Hétfőn, miután elvittem a lányom a bölcsibe (a "jó hangulat" széria még mindig tart, sírás vagy bárminemű ellenkezés nélkül, tulajdonképpen rám sem bagózva indult a csoportszoba felé :) ) elmentem bankba, mert le kellett adni egy papírt.

Röpke 40 perc sorban állás után derült ki, hogy tulajdonképpen teljesen feleslegesen mentem, mivel ahhoz, hogy odaadhassam a nyomtatványt a férjem is szükséges.

Okulva a történtekből, kedden már együtt indultunk útnak. Aznap alig lézengett valaki a bankfiókban, úgyhogy pikk-pakk sorra kerültünk, de végezni akkor sem sikerült hamarabb. Bár a férjemnek kb egy hónapja már lefénymásolták/beszkennelték meg miegymást csináltak a személyijével és lakcímkártyájával, majd ezeket megtették az én irataimmal is előző nap(!) ettől függetlenül ismét mindent szkennelt, másolt és aláíratott az ügyintéző, és mindezt azért, hogy beadhassak egy darab papírlapot. Őrület!

Viszont, ha már ennyire belejöttem az "ügyintézésbe" akkor kértem időpontot fogászatra. Az éves "ellenőrzésnek" már márciusban lett volna ideje, de szépen halasztgattam a dolgot, most viszont már nagyon nyomasztott, hogy még a szülés előtt el kellene mennem, mert bár panaszom nincs, de ha mégis van valami gond, akkor azt inkább most csinálják meg, mint a szülés után.

Valamint felhívtam a kórházat is, hogy (a nőgyógyász tanácsára még bőven időben) időpontot kérjek az első ctg-re. Istenem, de közel vagyunk már a végéhez!

Az első alkalom a következő hét szombatján lenne esedékes, de végül nem jártam sikerrel, mivel a telefonban a hölgy azt mondta, hogy "nem szokott egy hétnél előrébb időpontot adni" hívjam vissza jövő hét pénteken(!). Úgy utálom az ilyet! Minden adott, a telefon egyik végén ő a naptárjával, a másik végen én, de csak annyit tudtam kicsikarni, hogy arra kapjak időpontot, amikor majd kapok időpontot.

A fogorvossal viszont szerencsém volt, már másnap délelőtt mehettem is, és főleg tömés cseréket javasolt. Ezek viszont annyira "kicsi" problémák, hogy a szülés előtt már nem csinálja meg.

Csütörtök éjszaka Boróka csúnyán köhögve ébredt. Kicsit sírdogált is, és bár viszonylag hamar meg lehetett nyugtatni, de visszaaludni nem tudott. Néhány percenként száraz, "sípoló" köhögésben tört ki. Jobb híján kinyitottuk az ablakot és a férjemmel felváltva ringattuk. Én magam csak minimálisan pánikoltam. Attól tartottam, hogy ez esetleg krupp lesz, ami bár a kisgyermekkoromat végigkísérte, szerencsére sok emlékem nincs már róla, ellenben anyukámtól és ismerősöktől már hallottam, hogy ilyenkor gyakran ügyelet kihívásába, rosszabb esetben kórházba kerülésbe torkollhat az este.

Végül felhívtam az ügyeletet, hogy tanácsot kérjek. Hideg levegő és inhalálás jött válaszként, úgyhogy ezekkel próbálkoztunk, és végül két órányi virrasztás után el is aludt Boróka és reggelig már fel sem kelt (mi felnőttek is kidőltünk, mint a lisztes zsák).

Másnap nem vittem bölcsibe, de a napunk amúgy jól telt, orrfolyáson kívül semmi jele nem mutatkozott annak, hogy a lányom beteg lenne, prögött, ahogy szokott, délután aludni sem volt hajlandó (mit neki az éjszakai "kaland"? nem olyan fából faragták, hogy ettől még aludjon napközben) úgyhogy átmentünk anyukámhoz egy kicsit.

Az éjszakától kicsit tartottam, hogy visszajön-e a köhögés, esetleg rosszabbodik-e. Bár tényleg sokat köhögött, de ez egyértelműen hurutos köhögés volt, úgyhogy a krupp miatt feleslegesen aggódtam.

Szombaton délután anyósomék jöttek hozzánk, és visszahozták az eddig náluk parkoltatott kiságyat, illetve a frissen beszerzett babakocsihoz tartozó autóshordozót.

Még aznap a férjem össze is szerelte a kiságyat, amit helyhiány miatt egyelőre a nappali közepén tárolunk. Borókának nagyon tetszett a kiságy, állandóan csak abban akart lenni, és akárhányszor magyarázni próbáltam, hogy majd a kisbaba fog ebben aludni, minduntalan magára mutatott, jelezvén, arról szó sem lehet. :)

Engem elég vegyes érzések rohamoztak meg. Egyfelől persze izgatott vagyok, várom, hogy minden a helyére kerüljön, és ennek a mostanra már "terhes terhességnek" a végén itt legyen köztünk a második gyermekünk, de azért a drukk is egyre nagyobb, ahogy megállíthatatlanul robogunk a felé, hogy az életünk (ismét) fenekestül felforduljon.

Még hónapokkal ezelőtt kaptunk a testvéremtől ajándék mozijegyeket, és pár hete villámcsapásként hasított belém, hogy azokat bizony rövidesen el kell használnunk.

Több hét szerencsétlenkedés után, végül most vasárnap jött el az alkalom.

A húgom és a barátja vállalták, hogy vigyáznak Borókára, ami miatt azért volt bennem izgalom, mert bár a lányom imádja a testvérem, de a napokban ahányszor szóba került, hogy majd elmegyünk egy kicsit az apjával, ő meg itthon marad, akkor kitartóan ingatta a fejét, és hajtogatta, hogy "nem". Ehhez képest, szerencsére nem volt sem sírás, sem ellenállás, amikor elindultunk a férjemmel, mondjuk érthetetlen is lett volna, hogy kiboruljon, amikor a húgomék elszántan igyekeztek a kedvében járni, és minden játékkal játszani, amire csak Boróka rámutat.

Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Istenem, de szeretek moziba járni! A lányom születése óta viszont a mostani előtt csak egyszer, idén áprilisban sikerült elmennünk megnézni egy filmet. 

Vasárnap megfogadtuk, hogy a második baba születése után nem fogunk újabb két évet várni egy sajtszószos-popcornos mozizásra.

Polli