm végiggondolni, mit kéne mondanom, és annak mi lenne a következménye. De te nem akarsz csalódni bennem, hiszen már annyiszor megtetted. Így én nem akarok csalódást, fájdalmat, elégedetlenséget okozni.
Ezért csendben maradok. Ha a munkahelyeden feszültség van, vagy megbántanak, vagy csak egyszerűen rád tör, hogy öregszel, akkor csendben, belül zokogva viselem el, hogy bokszzsáknak használj. Mint amikor a temető közepén üvöltötted a véleményed rólam és az anyósomról. És nem kértél bocsánatot, mert a véleményedhez jogod van. Bár elismerted, hogy a stílus nem volt helyénvaló. Nem szólok, mert erősebb bennem a nevelés, mint az egyéniségem.
Ugye, anya, jó kislány vagyok?
Lhunara
