Holics Szilvi döbbentes és felkavaró szüléstörténetével a LinkedIN-en találkoztam. Azon a LinkedIN-en, ahová az ember mindenféle szakmai, üzleti, munkával kapcsolatos dolog miatt jár, én is ezért mentem oda tulajdonképpen. Elolvasva azonban megértettem, miért is került oda az anyák napjára szánt sorozat – és megkértem a szerzőt, hadd osszam meg a Bezzeganyán is ezeket az írásokat.
Szilvi – mind annyian – bekerült a szemre csinos, akár „alternatívnak” is nevezhető szülőszobába, ahol aztán összeakadt a környezet a folyamattal. A folyamat maga ugyanis nem volt se alternatív, se kismamabarát. Szilvi rémülten tapasztalta: annyi meghittség, békénhagyás, türelmes-támogató magatartás nem jutott neki, mint amennyit a legtöbb kutya-vagy macskatulajdonos biztosít a házi kedvencnek. Csönd, félhomály, nyugalom.
Csak akkor kapott némi tiszteletet, amikor elkezdte visszautasítani, hogy valamiféle munkadarabnak tekintsék. És némi szerencséje is volt, mert a műszakváltással érkező orvos, ahogy fogalmazott, már hagyta viszonylag békében megszülni. Már amennyire az előzmények után ez lehetséges volt. Sok-sok óra állás után, mivel az ágyon vajúdni nem tudott, viszont mivel a CTG „póráza” nagyjából másfél méter volt, nem fért se labdához, se bordásfalhoz, de még egy nyomorult szék se jutott.
„Tudtad, hogy a sok szülés a wc-n ülve indul meg igazán jól?
Évezredek bölcsessége és a modern tudomány is erre jutott.
Nekem, ha pisilnem kellett, külön engedélyt kellett kérnem a ctg miatt a morcos főnővértől. Jött akkor, amikor éppen ráért, leszedett a gépről. Majd sietve, fájás közben kiparancsolt a mosdóból, hogy visszaköthessen a gépre.
Szóval én így.
10 órán át állva, kikötve, mint egy kutya.
Így teljesítettem életem eddigi legnagyobb fizikai kihívását.
Családbarát környezetben.
Mire lett volna szükségem valójában?
- Egy szülőzsámolyra. De egy székkel is kiegyeztem volna.
- Egy földre tehető térdeplőpárnára.
- Csendes félhomályra.
- Arra, hogy békén hagyjanak
- A kopogásra, amit az előző posztomban írtam. (amikor bejöttek megvizsgálni, kopogás nélkül rontottak be – a szerk.)
Mára némileg feldolgozva az élményt mondta ki a szakmai és üzleti fórumoknak otthont adó LinkedIn-en: a felhasználó nélkül nem tervezünk se környezetet, se terméket. Nem a művirágcsokortól vagy cuki babafotótól lesz alkalmas környezet egy szülőszoba, de még a hiper-szuper motorizált szülőágy sem elegendő, még csak nem is a legfontosabb.
Mivel ma a legtöbb iparágban adatokkal dolgoznak, azon is morfondírozni kezdett, mérhető-e, mit okoz a szülés folyamatában az ide-oda ráncigálás, zaklatás és stressz, amit az ismétlődő (csapatos) vizsgálatok, a nyugalom és támogatás hiánya okozott? Megbizonyosodott róla: igen, mérhető. Nem „hiszti”, hanem adatokkal alátámasztott élettani folyamat – ott a lenyomata a vizsgálati anyagokban:
„Szeretem az adatokat. Kikértem a szülésem teljes dokumentációját. A CTG vizsgálat kilométeres papírját is megkaptam. Mintha a zaklatásaink kottája lett volna.
Csodásan látszik az adatokból a műszakváltás időpontja. Onnantól nincsenek félelem és stressz okozta szívdobogás-rohamok a vizitek pillanatában, és nem lassul be indokolatlanul a kontrakciók üteme.
Onnantól sikerült rátalálnunk a szülés és a születés ritmusára. Sikerült megúszni a császárt, a hasbakönyöklést, a gátmetszést és a többit. Megúszni indokolatlan sérüléseket, elhúzódó felépülést. Amivel nők tízezrei küzdenek az országban. Amiről hallgatni illik. Tüsszentéskor keresztbe tett lábak. Férjöltés, meg a többi. Mert nekik nem volt szerencséjük.
Adat van bőven. Ott van minden egyes kórházi szülés CTG adata.
Vessétek össze a vizitek, vizsgálatok időpontjával!
Vessétek össze a túltolt oxival, a hasbakönyökléssel és császárral kierőszakolt gyerekek listáját az adatokkal!
Fogadok, hogy egyértelmű lesz az összefüggés.”
És még itt sincs vége a történetnek. A szülés élménye nem csak stresszt hozott, hanem olyan erők megtapasztalását is, amivel a hétköznapi életünkben ritkán találkozunk, ha nem keressük tudatosan és szándékosan. Nem csak a váratlan fizikai erő, még csak nem is a hirtelen határozottság lelkiereje, hanem annak a megváltozott tudatállapotnak az élménye, amelyhez életre szóló spirituális felismeréseink kötődnek.
„A hormonkoktél hatására ízületek lazulnak ki, csontok mozdulnak el, ideiglenesen kinövesztett szervek lökődnek ki. Nem mellesleg egy csecsemő születik meg.
Ezek a fizikai folyamatok.
Ám a szülés pszichés folyamat is.
Van, aki szerint spirituális is.
A koktél hatására a nők különböző utakat járnak be.
Nekem mi jutott?
Az ajahuaszka hatását képzelem ilyennek.
Nekem három erős felismerést hozott ez a drog.
1.
A szülés után annak a biztos tudatában voltam, hogy mindenre képes vagyok.
Minden nagyképűség nélkül.
Leomlottak azok a képzelt falak, amik valaha korlátoztak.
Biztosan éreztem: kellő tanulással, gyakorlással, alázattal minden elérhető számomra. Csendes, békés, derűs bizonyosságot éreztem.
Mindenre képes vagyok.
2.
Szülés után a második gondolatom az volt, hogy most még a legnagyobb ellenségem is teljes szívemből szeretem. Igen, egy konkrét személyre gondoltam.
Most még őt is szeretem.
Őt is anya szülte.
Ő is ugyanonnan jött, ahonnan én.
Az ősrobbanás pillanatában létrejövő anyagból és energiából lettünk mind.
Sejtjeink atomjai ugyanonnan származnak.
Merő véletlen, hogy éppen itt és most a testem körvonalain belül egy emberi lény formájában sűrűsödtek össze az atomok.
Ezek az atomok ugyanoda tartoznak.
Ugyanoda, ahová a tiéid is.
Mind egyek vagyunk.
3.
Harmadik gondolatom?
A szülés előtt is bármire képes voltam.
A szülés előtt is egyek voltunk.
Ha soha nem lettem volna anya, az életem akkor is éppen olyan megismételhetetlen, egyedi és értékes lenne. Mint ahogyan annak a csöpp lénynek is a kezemben. Teljes és tökéletes. Nem kell hozzá semmit teljesítenie.
Az anyaság ennek a létnek csak egy variációja.
Nem érvényesebb, mint bármilyen más élet.
Érzetem egy erős bizonyosságot:
ez mindig is így volt, és így is lesz.
Anyává születésem óráiban ez a beavató hormonkoktél engem erre tanított:
1. Mindenre képesek vagyunk.
2. Mindannyian egyek vagyunk.
3. Ez mindig is így volt és így lesz.”
Frappáns befejezés valahogy nem jut eszembe most a nagy bólogatás mellett, úgyhogy csak a szokásost tudom dünnyögni rá: Áldás. Ami kijár minden világra kéredzkedő kisbabának és a neki életet adó anyának. Valamivel a leírtaknál méltóbb körülmények közt.
Vakmacska
