Februárra megérkeznek a kombinált teszt eredményei, alacsony rizikófaktor Down-ra. Közben részt veszek mind a magyar, mind az itteni terhesgondozásban  (ott ugye magánorvos). Teljesen más a kettő. Hogy kinek melyik a jobb, azt mindenki maga dönti el, de nekem annak ellenére is szimpatikusabb a magyar, hogy korábban rossz tapasztalataim voltak.

Lehet azért, mert magánellátásra járok, de jobbat nem is kívánhatnék. A vidéki SZTK-s vérvétel mondjuk hozza azt a szintet, ami miatt régebben sem szerettem, ablak nélküli folyosó, sötét, vagy 50 ember bezsúfolva. Vizeletet hozott? Nem mondták, mondom én. Hát akkor én most mondom típusú hozzáállás a másik részről.

Felmerült, miért is nem itt járok magánorvoshoz. Van magánbiztosításom itt is, de az olcsóbb biztosítások nem fedezik a terhességet, az nem része a biztosításnak. A drága meg annyi, hogy saját zsebből azért igen megérzi az ember. A méhen kívülit mondjuk fedezik, de akkor meg annyira hirtelen történtek a dolgok, időnk sem volt intézni.

Egy orvosi vizsgálat ultrahanggal simán 100-200 font. Ha úgyis kell Magyarországra utaznom, akkor még repjeggyel együtt is olcsóbbra jön ki. Ha komolyabb gond lett volna, természetesen elmegyek itt magánhoz. Hála égnek nem volt.

Viszont a terheléses cukor magas értékeket hoz, és utána a mérések is. Magas, magas, de mégis milyen határok vannak? Ha jól tudom, otthon 4-7 között van a normál éhgyomri, a 6-7 közötti rész még csak csökkent inzulin-tolerancia. Két órával az étkezést követően pedig 7,8 lehet a teteje.

Itt 4-6 közti a normál, 2 órával később 7 lehet a teteje. A tesztnél sajnos nekem 8-as éhgyomri volt, 11-re ment fel, kapom is a papírt róla,  terhességi diabétesz, menjek be pár nap múlva.

Ott 7,2 az éhgyomri. Közben kiderül pár érték korábbról is, már decemberben is mértek magasat, 8 körülit, de akkor ettem előtte. Itt ha éhgyomrit kérnek, akkor szólnak előtte. Akkor nem szóltak.

A nyári műtét körüli vérvételi eredményeimet azóta sem kaptam meg. Azt itt nem szokás kiküldeni, nehogy megijesszék a beteget, meg bizalmas adat, nehogy rossz kezekbe kerüljön. A magyar eredményeimet persze tudom, januárban 6,9-es éhgyomri, februárban 8,2-es éhgyomri.

Terhességi diabétesz, a fene egye meg. Viszont az NHS-nél elkezdenek kicsit komolyabban venni, visszahívnak két nappal később, meg kell tanulnom az inzulintoll használatát. 6 egység, combba kell szúrni. Kapok receptet, persze egyik patikában sem tudom kiváltani. Mindenhol rendelni tudnak csak, de az 2-3 nap mire megérkezik. Végül az ötödik helyen kiadják, de ott meg jól lecsesznek, hogy elvileg nem adhatnák ki ingyen, hiába van nálam az itteni terheskönyv. Kellene a maternity exemption card. Amiről ott hallok először, se a háziorvos, se más nem szólt róla előtte.

A családban nem egy diabéteszes van. Hiába a diéta, hiába az inzulinozás, sajnos történtek amputációk és mit ne mondjak, életem egyik nagy mumusa a cukorbetegség.

Persze nem tett jót, hogy az utóbbi időben felszaladt rám pár kiló, de eszem elég halat, csirkét, nem jártam mekibe, meg olyan helyekre, ahol az általam csak „szemétkajának” hívott fast foodot árulják, és mégis én. Inzulinoznom kell magam, napi négyszer, illetve négyszer mérnem a  vércukrot is. Baromi jó, de örülök. Kiborulok.

Pár napig megy a  hiszti, a miért pont én, miért, miért, miért?! Mert mi van, ha kettes típusú, mi van ha… És már vizionálom is magam elé, hogy elromlik a  látásom, levágják a  lábam, és lehetne sorolni. A leendő férj tesz pontot a  gondolat végére, elege lesz abból, hogy csak ezen pörög az agyam. Tudja jól, ha ő főz, akkor biza megeszem, bármi is az – na jó, kivéve ha répát – ezért kezébe veszi az irányítást. Étrendet váltunk, ő is eszi velem. Főz, süt, rengeteg zöldség van, rengeteg tejtermék, kefir, joghurt, sok csirkehús, és hasonló. Sikerül elfogadni a  helyzetet. Remélhetőleg terhességi, és ha mégse, akkor sem dől össze a világ – csak picit – akkor is egészségesebben élünk.

2015. március közepe,  20. héten járunk ekkor, és eddig összesen két kiló jött rám a terhesség eleje óta. Újabb ultrahang itt, amit az ultrahang napján reggel törölnek is. Menjek máskor, mondom az úgy nem oké, másnap már külföldön leszek, ja, oké, akkor mégis tudnak adni máshova. Nem látják jól a gerinc végét, három hét múlva újabb vizsgálat.

Magyarországon profi az orvos, minden rendben, a gyerek biza fiú, mint ahogy már korábban is mondta. A gerinc is szépen látszik.

Ottani ismerősök közben érdeklődnek, de inkább rácsodálkoznak: te még dolgozol? Meddig dolgozol? Miért, 20 hetes terhesen mit kéne tennem, táppénzre íratnom magam, vagy mi? Itt pont a másik irányból közelítenek. Mennyi időt leszel otthon a gyerekkel? Teljesen más a hozzáállás. Igen, dolgozom, és ha tőlem függ, még az utolsó héten is dolgozni fogok, köszönöm.

Szülőkhöz hazaérve vércukormérés, és sokk. 1, de van mikor 2 mmolt téved a vércukormérő, amit az NHS itt kinn adott nekem. 5.6 az egyiken, 7.2 az ittenin. Baromira nem mindegy. Lehet, hogy nem is vagyok cukorbeteg? Tesztelünk egy másik mérőn, (Contour), az is a magyar mérő eredményét hozza. Hát szuper.

Mikor megint Londonban vagyok, beszélek diabetic nurse-el, contour mérőt – ami jól mért korábban – nem tud épp adni, de ott is rosszul mér, amit nekem korábban adtak, ad róla papírt. Pár nap múlva a  midwife majd adja a kért mérőt. Sajnos viszont nem tud adni, ezért menjek a háziorvostól kérni, kapom róla a szép kis levelet. Mentem, kaptam kb. 3 hétre időpontot. Innentől nem használom többet azt, amit ők adtak, csak a magyart. (A  contouromra azt mondták, 3 éves, már régi, újat írnak ki).

Közben újabb visszaút Magyarországra, immár az esküvőre. Minden rendben megy, még egy utolsó igazítás a ruhán, mert persze nagy rám. Vállban, hónaljnál, hasnál, hosszban mindenütt sok egy kicsit. A végén sikerül rám szabni, szerencse, hogy nem bérlem, így úgy alakíthatjuk, ahogy az anyag engedi. A bal combom az inzulinozás miatt ugyan kék-zöld folt, de nem érdekel, mindent sikerült elintézni. Jó a vacsora, jó a hangulat, finomak az ételek.

A menyasszonyi torta felső része diabetikus, isteni. Esküvő után egy rövid nászút csak ide a közelbe. Esküvő így pipa, a költözés meg még mindig nem tart sehol, nem tud elköltözni a most ott lakó. Talán májusban. Talán.

Visszaérve intézem az új mérőt a háziorvosi rendelőben. Megtagadják. Megtagadják kiadni azt a mérőt, amit a szülésznő írt. Másikat hajlandóak adni, de receptet a contourra nem. Lassan egy hónapja várok a mérőre, és nem kapom meg. A mérőcsíkokra is napokat kellett már korábban is várnom, hogy receptet kapjak. Elszakad a cérna, itt lesz elegem a praxisból, szinte őrjöngök a  tehetetlenségtől, és a nurse hülye szövegétől.

Kész, elegem van belőlük, tőlük akár a pacskert is feldobhatnám, és igen, ha fontos a dolog, ne őket zargassam, hanem az ügyeletet. Hazajövök, puffogok, majd férjjel közösen írunk a praxist felügyelő managernek.

Időben viszont már ott tartunk, hogy a kisember is egyre nagyobb figyelmet követel magának, megy a boogie ezerrel, bumm-bumm, ezek azok a  pillanatok, amelyek minden problémát feledtetnek.  

Vagy csak simán megcsiklandoz, vagy nem tudom, mit csinál, én meg felkiáltok akár a metrón is, hogy na! Imádja a vonatozást meg a repülést. Lehet, hogy csak én látom így, de szokott jelezni. Eteti velem a thai csípős kajákat – férj szerint csak kifogás, ne fogjam a gyerekre.  Az édeset nem kívánom, szerencsére nem is lehet. Filmeken kicsordul a könnyem, borítanak meg a hormonok. Nadrágoknál már a férj méreténél járok, és hiába van vagy három terhesnadrágom is, néha kevés tud lenni.

Munkahelyen időközben le kellett adnom egy maternity plant, amit a 25. hétig kell iktatni. Kell hozzá egy aláírt papír a szülésznőtől. Ezt pikk-pakk kiállították nekem a kórházban, kár, hogy aláírási dátumnak 2014-et írtak. Munkahely persze nem fogadta el, kérhettem újat.

Az újat már elfogadják, július végére vagyok kiírva, július 24-ig dolgozom. 9 hónap anyaságira megyek. Itt ennyit fizet a munkahely plusz az állam, később még párom lesz 1-2 hónap apaságin, illetve az egyik nagyszülő lehet, hogy kijön segíteni.

Hamar szeretnénk kistesót, max 1.5-2 év korkülönbséggel. De ezt meg már ismerjük: ember tervez, gyerek végez.

tildy