Eljött ez a pillanat is, óvodás lett a gyermek. Zökkenőmentes első hetet tudhatunk magunk mögött. Amikor augusztus közepén nyilvánvalóvá vált, hogy mégse költözünk, ebből adódóan a jelen lakhelyünk szerinti óvodában kezdünk bele a nagy kalandba, villámgyorsan elrohantam az oviba, hogy megtudjam, miről maradtunk le. Sokkal előrébb nem jutottam, mert zárva volt, de legalább láttam a felvettek névsorában a gyerek nevét. Áldottam az eszemet, hogy nem hallgattam az apjára és a biztonság kedvéért mégis beírattam, hátha. És hát hátha lett. Konstatáltam, hogy megvolt életem első szülői értekezlete, persze nélkülem.
A nyári szünet utáni első napon kezemet tördelve adtam elő az intézményvezetőnek, hogy sajnálom meg elnézést, de úgy alakult, hogy bár a beiratkozásnál jeleztem, hogy valószínű nem fog idejárni, de most mégis. Nagyon kedves volt, megnyugtatott, hogy nem maradtam le semmiről, mert az új szabályozás meg az átszervezések miatt a szeptemberi ebédcsekkeket majd csak októberben fogják kiosztani. Megkönnyebbültem, hogy nem fog a gyerekem étlen-szomjan a sarokban pityeregni, miközben a sok boldog óvodás majszolja a vajas kiflit, mert az a link anyja nem fizette be időben a csekket. Műsoron kívül megnézhettem a csoportszobát, a mosdókat, és megismerkedhettem az óvó nénikkel. Az egyik nagyon kedves, a másik meg nagyon várandós, úgyhogy vele sokáig már nem fogunk találkozni.
Próbáltam nagyon érett, felelősség teljes szülőként funkcionálni, mosolyogtam és olyan fontos kérdéseket tettem fel, hogy mit kell beszerezni, mikor célszerű a gyereket hozni-vinni, mi legyen az ovis zsákban. Mindeközben a valódi kérdéseim benn ragadtak, hogy tessék mondani, tetszik-e majd szeretni a gyerekemet, mert az nagyon fontos neki és nekem és segíteni neki felvenni a cipőt, és türelemmel végighallgatni, amikor olyan gyorsan akar közölni, hogy lassan jönnek a szavak, lesznek-e barátai, tud-e majd tűzoltósat játszani és ugye nem lesz majd sokat beteg?
Mentségemre legyen mondva, a jelválasztásnál azért megpróbáltam a lehetetlent és megkérdeztem, nem lehetne-e tűzoltóautó. Hát nem, a későn érkezőknek vagy teknős vagy dominó. Legyen dominó.
Megnyugtattak, hogy a gyermek, aki jelenleg kakaóval és napfénnyel üzemel, hamarosan üzemi mennyiségben fogja fogyasztani a spenótot hússal és krumplival, majd azt követően, mint jóllakott óvodás aludni is fog. Majd kétségbeejtettek, hogy a beszoktatás egy nap, vagyis fél, mert ez ugye vegyes csoport és a rutinos régi óvodások délután alszanak, ezért ne lábatlankodjon ott a szülő.
Fél nap, ezek ugye csak viccelnek velem? Mi lett a szép fokozatos beszoktatással, amikor minden nap egy kicsivel több időre hagyja ott az ember a gyermeket?
De hát, mit lehet tenni, ha ez van, hát ez van.
Gyorsan beszereztük, amit be kellett. Nagymama megvarrta és kihímezte, amit ki kellett. Készen álltunk.
A szokásos esti sutyorgások alkalmával elmantráztam neki, hogy az első nap ott lesz veled a mama, de másnap már csak elkísér, és te ott maradsz játszani, ebédelni és mire mindent megettél, a tesóval megyünk érted. Tudomásul vette. Na, nem volt ez mindig így. Amikor először hozakodtam elő az ovival, a válasz kategorikus nem volt. Később az erről inkább ne beszéljünk, majd, ha nem kell ott aludni, akkor lehet róla szó. Kiegyeztünk a fél napban. Egyelőre.
Az első nap előtti este egyszerűen nem bírtam aludni, mindent százszor leellenőriztem, rettentően izgultam. Aztán eljött a reggel, magunkhoz vettük a pakkot, megfogtuk egymás kezét és nekivágtunk. A csoportszoba előtt nagy volt a nyüzsgés, sok megilletődött szülő szorongatta a félszeg új ovisok kezét. Ha nem lett volna olyan új és magával ragadó az egész, biztos elérzékenyültem volna, hogy mekkora nagy lett ez a gyermek, már óvodás és abban az óvodában, ahol harmincvalahány évvel ezelőtt én koptattam az öltözőszekrényeket. Inkább csak ámultam és bámultam, hogy milyen fesztelen a gyerek, hogy minden érdekli, hogy barátkozik, főleg a nagyobb lányokkal, hogy rá kell szólni, hogy még játékból sem szabad húzni a hajukat, hogy megismeri a poháron a jelét és csak abból iszik, hogy leül és eszik a többiekkel, hogy szemlátomást élvezi, hogy ott vagyunk. Lehet, hogy ez az óvodázás nem is neki, hanem nekem jelent csak új kihívást? Ahogy drága barátnőm fogalmazott, hogy lehet a gyerek akkor is simán leválik rólad, ha nem is akarod. Meglehet.
Az azóta eltelt pár napban ugyanazon forgatókönyv szerint működünk. Este megbeszéljük, hogy holnap is van óvoda és holnap is kell menni és mire az ebéd után visszarakja a tányérját és a poharát a tálcára ott vagyunk érte és visszük a tűzoltósisakot és az elemlámpát is és semmiképp nem kell sírni. És nem sír. Bár mindig így lenne...
edyt
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
