25 éves vagyok, 14 éves voltam, illetve voltunk az ikertesómmal, amikor először mentünk a SZIGETRE családostól… De mielőtt a Szigetes élményeinkről mesélnék, vissza kell az időben „ugrani”, amikor még mi is pocaklakók voltunk, mert szerintem a történet itt kezdődött. Anyukám várandóssága idején őrületes nagy pocakkal is elcipelt bennünket Bikini koncertre. Apával együtt nagy koncertre járók voltak. Mi anyatejjel együtt szívtuk magunkba a zene szeretetét és a jó magyar rockot.
Ahogy cseperedtünk, már 6-7 évesen van róla emlékem, hogy anyáékkal koncertekre jártunk. Őszintén mondom, a kezdeti emlékek nem voltak pozitívak, arra emlékszem, hogy sokszor tartottuk unalmasnak és hangosnak a dübörgő zenét, és sokszor nyavalyogtunk a tesómmal, hogy mikor lesz vége és mikor megyünk haza. Mert hozzá kell tenni, hogy ezek az alkalmak mindig utazással indultak, hiszen egy alföldi településről bumliztunk általában Budapestre vagy nagyobb városokba.
Később kamaszkorunkba már szuper dolog volt, hogy együtt bulizhattunk anyáékkal és a zenei ízlésük megalapozta a mi érdeklődésünket is. Ami nagyon fontos értékrend, hogy a szüleink mindig azt képviselték, hogy lehet bulizni és jól érezni magunkat drog és alkohol nélkül is. Szerintem a velem egykorúak el sem tudják ezt képzelni sokan, hogy ezzel a „felfogással” és még ráadásul szülőkkel együtt, hogy lehet ezt megélni. Persze nekünk is volt önálló életünk, haveri körünk, és rengeteg bulis élményünk.
Visszatérve a SZIGETHEZ. Anyukám pedagógus (iskolaigazgató), apukám vonatvezető, egyszer csak gondoltak egy merészet, és míg más a Balatonhoz ment nyaralni, addig mi a Szigetre készültünk. Az első 2005-ben volt, amikor mi 14 évesek voltunk. Felpakolva sátorral, konzervekkel, fertőtlenítővel (és még sorolhatnám a megannyi „védelmi kelléket”) léptük át a „K” híd bejáratát. Hihetetlen nagy élmény volt. Bevallom, az elsőre nem lehetett felkészülni. Hiába készültünk rá, olvastunk róla és programokat terveztünk, egy olyan világba csöppentünk, ami hihetetlen volt. Vidámság, jókedv, számtalan kulturális élmény, és a zenei világ legszélesebb palettája. Magával sodort bennünket az életérzés, a woodstocki hangulat. Annyi élmény és varázslat, ami elmesélhetetlen! Az első Szigetelésünk megpecsételte a sorsunkat, mert hazatérve az élményeket elmesélve és a fotókat mutogatva a következő évet már anyáék kollégáival és baráti körrel közösen terveztük, és ez így ment évről évre: 12-15 fős csapattal buliztuk végig a legnagyobb fesztivált.
Természetesen Szigetelni nem olcsó mulatság, de mi erre spóroltunk minden évben. Diákmunkát vállaltunk, hogy eljuthassunk. Igaz, mi is sokszor a közeli nagyáruházban vettük meg a napi kajánkat, meg az otthonról hozott konzerveket ettük, mert az árak őrületesek voltak. A Szigetes pólóinkat is minden évben az árleszállítós sátorban vettük meg, de nem ez számított, hanem az az életérzés, amit egy hétig átélhettünk. Magunk mögött hagytuk a hétköznapi életünket, és egy hétig valóban éjjel és nappal átélhettük azt a rengeteg élményt, amit csak Sziget adhatott. Anya mindig azt mondta, hogy neki nem kell kiégés elleni tréningre elmennie, mert az egy hét Sziget-élmény kitartott a következő tanév végéig. Azzal az értékrenddel, amit gyerekkorunk óta közvetíttek: mindenféle hangulatfokozó szer nélkül.
Ne úgy képzeljétek azért el, hogy anyával meg apával kézenfogva mentünk a programokra. Megterveztük napközben, hogy ki milyen koncertre, vagy programra szeretne elmenni, megkaptuk az önállóságot, na és persze az anyai intelmeket, mobillal a zsebünkben mehettünk. Illetve a szigeten is megvoltak a szabályaink, hogy a megbeszélt időre a sátornál le kellett jelentkezni, de aztán mehettünk tovább. A szülői figyelem itt sem lankadt, mosd a kezed, egyél, ittál-e eleget, napközben pihenni kellett… de ez így volt jó. A barátok is biztonságot nyújtottak és rengeteg közös élményt.
Ha fel kellene idézni a legjobbat, nem tudnék válaszolni, mert minden évben volt valami fergeteges, össze nem hasonlítható, sokkal jobb, mint a tavalyi… Évek alatt ismerős lett a zuhanyzós néni, aki protekciós meleg vizet biztosított a magyar fesztiválozó családnak, ismerős lett a biztonsági őr, az információs, a pultos csaj. Megismertünk nagyon sok fiatalt, gyakoroltuk az angoltudásunkat, rengeteg ismeretlen kultúrába nyertünk betekintést. Számtalan kiállítást, civil szervezetet, hagyományokat, zenét, táncot, cirkuszt, színházat, fedezhettünk fel. Ezáltal formálódott az érdeklődési körünk és az értékrendünk is. Megéltünk barátságokat és szerelmeket. A tíz év alatt sosem történt velünk semmi negatív dolog, persze ehhez kellett az a szemlélet és biztonság, amit a szüleinktől kaptunk.
Hogy miért lett vége? Vége talán sosem lesz, mert ezt elengedni nem lehet, csak most nem összeegyeztethető. Felnőttünk, kirepültünk a fészekből, és most a nagybetűs életben kell megtalálni a helyünket és megalapozni úgy, hogy egyszer csak én is el tudjam majd vinni a fiamat vagy a lányomat a SZIGETRE remélhetőleg a „nagyszülőkkel” együtt. Most viszont ha felhangzik az idei Sziget himnusz és megnyitja kapuit a „K” híd, előjönnek az emlékek és az életérzés, hogy mindörökre SZIGET.
Ramóna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
