24.hét
Húsvéthétfőn a teraszunkat próbáltuk nagyjából rendbe tenni, felkészülve a hamarosan kitörő tartós jó időre és a sütögetős szezonra. Lehordtuk a kertbe a kerti bútorokat, átmostuk őket, lesöpörtem a teraszt, majd ezek után szépen visszarendeztünk mindent. Túlzásba nagyon nem vittem az aljzat takarítását, ugyanis néhány hét múlva betonozni fognak: Férj és az egyik kedves kollégája, aki besegít neki. Muszáj megcsinálni, mert látott már szebb napokat is a kiülőnk.
Szépen sarjadnak a terményeink, megszaladt a hagymánk is és az eper, valamint a málna is szépen bokrosodik és virágzik. Virágba borult a meggyfánk, igaz a vad szél megtépázta a szirmokat, amik behintették az egész udvart, (igen a teraszt is, söpörni is kár volt) de attól még csodásan festett.
Keddtől megindult a szokásos munkás mókuskerék, ami dalolva kitartott egészen a hét utolsó munkanapjáig. Nem unatkoztunk, és a 24. heti vérvétel és cukorterhelés is várt rám, ami nem kis meglepetést okozott. Magam se hittem el, de tökéletes eredményem lett. Rettegtem a terhességi cukortól, de hála a jó égnek jó nagy ívben elkerült. A vérképem nem a legjobb, de ez nem is csoda, Pötyikénk viszi a vérlemezkéket rendesen, csak győzzem pótolni. Egyéb iránt minden más megfelelő.
„Dagadgatok” (van ilyen szó egyáltalán?), vagy, hogy is fogalmazzak. Nem az a nagyon durva még, de szerintem nincsenek túl jó kilátásaim a közelgő nyári napokra. Sokat iszom, sosem volt vele bajom, azonban most valahogy úgy látom néha megreked a kézfejemben, még inkább a lábfejemben a víz, ami egy idő után most még távozik, és leapad a duzzanat. Igyekszem sokat polcolni, és nem lógatni, ami munkában sajnos nem annyira kivitelezhető, leginkább estére marad a pihentetés. (de már csak egy hétig)
Sokat fájt a sarkam is, sokszor alig bírtam lábra állni. Szeretek tornacipőt hordani, de túl lapos most, azt hiszem. Kihasználva az egyik üzletlánc akcióját, elmentem és beszereztem két extra kényelmes talpbetéttel ellátott sportcipőt a tavaszra a meglévő egy mellé. Teszteltem ugyanis, hogy egy napra tornacipő helyett a memós talpbetétű cipőmet vettem fel dolgozni, s lám estére nem is fájt annyira a sarkam, mint előtte 3 napig, és azóta sem. Így C vágányra kellett tennem a kedvelt lábbelit.
Sikerült beszélnem az orvosommal végre. Igaz első körben csak e-mail útján, de azt írta vissza, hogy megtisztelem a kérésemmel, és természetesen elvállalja a műtétet. Amikor majd megyek először NST-re, akkor kell megkeressem, és megbeszélünk mindent. Annyira örültünk, hogy végre ennek az ügynek is pont került a végére, és leginkább aggódó Férj arcára ült ki nagyobb nyugalom ezzel kapcsolatban.
Pénteken sikerült egy laza délután beiktassunk az egyik volt kolléganőnkkel és a kedves jelenlegi barátnőm/kolléganőmmel. Kávéztunk, limonádéztunk, sőt még ettünk is egyet. Sokat nevettünk, de beszélgettünk komoly dolgokról is. Kellemes két órát töltöttünk együtt. Hazafelé még beugrottam a egy pelenkázószivacsért is, amit kéz alól sikerült beszereznem. Este még bepácoltam a reggel kivett húst szombat estére, mert Férj kívánsága az volt, hogy sütögessünk egyet, ha már majd’ 30 fokot ígérnek hétvégére.
Másnap a szokott köröket letudva, a múlt héten megrendelt, és a héten megérkezett szellőző tárolókba tettem a még nagy babaruhákat. Felcímkéztem, és egy tároló dobozba eltettük őket a későbbiekre. Kicsit több hely lett megint a babaszobában. Megérkezett a Kicsi pihenőszéke is, csak arra vár, hogy összerakjuk. Várom, hogy végre nekiállhassak mosni, rendezgetni, hogy összeszámoljam, mire lehet még szükség ruhaügyileg. (szerintem még sok is van, gyanítom, semmire sincs már szükség) Készülőben a szekrény is, de hetek, mire beállíthatjuk.
Keresem a megfelelő dekorokat a falra, és a szőnyeget is. Relax fotelem van a szoptatáshoz, majd egy lábzsámolyt kell még beszereznem.
Férj ez idő alatt a kertben tevékenykedett, majd kora délután nekiláttunk a sütésnek. Baromi finom lett minden, igazi nyarat idéző flekkent varázsoltam az asztalra grillsajttal, zöldségekkel, parázsburgonyával. Vacsora közben halkan szólt a rádió, és az érkező cserebogarak kopogását figyeltük az alkony közeledtével.
A hét utolsó napján elmentünk a közeli barkácsüzletbe Salgó polcot venni, mert Férj végre rászánta magát, hogy kipakolja a garázst. (#elsehiszem)
Hazafelé orgonát szedtünk, nagyon szeretem az illatát és szép is. Hazatérve gyorsan vázába tettem, aztán megebédeltünk, meglocsoltunk, majd Férj nekiveselkedett összerakni a szerzeményét. Priceless volt, mondhatom. Legalább is neki. Nem mondom, hogy sokat birkózott vele, de a „szerelési útmutató” (nullával volt egyelő a leírás) szerinti 20 percből két óra lett. Minden féle égit minden féle földivel összehozó monoton kántálását egy idő után elunva, félrevonulva írtam a naplót a teraszon, feltett lábbakkal. A nem sokkal később előkerülő, kissé paprikás hangulatú embert hőssé avattam, amiért 1 óra szitkozódás után nem cseszte ki a jó francba a kapunkon a félig összerakott polcot.
Gyűlnek a teendők, lesz mit csinálni a jövő héten is. Utolsó hét a munkában, nem vagyok benne biztos, hogy könnyű lesz. Érzelmileg, biztos nem.
Mindy
