A képviselőnők aránya a magyar parlamentben jelenleg alig kilenc százalék. A rendszerváltozás előtt mesterségesen magasan tartották a női képviselők arányát, ám a szabad választásokon ciklusról ciklusra kevesebb mandátumot szereznek nők annak ellenére, hogy a jelöltek között egyre magasabb az arányuk.
Egyéni körzetben alig kilenc nő nyert mandátumot. A jelöltlistákon alkalmazott női kvóta bevezetésére 2007-ben született ugyan javaslat, azonban a szükséges támogatást nem sikerült megszereznie a benyújtóknak.
Magyarországon nők vannak többségben, a felsőfokú végzettséget szerzők többsége is nő. Nők és férfiak azonos arányban vesznek részt a választásokon, mégis kevés a női politikus. A tapasztalatok azt mutatják, hogy világszerte általános tétel az, hogy minél nagyobb hatalommal jár egy tisztség, annál valószínűbb, hogy azt férfi tölti be. Magyarországon a kistelepüléseken a legmagasabb a női polgármesterek aránya, míg a miniszterek között ma egyetlen nő sincsen.
Mi az oka annak, hogy a politikai (és gazdasági) döntéshozatal legfelsőbb szintjein messze az európai uniós átlag alatt teljesít az ország? Elnyomják ma a nőket a politikusi szakmában, akadályozzák az előbbrejutásukat? Vagy egyszerűen ilyen a magyar politikai kultúra, és ebben a macsó világban és a durva, konfrontatív vitákban a nők inkább köszönik, de nem kívánnak részt venni? Miért fontos, hogy több nő vegyen részt a közéletben? Hogyan lehet megtámogatni a nők politikai szerepvállalását és magasabb pozíciókba jutását? Jó eszköz-e erre a női kvóta bevezetése, vagy sem? Ezeket a kérdéseket vitatták meg a magyar törvényhozásban szerdán több mint ötórás időkeretben.
A vita hangvétele a „megszokotthoz” képest meglepően nyugodt és szakmai volt, igaz, alig néhányan voltak az ülésteremben (ezúttal többségében nők), és várható volt az is, hogy nem szerepel a téma a vezető hírek között, és a címlapokon sem.
Az, hogy kevés politikusnő van Magyarországon, az egyik felszólaló szerint csak annak tünete, hogy itthon a nők számára nehezen összeegyeztethető a karrier és a család. Ritka élmény volt, hogy minden hozzászóló szinte egyként vallotta: meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a nők ne kényszerüljenek választani a családjuk és a munkájuk között és a családi munkamegosztást igazságosabbá kell tenni. A skandináv és nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a gazdasági prosperitás és a nagyobb gyerekvállalási kedv szempontjából döntős fontosságú a kétkeresős családmodell általánossá válása.
Hangsúlyozták, hogy a magas döntéshozatali pozícióban lévő nők gyakoribb megjelenése a médiában és a közélet minden fórumán erőt és bátorságot adhat minden nőnek ahhoz, hogy a saját szakmájában előbbre akarjon jutni, és ne tekintse az anyaságot az egyetlen hivatásának. A nap egyik konklúziója az volt, hogy ha több sikeres nőt látnánk magunk körül és a médiában, elhihetnénk, hogy nekünk is sikerülhet, mi is többre vagyunk képesek.
Egyetértés volt abban is, hogy először is maguknak a pártoknak kell megteremteni a lehetőséget arra, hogy több nő akarjon és tudjon magas közéleti pozíciót betölteni. A jelöltek felkutatásával, felkészítésével lehet kialakítani egészséges versenyhelyzetet, amelyben a nők képesek lesznek helytállni. Ez történt Lengyelországban is, ahol egy törvényjavaslat elfogadását követően az addigi 20 százalékos női részvételt a törvényhozásban sikerült 33-ra feltornázni.
Elhangzott, hogy a politikusnők más tekintetben könnyebb helyzetben vannak férfitársaiknál: a politikában ma könnyebb egy nőnek állást szerezni, mint a versenyszférában, mert valószínűleg nem teszik fel neki a kérdést: mikor akar szülni, és ki fog a már megszületettekre vigyázni. Tény, hogy igazán látványos politikai karriert a gyermektelen vagy a termékeny koron túli nők futnak be nagyobb számban, de az is, hogy nőként a kialakult hiány miatt kvóta nélkül is sok esetben könnyebb előrejtuni a pártchierarchiában. Ugyanakkor jellemző a női politikusok beskatulyázása is, hagyományosan a nők terepévé vált az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika területe.
Többek szerint az egyik legfontosabb probléma az, hogy bár a politikai pálya mindenki előtt nyitva áll, de a nők kevéssé találják vonzónak. Ezen változtatni kell, eljött az idő a nők nagyobb arányú aktív részvételére a közösségi döntéshozatalban – sürgette szinte minden hozzászóló. Az idézett kutatások és a mindennapi tapasztalatok szerint a politikusnők nem alkotnak egységes véleményű csoportot a döntéshozatal során még a nőket közvetlenül érintő ügyekben sem. Rendszerint kompromisszumkészebbek, hatékonyabban tudják megjeleníteni a kisebbségi érdekeket, és többnyire békésebben, nyugodtabban állnak a vitákhoz, sőt, képesek a jellemzően női készségként számontartott megosztott figyelem képességét kamatoztatni a munkájuk során.
A felszólalásokban a legélesebb választóvonal a női kvóta bevezetésének kérdése volt. Az emellett érvelők többsége a pártok jelöltállítási folyamatába illesztené be a nők nagyobb arányú szerepeltetését, de nem írná azt elő kötelező jelleggel számukra. A kvótarendszer ellen állást foglalók a jelöltállítás szabadságának csorbulását, az egészséges versenyhelyzet korlátozását látják, és vannak, akik kifejezetten sértőnek és degradálónak találják a „kvótanő” kifejezést.
Nyugat-Európában már a gazdasági területén készülnek kvótát bevezetni, még mi még mindig a politikainál tartunk. Közel száz országban vezették be a női kvótát, sok helyütt már a kivezetéséről folyik a vita, mert szükségtelenné vált ez a fajta „akadálymentesítés”. A nők szerepének megerősítése gazdasági szempontból is fontos: egy nemrég elfogadott EU esélyegyenlőség biztosa a nagyvállalatoknál a női vezetők arányának 40 százalékra emelését szeretné elérni 2020-ra.
Nemzetközi kitekintés a női kvótákról a politika területén... és a gazdasági életben.
Citabella
A szerk megjegyzése:
Sajnos úgy tűnik, még az ügyért küzdők sem egységesek, főleg ami a hangsúlyokat, illetve azt illeti, ki és mikor kezdeményezte a közbeszédet a témában. „Sajnos, úgy látszik, mégsem lehet más a politika: az LMP korábban nem támogatta a női kvóta bevezetését sürgető civil kezdeményezéseket, sőt, egyre inkább úgy tűnik, mostani, Ertsey Katalin a Hírszerző.hu-n olvasható javaslatával csatlakozik a „fülkeforradalomhoz”, amelynek kulcsmondata az, hogy a „történelem csak velünk kezdődhet el”. Pedig mindannyian jól tudjuk, hogy az olyan ügyek története, mint amilyen a női kvótáé is, gyakran a sorozatos – részleges – kudarcokról és a korábban elért eredményekre támaszkodó, folyamatos újrakezdésről szól. Pontosan szemlélteti ezt a női választójog esete, amely csaknem hússzor bukott el a magyar parlamentben, mire megszületett az ezzel kapcsolatos, a nők számára kedvező döntés.” írja Rajnai Gitta szóvivő (vele korábban interjút olvashattatok itt a BA-n) a Nők a Pályán Egyesület nyílt levelében, míg Ertsey Katalin képviselő, a parlamenti vitanap egyik életrehívója szerint nem pusztán az egyesület által szorgalmazott kvótáról van szó: „A nők politikai részvételét illetően a vita vészesen leszűkült a kvóta vitára. Épp ezért kezdeményezte a Lehet Más a Politika szeptember közepén egy parlamenti vitanap – és egyben társadalmi vita - indítását, azzal a szándékkal: szélesítsük ki a vitát az alapkérdésre is: vajon szükség van-e és ha igen, miért van szükség a jelenlegi gyászos arány növelésére? Vajon rendben levő-e, hogy a népesség 52 százalékát adó nőket mindössze 9 százaléknyian képviseljük ma a parlamentben? Ha ezen változtatni kell, miért és hogyan? Mit hoznak a nők a politikába? Miért akarjuk, hogy nőjön az arányuk? Ha többen vannak, az hogyan hat, mi az a kritikus tömeg, ami fölött érdemi hatással van a jelenlétük a döntéshozatal minőségére? Mindezekre a kérdésekre megvan a válasz, el is fog hangzani a vitában. Kutatásokkal alátámasztott érvrendszer áll rendelkezésre a nők arányának növelése mellett.” Érveink, azok nyilván nekünk is lennének, de eszközei leginkább a politikusoknak, esetleg még a jól szervezett civil szférának vannak. A témát mindenesetre ígérjük, időről időre műsoron tartjuk.
