Anya- és proletárköltőként említették a kritikusok, irodalmárok. Bár egyszerűen, sőt néha pongyolán fogalmazott, versei többek voltak egy gyermeket nevelő asszony vagy egy szocialista világnézetet valló nő gondolatainál. Több volt a proletárköltőknél, még akkor is, ha egy olyan korban alkotott, mikor a művészetet minden erővel a pártprogramhoz szerették volna hajlítani.
Weis Eugénia 1890. május 25-én született Nagyvázsonyban. Szabó édesapja úgy döntött, Budapestre költözteti népes családját, a könnyebb megélhetés reményében. Eugénia (a név francia változatának becézése a Zseni) a Dohány utcai polgári iskolában tanult, később gyors- és gépíró iskolát végzett. Felkeltette érdeklődését a színészet, 1908-ban elvégezte az Országos Színészegyesület Színiiskoláját. Nem ezt az utat választotta végül, sosem lépett színpadra.
1909-ben Peterdi Andor proletár író felesége lett, s férje révén kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Megírta első költeményét, az Anyaságot, mely a Népszavában jelent meg. Első verseskötete – mely ezt a verset is tartalmazta – a Katonafiamnak! címet viselte. A címadó vers miatt a Népszava számát, melyben megjelent, elkobozták, Várnai Zsenit pedig vád alá helyezték. Az első világháború elhúzódása miatt a Szociáldemokrata párt munkabeszüntetésre szólította fel a munkásokat. Zseni verse az őszirózsás forradalom egyik jelképe lett. A katonafiúkat szólítja, mint anya, ne támadjanak saját vérükre, népükre: „Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.” Férje a legenda szerint két vörös rózsacsokrot tett ágyára: „Hiszen te egy tehetség vagy, ha így folytatod, te leszel a proletárok Máriája.”
1911-ben született meg első kisfiuk, Miklós. 1916-ban megjelent Zseni Gracchusok anyja című verseskötete. Az anyaság érzése, erkölcsi dilemmái egész életét és költészetét meghatározó élménnyé váltak. A kötet mesél a terhességről, vajúdásról, születésről és a gyermekről való gondoskodásról. Zajlik a háború, s itt-ott behatol ebbe a zárt, meghitt világba. Az anya a béke után vágyakozik. „Az anya nem értheti meg a háborút és a frázisokat, emberi marad, a termékenység utálja a pusztulást, a tej testvére a vérnek. (…) Vajon mi teszi rokonszenvessé ezt az írónőt? Az, hogy ismeri tehetsége határait. Hangköre szűk, de nem igyekszik – mesterségesen – tágítani. A szerelemről, az erotikáról s sok más egyébről nincs mondanivalója, de az érdeklődési területén túl nem is foglalkozik velük. Lépést tart kis, szelíd gondolataival, a forma – többnyire sikerülten – követi a lélek belső mozgását, eltakarja, engedelmesen és kedvesen reásimul.” – írta róla Kosztolányi Dezső. Kaffka Margit is elismeréssel adózik a verseskötetet olvasva: „Ha egyszer majd (s tán nemsokára) meg kell harcolnunk ezen a darab földön mindazért, amit jónak, igazságosnak, kiharcolnivalónak, életáldozásra méltónak hiszünk – ez az ifjú nőember ott lesz a helyén, csak szólni kell neki, vagy még szólni se kell neki – egész bátor, lelkes és áldozó mivoltában, alkuvás nélkül és akár a végletekig... ilyesmit érzünk a versesfüzete forgatásakor!”
Csak ennyi
Én nem tudok építeni házat,
és nem tudok hidakat verni,
nem tudok ácsolni hajókat,
nem tudok földet bevetni,
nem értek a vas üteméhez,
és nehéz nekem az ásó,
s kohókat izzóra szítani
is nem nekem kijáró,
és sziklát se tudok törni.
Tornyot, a felhőkbe nyúlót,
és gépet, szárnyakon szállót,
acél húsából kígyókat,
és vasszörnyeteget, zihálót,
ó, bizony, én nem kovácsoltam,
s nem tettem semmi merészet,
ki kővel, vassal csatázol,
testvér, úgy csodállak Téged,
s szeretnék dalolni rólad.
De lássátok, reggelre kelve,
oly sok az én szegényes dolgom:
a szobámat tisztára söpröm,
s a kicsinyke ruhákat foldom,
megfőzöm az estéli étket,
puhára vetem az ágyat,
s altatódalt zöngicsélek,
mikor ők aludni vágynak,
és másnap ezt újra kezdem.
Én nem tudok semmi merészet,
az én hadakozásom csak ennyi,
akárha egy Óceán medrét
üresre akarnám kimerni,
az ujjaim között kicsordul
munkám gyümölcse, s utánam
nem marad se jel, se emlék,
se vasutam, se váram,
se hajóm, se hidam, se tornyom.
S kezemfaragta márvány,
se kezemihlette vászon,
egy messze, távoli jövőbe
a nevem nem világol,
csak foldom a kicsi ruhákat,
puhára ágyazok este,
s néha a felhőket nézem,
hogy jönnek, s szállnak messze,
az én hadakozásom csak ennyi.
1915-ben megszületett második fia, Gábor, aki később elismert festőművész lett. Anyaszív címmel 1917-ben újabb kötete jelent meg. Sajnos elsőszülött fia, Miklós 1917-ben elhunyt. A költőnő 1921-ben megjelent Fájdalom könyvében jegyzi papírra mély bánatát. Régi és új versek gyűjteménye ez a kötet, a forradalmi verseket mellőzi, fő témája az anyaság. „Nem csak az anya éneke ez már, hanem magáé az anyaságé, amelynek méhe egybeforrva hordozza a születés és halál, az egész élet rejtélyét, azt a rejtélyt, amelynek minden ember részese.” – írja Kárpáti Aurél.
„Valahol már az őrület dobol.
Ó, Fájdalom, most annyi préda van,
Halál elé feszült sok férfimell,
Nekem csak az ő egy élete kell,
Lelankadt szirmú kis ájult virág.
Ó, halljad Isten, ó, halljad világ,
Gonoszsággal és bűnnel vértezett!
Én nem vétettem, Ő sem vétkezett,
(Könyörgés kisfiam életéért, részlet)
A legtöbb vers a gyermekét elvesztő anya fájdalmáról szól:
A végtelenben egy napot
Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
Alszol egyedül gyermekem.
Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.
És rád roskadok, Mindenem.
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.
Köröttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.
S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.
Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.
Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.
Mindeközben 1919-ben forradalmi verseiből is megjelent egy gyűjtemény, Vörös tavasz címmel. Azonosult a munkásmozgalmak eszméivel, de hangja eltért a kor epigonjainak hamis hangjaitól, szívből szólt, az emberek nyelvén beszélt. A Tanácsköztársaság ideje alatt az Írói Választmány tagja volt. 1919-ben született meg lányuk, Mária. A Tanácsköztársaság bukása után a családra nehéz napok vártak. Férjét különítményesek hurcolták el. A fehérterror idején is vállalta forradalmi verseit, hol természeti képek mögé, hol Bibliai történetekbe bújtatta mondanivalóját. Emléksorok, A világ asszonyaihoz és Forradalom címmel jelentek meg kötetei. Az Ím itt az írás 1927-ben látott napvilágot, társadalmi problémák, a gyengék szenvedése felett érzett fájdalom, békevágy, a részvét, az anyai érzelmek törnek benn felszínre.
„Ez a kötet a magyar líra java termése közül és az első foglalású hangok közül való”
– írja Tersánszky J. Jenő
1928 és 1942 között Zseni a lipótvárosi zsidó nőegylet kulturális tevékenységét szervezte. Férje a két háború között műkereskedéssel foglalkozott. 1930-ban a költőnőnek újabb kötete jelent meg, Kórus szopránban címmel, mely versekre és szavalókórusra osztható. A Kuli pár szem rizsen él, vagy a Jöjjetek építők! című művek valóban nem otthoni olvasgatásra, hanem kórusok harsogó szavára íródtak. Fia, Gábor az Ernst Múzeumban tartotta első kiállítását festményeiből, a már nem élő Csontváryval. Csodagyerekként tartották számon. ( 1939-ben távozott Amerikába, később az amerikai hadseregbe lépve részt vett a normandiai partraszállásban és a német haláltáborok felszabadításában.) A költőnőnek 1935-ben jelent meg Fekete bárány című kötete, majd Én mondom és te add tovább! címmel jelent meg gyűjteménye. A fasizmus térhódításával hangja egyre szenvedélyesebbé válik. Egy antifasiszta csoport vezetője volt, bujkálnia kellett. 1944-ben a szovjet seregek bevonulását várta, illegális röpiratokon terjesztette Kopogtatok című versét.
Kopogtatok!
Még itt a német talpig fegyverekben,
még torkunkon a gyilkos vasmarok,
de jönnek, jönnek, egyre közelednek
a szabadító vörös csapatok...
már jönnek jönnek, érzem, látom őket,
dereng a fény a börtönablakon...
rabtársaim, fölsebzett ujjaimmal
a szabadság hírét kopogtatom!
Adjátok át a hírt a többieknek,
kopogjatok a kőfalakon át,
a földalatti, titkos jelbeszéddel
hirdessétek a készülő csodát,
hogy jönnek, jönnek, feszítsétek a rácsot
s zúzzátok szét, ha majd az óra üt...
fegyver legyen a börtönök vasából,
rabok kezében fegyver mindenütt!
S hozzátok is, ti messzi számüzöttek,
dörömbölök a messzeség falán!
Jönnek, jönnek a szabadító népek,
új rend készül a megtiport népek,
új rend készül a megtiport hazán!
Akik még éltek eleven szív dobog,
tudjátok, megverve fut a német
s menekülnek a magyar cinkosok!
És, mintha most a végítélet kürtje
szólítaná a porló csontokat:
ébredjetek halottak milliói,
tépjétek föl a tömegsírokat,
csont a csontokkal újra egybeforrjon,
kioltott szemek tüzet vessetek
s mondjon soha nem hallott vádbeszédet
néma szátok, kitépett nyelvetek!
Törjetek ki a föld alól, halottak!
Törjetek át rabok, a falakon!
A történelem ítéletidője
itt tombol már a börtönudvaron,
halljátok-e? Recsegnek a bitófák,
reszket a hófehér, sír a porkoláb...
föltámadunk, akiket eltemettek,
vigyétek hírül, adjátok tovább,
tovább, tovább, hogy mindenkit elérjen,
futótűzként fusson a föld körül:
jönnek, jönnek a szabadító népek
és minden rabkéz fegyvert köszörül...
Vörös csillag ragyog az éjszakában,
recseg a rács a börtönablakon...
rabtársaim, fölsebzett ujjaimmal
a szabadság hírét kopogtatom!
A háború után az Új idők és a Kossuth népe munkatársa volt. Az épülő szocializmust, a társadalmi változásokat üdvözlő költeményei egyre népszerűbbé tették. Hagyományos, hétköznapi nyelven írt, ahogy Lesznai Anna írta róla: „mondanivalója kap meg még inkább, mint kifejezésmódja. (…) Világosak és könnyen memorizálhatók - s a népszerű himnuszok és népies rigmusok átütő erejével hatnak.” Zseni kedves barátnője volt Kéthly Anna szociáldemokrata képviselőnő, Zseni egyszer így nyilatkozott róla: „Makulátlan egyénisége és a belőle áradó erkölcsi erő lefegyverezte politikai ellenfeleit, azokat is, akik egyébként halálos ellenségei voltak az eszmének, amelyet képviselt.” Zseni a háborúk viharai által megtépázott, mozgalmas életét önéletrajzi regényekben jegyezte le. 1942-ben került kiadásra az Egy asszony a milliók közül, melyet a Mint viharban a falevél követett, melyet lányával, Peterdi Máriával közösen írt. (Mária író és műfordító volt.) A Fényben, viharban 1958-ban látott napvilágot, a forradalom után, s 1962-ben a Nem volt hiába követte. Ez utóbbi regényt a második világháború borzalmai ihlették. A nyilas terror idején Zseninek és lányának, Máriának is bujkálnia kellett. Máriának Szőnyi Jenő festőművész és családja adott menedéket. A házat belövés érte és a lakóknak menekülniük kellett. „A legmagasabb férfi, Szőnyi, a kétméteres énektanár a feje fölé emelte a ház legkisebb gyerekét, hogy a harcoló felek messziről láthassák, hogy civilek menekülnek kisgyerekekkel az égő házból – az aszfalton kopogtak a golyók, mint a jégeső.” – jegyezte le lánya emlékeit a könyvben Várnai Zseni. Lánya szerencsésen megmenekült, bár beteg volt és kórházba került, de később találkozhatott édesanyjával.
Zseni munkásságáért 1956-ban József Attila díjjal, 1969-ben SZOT díjjal jutalmazták. Verseit több nyelvre lefordították. 1958-ban hosszú betegeskedést követően férje, Peterdi Andor távozott az élők sorából. Számos verseskötete jelent meg a soron következő években, új versekkel vagy a régieket csokorba fogva: Üldözött versek, Válogatott versek, Élők, vigyázzatok!, Nyugtalan madár, ének az anyáról, Idő heroldja, Vers és virág. Sorsod foglya vagy!, Budapest örök városom, Áldott asszonyok, és még jó néhány kötet. Késői verseiben az öregedés, az élet múlásának problémáin mereng. Nem csak felnőtteknek írt, gyermekeknek szóló művei is nagy népszerűségnek örvendtek (A mesélő erdő, Furulyaszó, Tündérkert, Az igazlátó király). Hosszú és viszontagságos élet adatott számára. 1981. október tizenhatodikán hunyt el Budapesten. Lányával és férjével közös síremléke a Kerepesi temetőben található.
Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat –
fölemeled az anyádat.
Juditty
Források:
http://dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1048134
Tersánszky J. Jenő: Várnai Zseni: ím itt az írás, 1928. 5.szám
Fenyő László: Kórus szopránban 1930. 16. szám
Kárpáti Aurél: A fájdalom könyve, 1922. 8. szám
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=28972
http://hu.wikisource.org/wiki/Várnai_Zseni:_Gracchusok_anyja
Kosztolányi Dezső: Gracchusok anyja, Várnai Zseni az anyaságot dalolja. Nyugat 1917. 3. szám
http://www.irodalmijelen.hu/node/3681
http://asszociacio.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=98233
http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/05/288.html
http://mek.niif.hu/02200/02227/html/03/460.html
http://atman.freeblog.hu/archives/2008/02/06/Varnai_Zseni_eletrajza_/
http://kapcsolat.hu/forum/varnai_zseni
http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/v_menu/varnaizs.htm
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
